A film egy karriertörténet, ahol egy mellőzött színész, egy váratlan felkérésnek köszönhetően, az „örök statiszta" szerepéből a teátrumvezető rendezőjévé válik, és nem csak a saját álmaiért, hanem az egész társulatért kezd küzdeni. A napjaink színházi világában játszódó szatíra, a színház természetéből fakadóan, olykor szürreális elemekkel dúsított. Az Inkubátor program keretein belül elkészült első film.

Az idei fesztivál egyetlen magyar filmje a Hetedik alabárdos, amit kifejezetten jó filmnek nem neveznék, valamiért viszont mégsem tudok rá teljes szívből haragudni. Az első negyedóra szenzációs, és az utolsó is, vagyis rövidfilmként csillagos ötös lenne a végeredmény, viszont a készítők a tárgyalással nem igazán találták a helyüket. Kár érte, mert a szereplők is mindent beleadnak, és egyébként tök hiteles az egész történet.

Vékes Csaba elsőfilmres író-rendező elég fanyar humorral vértezte fel ezt a karrierdramedyt, ami főként helyzetkomikumokra épít, és ezeket remekül kezeli, amikor rajta a sor. A színészi alakításokba nem lehet belekötni, Bánki Gergelytől szépen kidolgozott játékot láthatunk, de összességében ez bárkiről elmondható. Mindenki külön egyéniség, csupa olyan emberekből álló társaság, akik elviszik ezt a sztorit a hátukon. Mert bár sok mindennel nem voltam kibékülve, és unatkoztam is, viszont a rendező eltökéltsége mindvégig érzékelhető.

Mondjuk, azt tudnotok kell, hogy alapvetően elvagyok a színházzal, ugyanakkor olyan film még nem készült - vagy nem láttam -, ami úgy kezeli a témát, hogy az számomra is elfogadható, s könnyen fogyasztható legyen. Nehéz ilyen körülményekkel szemben nekem megfelelni. A Hetedik alabárdos tehát nem rossz film, de kicsit több folytonosságot vártam tőle, és mélyebben nem is szeretnék belemenni. 6/10.