A 15 éves Tom és apja, Will, egy erdőben él Portland határában. A társadalomból való önkéntes kivonulásuk olyan egyszerű örömökkel teli életet biztosít nekik, amit nem szennyez be a civilizáció. Egy nap azonban bekopogtat ajtajukon a világ… A hallgatás törvényéről ismert Debra Granik filmje egy radikálisnak tűnő alternatív életet mutat be, ami provokatív, de gondolatébresztő módon mesél a nyugati világról és annak értékeiről.

Számomra ezzel a Ne hagyj nyomot!-tal kezdődött az idei CineFest, és hát, nem lettem kellőképpen meggyőzve. Debra Granik (A hallgatás törvénye) nyomasztó drámát készített nekünk, amelynek témája szépen megosztja majd a közönséget. Bennem is vegyes érzéseket keltett, a játékidő során többször váltottam álláspontot, ám végül csak nem tudtam haragudni az apuka karakterére, helyette sikerült picit megértenem, hogy milyen célok is vezérelték.

Folytatva az előző gondolatmenetet, ez a 109 perc annyira nehézkesen telik el, hogy vágtam a centit, hogy a végéhez érjünk. Ettől nem rossz a Ne hagyj nyomot!, csak épp meg kell szenvedni a végeredményért, és kicsit inkább áldozatnak éreztem magam, mintsem a nézőnek, akinek egy jó tónusú drámát akarnak mutatni. Sajnálom, hogy ennyire vegyes érzéseket ébresztett bennem, de nekem ettől több kell, hogy lekössék a figyelmem. Manapság ez így már kevés számomra.

Közben vigasztalt azért Ben Foster nagyszerű alakítása, aki ténylegesen eggyé vált a karakterrel és egyetlen pillanatra sem ébredtek bennem kételyek. Foster ismét megmutatta nekünk, mit is jelent igazán színésznek lenni, eljátszani egy komoly, felelősségteljes szerepet. A lányát életre keltő Thomasin McKenzie sem lóg ki a sorból, tökéletes párost alkotnak Fosterrel, akikről simán hihető erre a két órára ez a szoros rokoni kapcsolat. Nyilván a mellékszereplők is ugyanezt a vonalat követik.

A helyszínek gyönyörűek, engem ezekkel folyamatosan megvettek maguknak. Egy kicsit élveztem, ahogyan nomád körülmények között próbálnak boldogulni, s közben még a lány edukációja sincs háttérbe szorítva, elhanyagolva, sőt! Szóval valahol csodás az egész, ugyanakkor sokszor aggodalmat is keltett bennem és helyenként nálam totálisan a Captain Fantasticet idézte, ám minőségben és hangvitelben számomra ez sokkal gyengébben muzsikált.

A Ne hagyj nyomot! tehát egyáltalán nem rossz film, csak nagyon lassú lefolyású, ami inkább hátrányként funkcionál, ez pedig sem az én hangulatomat, sem a legtöbb emberét nem a megfelelő irányba viszi el. Újra hangsúlyozom, nehéz témát boncolgat a film, de láttam már ettől jobbat is, így. 6/10 az ítélet részemről.