A 12. Jameson Cinefest alkalmából sok más film mellett alkalmam nyílt megnézni nagyvásznon az 'Aki lelőtte Liberty Valance-t' is, ugyanis az idei rendezvény Cine Classics vetítéssorozata a western témát járta körül.

Ha valaki csak kicsit is járatos a kor filmográfiájában és megemlítjük neki Jon Wayne nevét biztos, hogy egyből a klasszikus westernek fognak az eszébe jutni. Nem hiába volt ő a téma megfilmesítőinek aduásza. Már csak a jelenlétével is megtölti a helyiséget, olyan a kisugárzása. A filmben pedig maga mellé megkapja még Jimmy Stewartot és Lee Marvint.

Előbbi Ransom Stoddard szenátort alakítja, aki különösebb bejelentés nélkül visszatér Shinbone városába feleségével, Hallie-vel. Felmerül a helyi újságírókban a kérdés, hogy miért is látogatott ide vissza a híres politikus.

Mint kiderül egy temetésre érkeztek. Egy régi ismerőse, Tom Doniphon (Wayne) hunyt el. A lap szerkesztőinek unszolására a szenátor végül leül egy beszélgetésre, ahol felfedi, hogyan is ismerte meg Tomot és hogyan sikerült elintéznie a környék rosszfiúját.

Az egész történetet egy flashback formájában kapjuk meg, ahol az akkor még csak fiatal jogászként praktizáló Stoddard lovas kocsiját útonállók támadják meg és rabolják ki. Miután félholtra verik, rátalálnak a szerencsétlenre, és az Ericson családhoz kerül, ahol ellátják őt és később munkát is találnak neki a saját fogadójuk konyháján.

Idővel Ransom rájön, hogy a várost és a helyieket terrorizáló bandita nem más, mint a rettegett Liberty Valance (Marvin), aki ellen senki sem mert még eddig fellépni, főleg nem a városka pipogya seriffe.

A fiatal ügyvédet ez aligha tántorítja vissza az elkerülhetetlen konfrontációtól. És szerencséjére maga mellett tudhatja még Tomot, aki hasonlóképp szembe mer szállni Liberty-vel, ha arról van szó.

Az események felpörögnek és a kicsivel több, mint 2 órás játékidő szinte elrepül. Ransom időközben a helyieket tanítja írni és olvasni, mindemellett még az újságnak is besegít. A helyi választáson, ahol a gazdák érdekeit képviselő küldöttet választják meg, Ransom kerül ki győztesnek, maga mellé pedig megkapja a lapkiadós főnökét is. Hiába jelent meg a színen Liberty, aki kvázi a nagybirtokosok smasszere. Viszont más sem kell a frusztrált Valance-nek, a szerkesztőséget szét- az újságírót pedig összeveri az este folyamán.

És innen már nincs visszaút, robogunk az elkerülhetetlen lövöldözésig, mint egy gőzmozdony. De nehogy azt higgyük, hogy itt akkor vége is van a történetnek. Koránt sem.

A sztori szempontjából azt gondolnánk a film első felében, hogy láttunk már mindent és nem igazán tudnak mit felmutatni a fenti konfliktuson kívül, de aztán jön a fordulópont, és teljesen más oldalról ismerjük meg az eseményeket. Őszintén nem teljesen számítottam erre, mert egyáltalán nem ismertem a filmet korábbról. Sőt, spekulálni sem mindig szoktam menet közben arról, hogy mi lesz a következő jelenet, vagy épp a vége. Így abszolút tetszett a történet, ahová kifuttatták ezt az egészet.

1962-es film lévén pedig technikai oldalról kár is nagyon boncolgatni. Viszont volt benne egy rész, ahol a kaktuszvirágról és annak színéről esett szó, amit igazán nem is nagyon tudtam hová tenni, ugyanis egy fekete-fehér filmről beszélünk. Fura volt. Mindenesetre ajánlom a pótlását még olyanoknak is, akik kevésbé érzik magukénak a western műfaját.

A cikk Pancakespeedy barátom tollából íródott, ami ugyan késve, de annál nagyobb szeretettel a tiétek. Fogyasszátok, pótoljátok!