Egy hideg, isten háta mögötti tájon két idegen romjaiból próbálja felépíteni az életét. A fiatal férfi próbaidőn van. Éveket töltött börtönben, miután megkísérelt bosszút állni azon, aki elgázolta, majd sorsára hagyta barátnőjét. A nőt egy otthonától távoli pszichiátriai intézetben kezelték. A két megtört ember útjai a hegyekben találkoznak. Bensőséges kapcsolat alakul ki köztük. Vajon képesek újra bízni önmagukban és másokban? Vajon van remény a gyógyulásra?

A fesztivál egyik legjobban várt filmje volt számomra Az elveszett, így a vetítés végén még csalódottabban távoztam. Az új-zélandi származású Dustin Feneley írta és rendezte a szóban forgó drámát, amelynek cselekménye annyira komótosan indul be, hogy az első húsz perc után legszívesebben elsírtam volna magam, ha egyedül vagyok a teremben. A forgatókönyv lehetne akár tanulságos, esetleg meggyőző, de egyiket sem sikerült elérnie.

Feneley múltjáról érdemes tudni, hogy csak és kizárólag rövidfilmeket rendezett korábban, így nem meglepő, hogy beletört a bicskája az események kezelésébe. Nagyjából egy órát kell várni, hogy beinduljon a film, onnantól már kezelhető átlagos művészdrámaként, míg korábban tényleg csak hatalmasakat bukdácsol saját hibáiban. A legsajnálatosabb dolog mégis az, hogy szakmailag is totálisan üres a film. Nincs benne semmi olyan tényező, ami kicsit is különlegessé tenné e két félresiklott életű ember elmesélt sorsát.

Ellenben színészileg minden szereplő alakítása realisztikus és emberközeli, legyen szó akár a férfi (Kieran Charnock), akár a női (Arta Dobroshi) főszereplőről, vagy a mellékszereplőkről. A közös jeleneteik is teljesen működőképesek, a kémiával sincs gond, csak hát a forgatókönyvtől velük kapcsolatban is többet vártam volna. Számomra fájó pont, hogy egyik karakter sem árulta el a múltja legfontosabb részletét egymásnak, amelynek hatására érdekesebbé válhatott volna a kapcsolatuk.

Sajnos egy kicsit benéztem ezt a filmet olyan szempontból, hogy új-zélandi létére legalább egy kicsit szebb helyszínekre számítottam, de nyilván a témája megigényelte, hogy nagyrészt sivár-kopár vidékek kerüljenek előtérbe a szép zöld tájakkal szemben. Legalább ez is kiderült, hogy az országnak vannak ilyen poros-száraz részei is - úristen, mintha egy természetfilmről írnék!

Inkább zárom is gyorsan soraimat, mert üres próbálkozás, hogy ebből az egészből bármi értelmes kisüljön. A rendezői munka csapnivaló, a helyzeten pedig az súlyosbít, hogy Feneley még a vetítés előtt elárulta, hogy adományokból készült a film és a helyiek erre a projektre adták a legtöbbet. Nyilván megfordult a fejemben a kérdés, hogy MILYEN LEHETETT a többi projekt, ha EBBEN láttak fantáziát?! 4/10, de csak és kizárólag a színészek miatt, meg hogy a végére már legalább picit lángra kapott.