Ha tízszer nem írtam le idáig a blogon, hogy Amy az egyik kedvenc színésznőm, akkor egyszer sem. Ez elmúlt években egy csapásra vált sztárrá, a sok mellékszerep után, és ennek irányába az első lépés a 2005-ös indie dráma, a Junebug volt, amiért élete első Oscar-jelölését is megkapta. 2007-ben már az ő nevével adták el a zenés, mesés vígjátékot, a Bűbájt, majd jött az újabb Oscar-jelölést hozó Kétely, idén pedig a Tiszta napfény és a Julie és Julia. Nemrégiben azt is megtudtuk, hogy Amy babát vár, azonban mielőtt átvedlene főállású anyává, e hónapban még találkozhatunk vele a mozikban a Szökőhév (Leap Year) című vígjáték révén, melyben Anna Brady, egy tipikus üzletasszony karakterét jeleníti meg, akinek célja, hogy a tökéletes férfihoz menjen feleségül, és ennek érdekében egy régi ír hagyományt is bevet, és ő kéri meg férjül a kiszemelt úriembert. A Collider.com weboldal egyik szerkesztőnője, Sara Wayland elsősorban ennek kapcsán kérdezte Amyt.

Amy: Igen, megfordult, gondolkoztam rajta. Hat évet vártam vele, és végül úgy döntöttem, nem teszem meg, mert tudtam, hogy ez egy fontos dolog a vőlegényemnek.  De, ha olyan kapcsolatban élsz, ahol ez nem jelent gondot a srácnak, akkor szerintem nincs benne semmi rossz.

Sara: Nagyon türelmes vagy, ha tudtál hat évet várni.

Amy: Hát, a második évben nem voltam annyira türelmes, de aztán rájöttem, hogy le kell lazítanom, és élveznem kell a közös utazásunkat.

Sara: Még nem házasodtatok össze, ugye?

Amy: Nem, még nem.

Sara: A filmben játszott karakterednek megvan a gyakorlatias és a romantikus oldala is. Rád melyik jellemző inkább a való életben?

Amy: Azt hiszem, mindkettő megtalálható bennem, és úgy gondolom, pont ezért vonzott a karakter. Tudok nagyon gyakorlatias lenni, de jól reagálok a spontán helyzetekre is. Ezt nagyon jól megtanultam, és életem legnagyobb élményei mind ilyen helyzetekhez köthetők. Az egyik dolog, ami vonzott a film történetében, az, hogy belegondoltam, milyen lehet, hogy egy ideig gondosan irányítod a dolgokat, aztán elveszted az irányítást, és végül egy csodás életet találsz magadnak.

Sara: Egyáltalán nem vagy spontán alkat?

Amy: Nem, nem vagyok. Próbálok az lenni. Dolgozom rajta. Azt hiszem, pont azért nem vagyok spontán alkat, mert azon vagyok, hogy az legyek, szóval minden bizonnyal nem vagyok annyira az, mint amennyire szeretnék.

Sara: Mostanság sok romantikus vígjáték szól nagyhatalmú nőkről, akiknek meg kell tanulniuk kicsit lelassítani. Szerinted miért népszerű ez a téma?

Amy: Szerintem azért, mert a nőknek egyre nagyobb szerepük van a munkahelyükön, és otthon is, és meg kell próbálniuk mindkettőben helyt állni. Ez a napjainkban jellemző férfi-nő kapcsolat nagyon jól megmutatkozik a filmben is.

Sara: Szerinted az emberek élvezik, hogy saját maguk karikatúráját látják viszont a vásznon, akik jól megkapják a magukét?

Amy: Szerintem a férfiak valószínűleg élvezik. A filmben Declan karaktere nagyon, nagyon élvezi ezt.  Nagyon férfias jelenség, és szerintem a férfiaknak tetszeni fog, hogy egy kicsit élvezi, ahogy Anna szenved.

Sara: Kellett improvizálnod a filmben?

