Áron lassan belép a harmincasok táborába. Most fejezte be az egyetemet, munkát keres, de nem igazán tudja mihez is kezdjen az életével. A szülei anyagilag támogatják, cserébe persze beleszólnak mindenbe. Biztos, ami biztos alapon, Áron éppen ezért nem mondja el nekik, hogy a barátnője, Eszter, elhagyta. A 30. születésnapjára szervezett bulin rájön, hogy Eszternek van valakije. Teljes kétségbeesésében alaposan a pohár fenekére néz. Egy Lisszabonba szóló jeggyel a zsebében tér magához. Úgy dönt, elfogadja a kihívást és nekivág az ismeretlennek…

Az egy dolog, hogy valamelyik nap lekéstem a VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlan-t, de tegnap az utolsó pillanatban beugrott, hogy mivel Reisz Gábor diplomafilmje nyerte a fesztivál fődíját, így lesz ismétlés. Isteni szerencse, hogy ezt ilyen körülmények között láthattam, mert így megvolt a maga varázsa. A CineFest számomra ilyen: egy olyan hely, ahol otthon érzem magam. Na, de elég a mesélésből, hiszen van itt miről beszámolni. Aranyos film, de nevezhetjük akár dramedynek is, vagyis egy olyan alkotásnak, amelyben tökéletesen keverednek a dráma és a vígjáték megszokott jegyei.

A rendezés szerintem nagyon rendben van, és örülök, hogy végül nem két órán túlnyúló játékidővel kaptuk, mert az sok lett volna. Ez így pont ideális, és nagyon hangsúlyoznám, hogy diplomafilmről van szó, tehát ilyen szemmel nézve eléggé zseniális, amit Gábor összehozott. Lényegében kis pénzből lett forgatva, és azzal sem árt tisztában lenni, hogy a főszereplőket a rendező barátai alakították. Ferenczik Áron kelti életre a főszereplőt, Áront, vagyis még csak nevet sem kellett váltaniuk, így még őszintébb az egész, amit produkál.

Érdekes történet, és ahogyan a címe is mutatja: van benne valami furcsa és megmagyarázhatatlan. Szerintem ez az eddigi leghosszabb című magyar film, de a találékonysága miatt szívesen mondom végig. Mint tudjátok, újabban rajongok a magyar filmekért, ezért volt nagy öröm számomra, hogy végül az utolsó pillanatban ezt is még a magyarországi mozipremier előtt láthattam. Látszott a filmen, hogy a rendező szívét-lelkét beletette, ennek pedig azért van nagy vonzereje, mert így lett mindennél tisztább, őszintébb. Ugyanakkor az operatőri munka… Erről kicsit bővebben is írnék.

Az operatőri megoldások és a fényképezés is elég egyedi. Nagyon tetszettek a különböző kameraállások, amelyekkel nyitottak, vagy épp zártak egy-egy jelenetet. Ilyen például, amikor az éjjeli lámpát mutatják alulról. Nem nagy kunszt, mégis újításnak számít, de legalábbis egyedi momentumnak. És akkor még nem említettem meg az egész városon áthúzott kábelt, vagy amikor a sok Eszter követi őt, de Tinta Éva is hatalmas ötlet, és nem egyszer mosolyt csalt az arcomra. Poénjait tekintve nem az a sírva röhögős, mégis megállja helyét és szórakoztat. Egy dologért baromi hálás vagyok a rendezőnek: nem tolta tele iPhone-nal a filmet! Konkrétan a mobiltelefon, mint napi használati eszköz nagyon keveset van úgy jelen, mint az amerikai filmekben.

Még mindig ott vagyok lemaradva, hogy gyönyörű képei vannak, és a belassítások is működtek, amit Pancakespeedy barátom már említett, és akkor meg is ijedtem tőlük. Fölösleges volt. Nagyon jók a beállítások, és mindig azt kapjuk a vászonra, ami fontos, nem pedig a sallangot. Arra pedig már csak halkan térek ki, hogy az amcsik már csak azért is elbújhatnak, mert a mi ifjonc rendezőnk megcsinálta a valaha készült egyik legjobb stáblistát a film vége. Zseniális ötlet, még akkor is, ha egy-egy név nehezebben olvasható. A végén az utalás pedig… eszményi.

Témáját tekintve családi dráma nagyon-nagyon sok magyarsággal, és némi csúnyabeszéddel, de örülök, hogy poénok, tréfák és vicces kifejezések-nevek is helyet kaptak benne. Például ott az amigó-őszi téma, ami megint nagyon jó. Az már más kérdés, amire kíváncsi is lennék, hogy egy angol anyanyelvűnek mennyire jöttek át a poénok az angol feliraton keresztül. Szerintem sok helyen lemaradt ez-az, de a próbálkozás megvolt, és mint tudjuk, elég nehéz pontosan visszaadni a magyar nyelvet.

Furcsa egyébként, hogy nem szeretem a világban céltalanul bolyongó emberkéket, Áronban viszont volt valami, ami reményt adott - azt egyelőre nem tudom eldönteni, hogy neki az élethez, vagy nekem ahhoz, hogy ne utáljam. Szimpatikus fiatalember, nagyon jól eljátszotta a főszerepet, és végül is elvitte a filmet a hátán. Nem kicsit bohókás a film, és helyenként szürreális elemeket is tartalmaz, de most ne sci-fire gondoljatok, hanem csak amolyan lágy megjelenítésre.

Teljes egészében nem hibátlan a film, de nagyon közel van hozzá, így a pontjai egyértelműen 9/10-re rúgnak, és immáron végre kijelenthetem, hogy nem ok nélkül kapta meg a fődíjat. Az egyetlen negatívum, hogy helyenként egy kis időre leült, de egyáltalán nem kórosan.