Értékelés: A 86. Oscar-díjátadó
Ha már tavaly is szavakba öntöttem az Oscar-gálát, illik idén is, mert eléged érdekes műsorban lehetett része annak, aki felmaradt éjjel. A Vörös Szőnyeget különösebben nem kommentálnám, hiszen nagyjából mindenki ugyanazokat az információkat csűrte-csavarta, bár egy-egy exkluzív morzsát azért el lehetett csípni. Ennek ellenére a másfél órás bevonulás még hamarabb eltelt, mint maga a ceremónia.
Ellen DeGeneres… nos, nekem ő legalább annyira fájó pont, mint tavaly volt Seth MacFarlane, ugyanis mindketten a komédia azon ágát képviselik, ami egyáltalán nem az én stílusom. Ellen próbált viccelődni, és néha sikerült is neki, de nagyon sok alkalommal borultam a tenyerembe… ha értitek. Ellenben azt senki nem veheti el tőle, hogy összeomlasztotta a twittert. Konkrétan internal server error volt félórán keresztül, bár mobilról fura módon működött. Mindezt az alábbi csoportképpel sikerült elérnie, ami 1-2 órán belül megszerzett másfélmillió retweetet, ezt pedig nem igazán kultiválták a szerverek. Jelenleg a 3 milliót kerülgeti, ami biztosan meglesz, ha van bennünk egy kis együttérzés.
Ez epic, mint ahogyan néhány húzása is elég jól sült el, de összességében nem érződött, hogy kézben tartaná a show-t, és inkább csak zötykölődött ide-oda. A pizza rendelés sem volt hétköznapi, és megmosolyogtatott, de mennyire szükséges egy ilyet ellőni egy ilyen jelenőséggel bíró eseményen? Bár már ez is kérdőjelessé válik évről évre, hogy mennyire szabad nagy jelentőséget tulajdonítani az Oscar-gálának. Semennyire? Na de majd a díjazottakról később, egyelőre még a magáról a szórakoztatásról mesélnék. Nos, showman, illetve showwoman nélkül elég nehéz bármit is felmutatni, utoljára azt az Oscart bírtam, amikor Hugh Jackman volt a házigazda. Ott volt show, és mutatvány, és pucc, és mégsem utóbbi érződött rajta mindenhonnan.
A gond az, hogy ezúttal inkább az esemény fényessége lett kiemelve, nem pedig azok a művészek, akiket ünnepel a show. Most akkor végül is kiről szól ez az egész? A filmesekről, vagy, hogy minél nagyobb fényű ceremóniát csináljunk? Ha már itt tartunk, éjjel született egy Jessica Robertsünk is. Úgy tűnik, sokan voltak, meg hát sem Julia Roberts, sem pedig Jessica Biel nincs elég régóta a pályán [szarkazmus]. Jennifer Lawrence ismét hozta a formáját, nem tudni mi történt vele, bár most legalább a mikrofonig, és onnan vissza sikerült ballépés nélkül megtennie a távot. Szegényen ez már rajta marad, viszont jól állt neki a rövid haj.
Jim Carrey is felbukkant, aki de iszonyat jó volt újra látni, és legalább egy picit feldobta a hangulatot, mert egyébként hajnali háromkor már újra a párnámra vágytam, pedig előtte sikerült aludnom néhány órát, így még csak arra sem fogható, hogy nem élveztem a műsort, hogy fáradt vagyok. Pharrell Williams előadása totálisan fölösleges volt, bár legalább a táncaik látványosak voltak, de egyébként semmi extra. Ami még a műsort illeti, totálisan elbaltázták, hogy a betekintőket letudták pár másodperc alatt, és itt a pár alatt 2-4-nél többre ne gondoljatok. Nem kevés ez így? Nem erről kéne szólnia? Nyilván a rongyrázásra több idő kell, de idén is sikerült szép vágásokat intézniük.
Szemmel láthatóan Amy Adams is élvezte a műsort… Hajnal fél négy körül az Atlantában élő ismerős is írta, hogy majd be alszik, pedig náluk akkor még csak este fél hetet ütött az óra. Sőt, még nekem is eszembe jutott, hogy valami filmet is le lehetne tolni közben, és akkor sem maradnék le semmiről. Volt köztetek olyan, aki azt gondolta Ellenről, hogy azért mászkált a közönség soraiban oly aktívan, hogy ne hajtsák a fejüket álomra. Van benne valami, és ez sokkal poénosabb volt, mint amit Ellen művelt. Tom Hankset egyébként nem is értem, hogy merték felhívni a színpadra… komolyan. Egy jelölés járt volna neki, hiába volt nagyon erős idén a mezőny. Viszont legalább meglepetés is volt, mégpedig az, hogy Lupita Nyong'o kapta Legjobb női mellékszereplőnek járó díjat - teszem hozzá, nagyon megérdemelten
Ha már szóba kerültek a díjazottak, meglepődtem még, hogy A nagy Gatsby két díjjal is távozott, és már csak emiatt is lehetett tudni, hogy Leonardo DiCaprio idén is szobor nélkül, szomorúan megy haza. Bár legalább az rendes volt tőle, hogy McConaugheynek gratulált. Volt pár papírforma, de idén mindennél rosszabb tippjeim voltak, lehet, hogy kicsit több időt kellett volna rászánnom erre a tippelgetésre, na de majd jövőre. A Gravitáció sikerének borzasztóan örülök, főleg azért, mert a nagy mellénnyel 10 Oscar-díjra jelölt Amerikai botrány egyetlen árva szobrot sem volt képes hazavinni. Tudom, nem szép dolog a káröröm, de inkább Gravitáció, mint botrányos amerikai szoborra gyúrós film David O. Russelltől. A Jégvarázs mindkét díjának szintén örülök, megérdemelt nyereség mind a betétdal, mint pedig az animációs film kategóriában. Egy kép ide elfér a pizzapartiról, amin egy Jézus kinézetű srác is akad, ő Jared Leto, aki szintén szoborral távozott tegnap.