Amy: Ez a jelenettől függ. Sokféle jelenet van, amelyben sok lehetőség kínálkozik az improvizálásra. Néha úgy jön ki egy-egy jelenet, hogy nagyon szorít az idő, ilyenkor te magad is feszültebb vagy, de mindenképpen vannak jó improvizációs lehetőségek, mint például a tehenes jelenetben látható. Együtt dolgozol a tehenekkel, akik nem hajlandók együttműködni. Akár mennyire is próbálod betanítani őket, nem igazán együttműködő típusok. Matthew [Matthew Goode, aki Declant alakítja a filmben] nagyon jól állta a sarat, és megküzdött az ír elemek csapásaival. Végig a szabadban voltunk, és folyamatosan esett, meg fújt a szél. Mikor esnie kellett volna, sütött a Nap, mikor napsütés kellett volna, szakadt az eső, így el kellett lazulnunk. Ha valamit megtanultam a filmekből, akkor az az, hogy hogyan kell ellazulni.

Sara: Mennyiben segített a film mondanivalójának közlésében az, hogy Írországban forgattatok?

Amy: Nagyon sokat segített. Igazán megértettem, hogy milyen az, mikor beleszeretsz egy országba, az ott élő emberekbe, és képes lennél ott leélni az egész életedet, Írországnak nagyon megvan ez a varázsa. Nagyon vendégszerető emberek, így úgy érzed magad, mintha otthon lennél. Az, hogy Írországban voltunk, nagyban segített Anna tetteinek megértésében. Szerintem ez nagyon fontos volt, sokkal nehezebb lett volna, ha máshol forgatunk.

Sara: Neked vannak valami szokásaid, babonáid?

Amy: Nincsenek. Néhány országban nagyon tetszik, hogy megvannak a szokásaik, és ezeket hiányolom is. Egyik fő célom, hogy sikerüljön néhány szokást meghonosítanom a családomban.  Régebben nagyon sok babonám volt, de aztán rájöttem, hogy szamárság az egész. Amikor sikerült megszabadulnom tőlük, teljesen ellazultam. Régebben, mikor részt vettem valami meghallgatáson egy szerepre, és már közel álltam hozzá, hogy esetleg megkapjam, nem mondtam el senkinek, nehogy amiatt ne kapjam meg, mert elkiabáltam, de aztán rájöttem, hogy ennek semmi köze nincs hozzá. Nagyon sok ilyentől szabadultam meg.

Sara: Milyen volt Matthew Goode-dal dolgozni?

Amy: Nagyszerű fickó. Elbűvölő, vicces és okos. Mindent beleadott a szerepbe. Élvezte Declant játszani, és nagyon mókás volt. Szeretem Declan karakterét, és ő tökéletesen formálta meg.

Sara: Volt már olyan napod, amikor úgy érezted, hogy minden katasztrofálisan alakul, mint a filmbeli karaktered esetében?

Amy: Persze, hogy volt. Azt hiszem, a tegnapi is egy ilyen nap volt. Elég, ha reggel bal lábbal kelsz fel, és az egész napod el van rontva. Fogalmad sincs, hogy fogod elintézni a dolgaidat, de próbálsz jó képet vágni hozzá, de közben meg úgy érzed, hogy amint túllépsz egy akadályon, már jön is a következő.

Sara: Mit teszel, amikor ilyen történik?

Amy: Lefekszem aludni. Megpróbálom így túlélni a napot, aztán többnyire a következő nap már teljesen másmilyen.

Sara: Történtek vicces dolgok a forgatáson?

