Egy érzelmek nélküli társadalomban vagyunk. Két ember egy titokzatos betegség áldozata lesz: visszakapják érzelmeiket és egymásba szeretnek. A konfliktus köztük és társadalmuk között elkerülhetetlen…

A szombat este harmadik filmje az Azonosak volt, és azt követően bepróbáltam még a THX 1138-at is, de utóbbi nagyon nem fogott meg, és éjfél körül már csábított az ágy is. Állítólag nagyon hasonlít a két film egymásra, de ez most mellékes is jelen esetben, hiszen George Lucas negyvenöt éves filmjéről nem tudok teljes képet alkotni. Hát, nem mondom, hogy az Azonosak lesz a kedvenc Drake Doremus (Őrülten hiányzol) alkotásom, mindenesetre érdekes témát boncolgat ez a sci-fi, ami talán nem is áll tőlünk olyan távol.

Gyönyörű, letisztult és steril közegben játszódik a történet, ahol tobzódnak a minimalista stílus jegyei. Ezzel a részével teljesen kivoltam békülve, hiszen ezen a helyen még a fű is egyenesen nőtt, sehol egy hiba, és semmi sem lógott ki a sorból. Kivéve azt a pár karaktert - de főként a két főszereplőt. Az Azonosak vetítésén ülve kissé olyan gyenge dinamikájúnak tűnt a történetmesélés, ez pedig tétlen pillanatokat szült számomra, amelyek nyilván nem válnak a film előnyére.

Belegondolva, a rendező korábbi filmjeit szerettem és kedveltem. Itt vajon mi lehetett a gond? Oda lyukadtam ki, hogy hiába próbáltam új esélyt adni Kristen Stewartnak, sokkal nehezebben fogja magáról lemosni bamba Bellát, mint azt gondoltam. Tegnap délután is volt egy dráma, amiben szerepelt, de ott legalább nem az övé a főszerep. Elkalandozva Doremus korábbi munkásságában, arra jutottam, hogy harmadjára nyilván nem dolgozhatott együtt Felicity Jonesszal, de mégis mennyivel másabb lehetett volna a végeredmény, ha egy olyan színésznő kerül a középpontba, akit tudok szeretni. És ugye jelen esetben a szeretet/szerelem fontos tényező.

Most jön a legérdekesebb dolog: azzal ellentétben, hogy még mindig nem tudom kedvelni Kristen Stewartot, a színészi játékát elismerem. Az általa nyújtott alakítást három szóval tudnám legpontosabban leírni: cold hard bitch. Nyilván ezt csak kifelé mutatja, és közben végignézhetjük, ahogyan elgyengül benne a kitartás, és átveszik a hatalmat az érzései. Erre azt kell mondanom, hogy ezen a fronton egészen meggyőző munkát végzett, ami mindenképpen elismerést érdemel.

Annak is nagyon örülök, hogy Nicholas Hoult személyében találtak neki párt, hiszen ők ketten ideális párt alkotnak a vásznon, és teljesen hihető is volt a történetük, na meg illettek is egymáshoz. Ez a történet jól rávilágít arra, hogy mennyire nehéz másnak - a mi világunkban normálisnak - lenni egy ilyen társadalomban, és hogy ez mennyire kirekesztő érzés. Bel Powley misztikus jelenléte is nagyon illett a témához, imádtam kétkedő tekinteteit, ráadásul a háttérből olyan nagyok asszisztálnak, mint David Selby, Jacki Weaver vagy Guy Pearce.

Sajnálom, hogy vagy rossz passzban kapott el az Azonosak, vagy csupán tényleg KS jelenléte tette nehezebben fogyaszthatóvá ezt a sci-fit számomra. Összességében nem utálom a látottakat, ugyanakkor rajongani sem tudok érte, viszont mindenképpen jó emlékeim lesznek róla. Egyébként még az is lehetett a probléma okozója, hogy például a sokatok által kedvelt Gattaca sem tartozik a kedvenc sci-fijeim közé. Láttam, jó film, de számomra nem nyújtott semmi kiemelkedőt.

Az Azonosak kizárólag azért nem kap többet 7/10-nél, mert nekem nagyon nehezen, és helyenként unalmasan pergett le a játékidő, pedig tényleg helyén volt a látvány és a szereplők is. Nyilván ez utóbbi esetében most fejben behelyettesítettem Kristen Stewart helyére Felicity Jonest, de arra nem tudok választ adni, hogy akkor milyen első benyomással lett volna rám a film.