1947-et írunk. Az öregedő Sherlock Holmes épp Japánból tér vissza, ahol egy erősítőnek hitt ritka növény után kutatva szembesülnie kellett a nukleáris háború pusztításával. A világtól elzárt tengerparti házacskájában Holmes méhészkedéssel tölti napjait, várja az elkerülhetetlen elmúlást. Bejárónője és annak fia, Roger, jelentik számára az egyetlen társaságot. Egykor oly éles elméje hanyatlásával viaskodva Holmes egyre inkább a fiúra támaszkodik, vele próbálja megoldani az esetet, ami nyugdíjba kényszerítette. Közben az élet és a szerelem nagy rejtélyeit is igyekszik sorra venni, mielőtt még túl késő lenne.

Az angolokkal és filmjeikkel alapvetően hadilábon állok, de a Mr. Holmes mindenképpen nézősnek tűnt - különösen, hogy jelen állás szerint hazánkban nem is kerül mozikba. Manapság elég kevés alkotásban tudok feltétel nélkül bízni, és Bill Condon neve az utolsó két Alkonyat-filmmel maga mögött már nem sokat jelentett számomra. Habár nem mennék el szó nélkül a Julian Assange-film mellett sem, ami már egy kidolgozottabb munka tőle. A Mr. Holmes lényegét egyszerű összefoglalni akár néhány szóban is: kedves, jó hangulatú történet az idős Holmesról megható színészi alakításokkal.

Féltem tőle, hogy mi lesz velem a 104 perces játékidő alatt, hiszen minden adott volt, hogy megalapozottak legyenek a félelmeim. Csakhogy Condon jött, látott, és megvett. Fura ilyet írni, de nagyon kedves a cselekmény, és könnyedén is fogyasztható, meglepő módon a drámai szál is másképp van jelen, mint az elsőre látszott. Ezúttal nem azon van a hangsúly, hogy menjünk mélyre és rántsuk magunkkal a nézőt, sokkal inkább azt tartották szem előtt, hogy oldottabb hangulatot ébresszenek bennünk. Persze a félreértés elkerülése végett azért írom, hogy nem komédiáról van szó, és vicces részek sincsenek benne, azonban többször megmosolyogtatott, és minden olyan szépséges.

Megismerhetjük Holmes hibáit, dilemmáit, kicsit a múltba is betekintést enged a történet, és végül minden gyönyörűen összeáll kerek egésszé. Manapság nagyon tudom szeretni, ha szépen meg van munkálva egy dráma, és mivel ebben a misztikusság is szerepet játszik, mindig sikerült valamivel fenntartani az érdeklődésem. Amikor pedig épp 'nem volt semmi', akkor nézhettem a zseniálisan elmaszkírozott Ian McKellent, minden idők legnagyobb varázslóját. Merthogy detektívként is egy varázsló, és érdeklődve követtem azokat az eseményeket, amikor épp feltárt egy ügyet, vagy amikor szenilis öregember módjára remek dialógusokon keresztül megmagyarázott dolgokat.

Ian McKellen még mindig megtud lepni, és ezúttal is lehengerlő alakítást láthatunk tőle, amellyel csak emeli a színvonalat. Fogalmam sincs, hogy az idős Holmes milyen lehetett volna, mert a regényeket nem olvastam, de engem egy az egyben megnyert magának a stílusával, a modorával, és a szenilisségével, ami nagyon aranyos egy ilyen idősembertől ebben a formában. Bátran kijelenthető, hogy teljesen egybeforrt ezzel a szereppel, és ízig-vérig profi módon kelti életre karakterét. McKellen mellé remek színészgárda gyűlt össze, gondolok itt az aggódó Laura Linneyre, a kis Milo Parkerre, akitől meglehetősen őszinte játékot láthatunk, és eszméletlenül jó, ahogyan elkezd benne tükröződni az öreg Holmes. Hiroyuki Sanada és Hattie Morahan szintén emlékezetes tudott lenni, szóval erre a frontra sem lehet panaszunk.

Továbbá remek képei vannak a filmnek, és mondhatni üdítően fogyasztottam minden egyes aprólékosan megmunkált pillanatát, szerettem a kosztümöket, a betétdalait, és még sorolhatnám. Most mondanám, hogy még több ilyet a mozikba, de jóból is megárt a sok, szóval gyorsan ki is osztok egy 9/10-et, és ajánlom mindenkinek, aki szereti a minőségi, szépen kidolgozott, jól megmunkált alkotásokat.