A mozgalmas 1968-as évben egy Aradon élő német család útra kel az NDK felé, ám a szovjet tankok csehszlovákiai bevonulása miatt Nyugat-Németországban kötnek ki, ahol hamarosan azzal az egyetemes kérdéssel szembesülnek: Mennyi áldozatot vállaljon az ember, hogy együtt maradhasson a szeretteivel?

Uram Isten, mennyi olyan történet van, ami még nem került filmre, és megérdemelné?! Az Utazás apánkkal tipikusan ebbe a kategóriába tartozik, és egyértelműen látszik rajta, hogy Anca Miruna Lazarescu rendezőnőnek voltak személyes tapasztalatai a témában. A film premierje nyáron volt a Müncheni Film Fesztiválon, és örülök neki, hogy a CineFestre is sikerült elhozni, mert egy nagyon értékes alkotásról beszélünk, ami több dolgot is közvetít a néző felé.

Ahogyan azt már megszokhattuk a fesztiválos filmektől, a szereplőgárda itt is meglehetősen acélos. Lényegében négy főszereplőre irányul a reflektorfény, köztük természetesen az apa (Ovidiu Schumacher), a két fia (Alexandru Margineanu és Razvan Enciu), valamint egy leányzó (Susanne Bormann), aki összeszűri a levet a nagyobb fiúval. A rendezőnő olyan őszinteséggel meséli el történetüket, hogy sokszor ennek tudható be a jó hangulat. Hiába tragikus eseményeket vetítenek elénk, összességében ez egy tragikomédia, egy melodráma, amelynek főként a vidámabb pillanataira emlékszik vissza az ember.

Természetesen a drámai vonulatokat sem szabad elhanyagolnunk, hiszen azoknak még inkább jelentőségük van a cselekmény szempontjából. Még, amit kiemelnék, és a jó hangulatért felelős, a zenés jelenetek. Ott van például a kalinka-dal, ami kétszer is felcsendül a játékidő során, vagy amikor egyszerűen csak hangszert ragadnak, és elkezdenek rajta játszani. Továbbá tökéletesen sikerült a szocialista atmoszférát megteremteni, egyetlen porcikája sem lógott ki, és minden egyes apróságot olyan gondosan kiviteleztek, hogy a nézőben még véletlenül sem okoz kételyeket. Elég megemlítenem az épületeket, vagy az autókat mondjuk.

Érdekes volt látni, ahogyan ez a család útnak indul Európán át, és mit sem sejtenek arról, hogy mivé alakul utazásuk. Nagyon sok mindent elmondhatunk erről a drámáról, de leginkább azt hangsúlyoznám ki, hogy mennyire gazdag módon adja vissza a szereplők érzéseit, erőfeszítéseit, gyötrődéseit. Elég csak megnézni azokat a szituációkat, amelyekbe belekeverednek, és máris láthatjuk, hogy mennyire nehéz világot éltünk akkoriban, és mennyire nagy dolog, hogy ma nincsenek határok ezen országok között. Lényegében az összes jelenettel elégedett vagyok, de főleg azokat szerettem, amelyben a három családtagot, esetleg Bormannt is láthatjuk.

Egyikőtök kifogásolta, hogy egy német-román-magyar-svéd produkció hogyan kerülhet magyar felirat nélkül a nézők elé egy magyar filmfesztiválon. Ez valóban egy remek kérdés, ugyanakkor legalább angol feliratot kaptunk, és mivel a nyelvezete viszonylag egyszerű, így emiatt nem is neheztelek az illetékesekre. Viszont az tény, hogy ezt előre is közölhették volna, mert akkor én is úgy készülök agyilag. Mindegy is, ez mit sem von le az Utazás apánkkal értékéből, ami egy nagyon megható és kedves, viszont fájdalmakkal teli történet, egy intenzív mű, amit örülök, hogy nem hagytam ki. A haloványabb 9/10-et érdemli.