Noelle képzőművészetet tanul, de valahogy nem találja a megfelelő művészi kifejezési módszert. Egy nap az egyik tankörtársa megerőszakolja. Noelle próbálja feldolgozni a történteket és kérdőre vonja a fiút, de a beszélgetés balul sül el és a fiú meghal. Noelle igyekszik visszatérni a normál életbe, míg rá nem jön, hogy nem ő az egyetlen áldozat a campuson. Úgy dönt, a saját kezébe veszi a dolgokat. Megszületik a bosszúálló és kiderül, a megtorlás az, amire művészként is szüksége volt.

Nem gondoltam, hogy ekkora hatással lesz rám Francesca Eastwood Miskolcra látogatása! Agyam eldobom a csajtól! Volt szerencsém interjú közben fotósorozatot készíteni erről a tehetséges színésznőről, később majd ezzel is jövök, ám előbb A bosszú angyala élvezi a figyelmet. Zseniális az egész. Ahogyan a legtöbben, a film rendezője, Natalia Leite is rövidfilmekkel kezdett, és lényegében A bosszú angyala az első komolyabb filmje, amelyet brutálisan összerakott. A másfél órás játékidő közben egy tűt sem lehet leejteni.

Annyiféleképpen lehet vázolni egy bosszútörténetet, és elfogultan hangzik, de ez a film más, mint a többi. Mondhatnám, hogy innen-onnan merít, de egyáltalán nem éreztem, hogy majmoltak volna. Hozzá kell tenni, hogy a Leah McKendrick által írt forgatókönyv kifejezetten ígéretes, és mindig kerül valami a felszínre, vagy jön egy újabb alkotóelem, ami nem hagyja elátlagosodni a történetet. Eleinte azt gondoltam, hogy simán csak bosszút áll a támadóján, vagy szívatja majd egész végig, de közel sem erről van szó. Egy kicsit tanító jellegű ez a film is, hiszen ott van a nők ellen elkövetett erőszak téma, az állj ki magadért, a viseld a következményeit, és még sorolhatnám.

A teremben érezhetően ott lebegett az alkotói szabadság minden formája, hiszen nem kellett senkihez és semmihez alkalmazkodni, az alkotók kényük-kedvük szerint úgy rúgtak ki a hámból, ahogy akartak. Elsősorban kissé művészfilm A bosszú angyala, de simán fogyasztható lehet bárki más számára is, ráadásul újra hangsúlyozom, hogy érdekesen kezeli a nők elleni erőszak témát. Akár még erőt is lehet belőle meríteni… A vége felé az egyik előttünk ülő "néző" - milyen szép titulust adtam neki -, felvette a telefonját a film közben. Szívesen ráküldtem volna Francescát, ha már ott volt velünk egy teremben.

Francesca Eastwood a film előtt kijelentette, hogy zavarban van, mert nem tudjuk, hogy min megy majd keresztül a történetben. Nos, emiatt nem zavarban kell lenni, hanem büszkének! Minden szempontból pompás, amit ettől a fiatal tehetségtől láthatunk. Tudom, most jön az, hogy egy ötven kilós karácsonyfadísz és a bosszúállás. Higgyétek el, van annyira vérmes, hogy egyetlen pillanatra sem gondoljátok, hogy kevés erre a szerepre. A művészi megközelítés oldala is nagyon bejött, a fekete festmények pedig egyedülálló ábrázolások. A színek, a formák és a hangok szimbolikája kötelezően, gépezetszerűen működik.

Tovább megyek, Clint Eastwood lánya nem szégyellős, bár nincs is neki miért, hiszen büszke lehet a testére, meg úgy minden másra adottságára is. Leah McKendrick nem csak a forgatókönyvet szállította, a másik női főszerepet is magára írta, és ahogyan Francescától, tőle is hasonlóan minőségi, sokrétű játékot láthatunk. Nem hiába, a szereplők tényleg rendben vannak egytől egyig, és Clifton Collins Jr. is beletartozik ebbe a kosárba. Szép kis átalakuláson megy keresztül, habár jelenleg ő ténylegesen beugró mellékszereplő, viszont nagyon helytálló mindvégig.

Nincs művészfilm remek zenei betétek nélkül. Először a Sidewalks and Skeletons című Goth szám vett meg kilóra, aztán a Madsonik - Drift and Fall Again folytatta a sort. Mindkettő észbontóan jól állja a sarat, és olyan szinten feldobta az adott képsorokat, hogy rögtön katarzis közeli állapotba is kerültem. Ez már így előre is borítékolható akár, hogy ezek lesznek az idei kedvenc zenéim a "fesztiválon". Évről évre, mindig van olyan, hogy egy-egy zene megfog, és azokat újra, és újra meghallgatom. Ettől különleges egy fesztiválfilm, arról nem is beszélve, hogy valójában mit képvisel a szóban forgó thriller.

Ahogyan írtam korábban, R-es korhatár besorolással forgott A bosszú angyala, hiszen a direkt módon közölt megerőszakolós jeleneteken felül bőven kapunk vért és egyéb erőszakosságot is. Az a jelenetsor, amikor Francesca a kalapáccsal sétál… Na, ott estem totális szerelembe, úgyhogy nagyon remélem, hogy láthatjuk még őt fesztiválos alkotásban, mert ez így elég jó egyveleget eredményez. Pontjait illetően nincsenek kételyeim, a 9/10-ért megtette, amit elvárt tőle a sors.