Amikor már kezdett teljes káosz kialakulni, épp elküldtem egy csiripet, hogy P!nk még kimentheti őket abból a bizonyosból, erre két perc múlva megjelent. Jó volt az időzítés, de ettől sokkal fontosabb, hogy P!nk valóban feldobta a műsort, és Óz hű népe előtt is sikerült tisztelegni, szóval azért történtek jó dolgok is. A ruhája gyönyörű volt, illett a dalhoz, és hát, baromi jól is állt neki, hiszen ő P!nk, napjaink egyik legleglegistenibb előadóművésze, akit sokkal inkább el tudtam volna képzelni műsorvezetőnek, még annak ellenére is, hogy vélhetőleg nincs ebben tapasztalata.
Mikor Ellen elvitte magát, és megjelent mindenféle maskarában, amit az alábbi képen is tökéletesen csekkolhattok, totálisan kész voltam tőle. Mégis hogy jön ez ide? Ezen valaki tényleg jól tud szórakozni? Na, ne már! Nem tudom milyen oknál fogva, de sem Idina Menzel, sem pedig Bette Midler dala nem volt az igazi. Olyan hamis volt, pedig ők aztán nem kezdők már. Ilyen esetekben egyetlen dolog jut eszembe: elszúrták volna a hangosítást? Egy ilyen eseményen?! Hadd ne ragozzam tovább…
Az alábbi két kép önmagáért beszél. R.I.P. mindkettejüknek…
Közben twitteren máris elkezdődött a mémesítés, itt egy példa nagy hirtelen, de már azóta gondolom millió változata van ennek is, hiszen az éjjel folyamán is rövid időn belül érkeztek a hasonló tuningolt képek. Ők mondjuk jó fejek a színpad mögött. JGL és Emma Watson. Közben reggel sikerült egy tweetet intézni az Akadémia felé is, amire ha érkezik válasz, természetesen posztba öntöm, hiszen fájó pont Leo nem nyerése, akárhonnan is tekintjük. Egy kis kitérő, egy ruha, amelyben Zooey Deschanel bújt bele az éjjel folyamán, és aki ezzel meg is nyerte a szememben a legkülönlegesebb ruhában díszelgő hölgyemény díját.
A Legjobb vizuális effekt díjat is megérdemelten vitte haza a Gravitáció, hiszen aki utána olvasott egy kicsit, tudja, hogy lényegében a semmiből építették fel a filmet, amire olyan szinten gondoljatok, hogy Bullockon még a szkafander is teljes mértékben CGI volt. Számomra az adaptált és az eredeti forgatókönyv díja is meglepetés volt - előbbit a 12 év rabszolgaság, utóbbit pedig Spike Jonze vitte el A nővel. Miután Alfonso Cuarón a Gravitációért megkapta a rendezés díját, világos volt, hogy a 12 év rabszolgaságnak jut a legjobb film díja, főleg akkor voltam benne teljesen biztos, amikor Will Smith megjelent átadni a díjat.
DiCaprio sajnos tényleg rosszkor volt rossz helyen, és Matthew McConaughey is csak addig játszotta ezeket a szarházi figurákat, míg Oscart nem kapott érte. Hát most összejött, az alábbi képen Leo épp gratulál neki. Meglepetés volt még, hogy Cate Blanchettnek jutott a legjobb színésznő díja, akitől egy nagyon intelligens és tartalmas beszédet hallhattunk. Végtére is, lassan zárom soraimat, kicsit megbántam, hogy fennmaradtam, de egy évben egyszer kibírható, hiszen "ez az Oscar", vagy mi. Habár a végét nem vártam meg, amint kiosztották a legjobb film díját, nyomtam is a kikapcsoló gombra, ami azért elmond egyet, s mást. Ha esetleg néhol nyers voltam, vagy túl őszinte, bocs érte, de ez van.
Végtére is akad még itt egy meglehetősen érdekes megjegyzés is valakitől, aki azt írta, hogy egyszer majd valaki filmet készít DiCaprio életéről, amelynek címszereplőjét természetesen Leo fogja alakítani, és majd ezért hazaviheti a szobrot. Van benne némi igazság… nem gondoljátok?!
zsebzsb
Érdekes, hogy meglepett néhány díjazott.. Szerintem az utóbbi évek, de talán évtizedek legkiszámíthatóbb gálája volt, minden díjazott túl egyértelmű volt, egy picit sem lehetett izgulni az este folyamán.. (Na jó, A nagy Gatsby két díja határozottan meglepett, de a legfontosabb kategóriákban teljesen egyértelmű volt a díj kimenetele..)
Abban viszont határozottan egyetértek, hogy maga a gála ritka pocsékra sikeredett, és nagyon erőltetett volt Ellen műsorvezetése..:/ :)
függő
A legkiszámíthatóbbságra ezt tudom írni: http://filmnews.hu/oscar-2014-live-blog-gyoztesek/
Sajnos Ellen gáz volt, bár fura módon már kedd van, és még mindig az Oscar-gála a téma, plusz a pizzás+samsungos képek sorra bukkannak elő… :D
Tomi
A héten kiderül, kik nyertek az Oscar-díj tippelős nyereményjátékban?
függő
Igen, igyekszem a héten sorsolni, bár nagyon sokan játszottatok idén. ;)