Amy: Igen, nagyon sok. Az egyik legnagyobb kihívást jelentő nap volt egyben az egyik legviccesebb is, látni, ahogy mindenki próbálja elvégezni a feladatát, az a nap volt, mikor az egyik sétálós jelentemet vettük fel, nagyon fújt a szél, és jéghideg volt. 60-100 km/órás szél fújt, szóval nagyon nagy erejű volt. Volt, hogy megmozdulni is alig bírtam, és ettől elég nyűgös lettem. Nem vagyok biztos benne, hogy más is viccesnek találta, de szerintem nagyon mókás volt, ahogy mindenki próbálja végezni a dolgát, miközben fúj a szél. Igyekszel nevetni az ilyen helyzetekben. Aztán mikor eleredt az eső, már nem volt olyan vicce a dolog, mert úgy szakadt, mintha dézsából öntenék, és ez igen megnehezítette a sétát, és a külsődnek sem tett jót.

Sara: Mit csináltatok Írországban?

Amy: Ó, nagyon sok mindent. Körbesétáltam egész Dublint, nagyon jól lehet sétálni abban a városban. Elmentem néhány bio gazdaboltba, néhány pubba, és ettem néhány remek kaját. Nagyon klassz embereket ismertem meg. Időnként összeültünk vacsorázni, és mindig másnál főztünk. Nagyon otthonos volt Írországban, nagyon kellemes hely. Sok kandalló van, amikben lobog a tűz, az egész annyira meghitt.

Sara: Mi a véleményed az ételeikről?

Amy: A húsos dolgokkal meggyűlt a bajom, de egyébként nagyon jók a kaják.

Sara: Most jártál először Írországban?

Amy: Igen.

Sara: lehetséges, hogy részben te is ír vagy?

Amy: Lehet benne valami, nagyon otthon éreztem ott magam. De nem tudom biztosan. Azt tudom, hogy vannak angol és észak-európai felmenőim, de az írben nem vagyok biztos. De tényleg nagyon otthon éreztem magam.

Sara: Minden „mutatványodat” te magad csináltad? Például, mikor a sárban érsz földet?

Amy: Ó, igen. Van egy rész, mikor egy nagyot ugrik a levegőben, és bármim megsérülhetett volna, de sikerült elsőre megcsinálnom.

Sara: Emlékszel arra a pillanatra, mikor eldöntötted, hogy színész leszel? Esetleg valami különleges dologhoz köthető?

Amy: Nem tudom, hogy ez tényleg csak egy pillanat műve volt-e. Tudom, hogy mindig is előadó szerettem volna lenni, de nem gondoltam, hogy végül a filmnél kötök majd ki. Igazából azt sem gondoltam volna, hogy valaha filmben fogok szerepelni. Sokszor elképzeltem, ahogy a színpadon állok. De elég fiatal voltam még akkor, mint mindenki, amikor elkezd erről álmodozni. Elég hülyén hangzik, de apám írt nekünk néhány vázlatot, amiket aztán előadtunk. Heten voltunk gyerekek, így könnyen elő tudtuk őket adni, és nagyon élveztem a próbákat, és magukat az előadásokat is, a testvéreim és az édesapám társaságában. Aztán orvos akartam lenni, de nem mentem át kémiából, így arra gondoltam, „Oké, akkor talán valami olyasmit kéne csinálnom, amit élvezek is, és egy kicsit egyszerűbb.”

Sara: Mennyire voltál az osztály mókamestere?

Amy: Nem voltam az. A középiskolában görcsösen törekedtem rá, hogy másnak tűnjek, mint amilyennek az emberek gondolnak. Úgy éreztem, hogy esetlen vagyok és dilis. Nagyon hosszú és dús hajam volt, és ez furcsa volt egy kicsit. Sokat énekeltem a folyosókon. A szó legjobb értelmében voltam hibbant. Imádtam, de nem biztos, hogy ezzel nagyon beleillettem a középiskola légkörébe. Ebédszünetben mindig a sarokban ültem, és könyvet olvastam. Szerettem olvasni. Nem Shakespeare-t, vagy ilyesmit, hanem szerelmes regényeket. A Szökőhévet is szívesen elolvastam volna. Másfajta könyveket is olvastam, de a romantikusak voltak a kedvenceim. Mindig lenyúltam a nevelőanyám romantikus könyveit.