Az amerikai független filmes világ színészikonja, Paul Dano, Richard Ford regényéből készítette el első, rendezőként jegyzett játékfilmjét. Az 1960-as években járunk, Montanában. Joe kamaszkorát beárnyékolja szülei - a háztartásbeli Jeanette és a golfklubban dolgozó Jerry - házasságának válsága. "A film a felnőtté válásról szól: az anyáéról, az apáéról és a fiúéról is" - mondja Dano, aki Zoe Kazannal közösen írta meg a film forgatókönyvét.

Az idei CineFest felhozatalából nem sok film keltette fel az érdeklődésemet, a Vadon viszont benne volt a legjobban várt háromban. Kíváncsi voltam, hogy Paul Dano mire viszi rendezőként, habár teszem hozzá, hogy az alapokat adó regényt nem ismerem. Vegyes érzéseim vannak a Vadon kapcsán, mert bár az eleje piszok lassan veszi fel a fordulatot, a végére viszont már egy érdekesebb drámaként láttatta magát.

A cselekmény szintén csak a film második felében válik érdekfeszítőbbé, az első felét amolyan unalmasabb alapozónak nevezném, ami kellőképpen megágyaz a későbbieknek. Csakhogy ez mit sem ér merthogy, hogy ezeket a perceket nem mondanám, hogy szívesen fogyasztottam. A párkapcsolati válságkezelés mindig aktuális téma marad, millió formában tud alakot ölteni és soha nincs két azonos helyzet. Szóval a témával nincs gond, sőt!

A színészek közül nem Jake Gyllenhaal vagy Carey Mulligan viszi a fámát, hanem az újonc Ed Oxenbould, aki lényegében minden jelenetében meggyőzött. Nagyon tehetséges fiatal színészről beszélünk, aki előtt fényes jövő áll, ha továbbra is jól helyezkedik. Tényleg öröm volt számomra, hogy legalább ebbe tudtam némileg kapaszkodni az egyébként nem túl izgalmas percek közepette. Nyilván az elsőként említett színészpáros is jól teljesít, de egyiküknek sem ez lesz életük alakítása - ezt pozitívumként értsétek.

Tetszett a Vadon képi világa, amelyben egészen jó színek keverednek, s teszik hangulatossá a sok esetben átlagos helyszíneket. Az operatőr kézjárására is érdemes odafigyelni, nekem például az a kedvenc jelenetem, amikor az autóval a hegyekbe indulnak és négy-öt snitten keresztül csupán az autót áthatjuk hátulról, ahogyan legyőzi a hol egyenes, hol pedig kanyargós utakat. Apróság, de ez is fontos, hogy jól vették fel a filmet.

Sajnos azonban tényleg nem tudok örülni a végeredménynek, mert az elejét nehéz jóvátenni. Mindenesetre megnézem majd Dano következő rendezését is, mert kíváncsi vagyok hová fejlődik. Zárom is soraimat, kiszórok egy laza 6/10-et, viszont emellett azoknak tudom ajánlani a Vadon-t, akik szeretnék látni, hogy egy kamasz miként éli meg a szó legszorosabb értelmében egyes szám elsőszemélyből szülei válását.