Két osztrák szerelmesfilm volt versenyben idén Cannes-ban - Hanekéé elnyerte az Arany Pálmát. Ulrich Seidl trilógiájának első darabja más helyszínen, más perspektívából mutatja a témát, a megvásárolható szerelemre fókuszál, a középpontban egy idősödő európai nővel, Afrikában. A kamera szenvtelen - ítélkeznie a nézőnek kell. A trilógia Velencében a hittel a folytatódott.

Értem én, hogy Cannes-ban versenyfilm volt, és emiatt nagy reményeket fűztem hozzá, de teljesen fölöslegesen - mondjuk érdemes tudni, hogy a sztoriig sem jutottam el, amikor meg fordítottam, nem ragadt meg, de talán így volt jól, hiszen egyébként ez az írás soha nem születik meg. Hatalmas jó tanács, hogy ezt a filmet mindenki, aki jót akar magának, nagyon messzire kerülje el, mert egy gusztustalan német alkotás, pontosan ugyanolyan megvalósításban, mint ami a német filmiparra jellemző. Ismertetőjegyei közé tartozik a naturalizmus, a durvaság, valahol betegnek is tartom, és ismételten egy film, amely az emberi butaságról szól, pontosabban arról, hogy aki hagyja magát, mennyire könnyen becsapható.

Ulrich Seidl jegyzi a rendezést, és már az első dodzsemes jelenetnél fura érzések kavarogtak bennem, vagyis inkább a gyomrom tájékán. Annyira durva volt, hogy igazából ott ki kellett volna jönnöm a teremből, csak hát után folyamatosan bíztam benne, hogy nem annyi lesz a mondanivalója, mint amit az első félóra alatt bemutattak. Komolyan érdekelne, hogy a főszereplőnőt mi vitte rá, hogy elmenjen egy ilyen helyre, de ez még talán megbocsátható bűn, a folytatás viszont, és hogy amivel egyszer pórul járt, azt hagyja újra és újra megtörténni, sőt, még az utolsó bőrt is lehúzzák róla.

A filmkockák emellett kellően gusztustalanul mutatják be az őslakosság nyomulását, akik lényegében nem hagyják levegőhöz jutni az odautazó turistákat. Közben a másik oldalon pedig katonák felügyelik a rendet, miegymás, és ez nekem nem csúszik le, pedig nagyon is értem, hogy hová akartak kilyukadni ezzel. Viszont soha nem fogom megbocsájtani a filmnek a kétórás játékidőt, mivel számomra teljesen világos volt, hogy végig ez fog történni, de legalább egy csavarosabb befejezésre számítottam.

A poszter szerint egy trilógia első darabjáról van szó, de biztos csak viccelnek (NOT!). A szereplők jók, realisztikusak, minden a maga nyers, természetes formájában van tálalva, és biztosan létezik ilyen hely, de én ezt egy az egyben elítélem. Elrettentésképpen megy rá a 4/10, és remélem, hogy a napokban már nem lesz ilyen, vagy ettől rosszabb filmélményem a fesztivál során. A fő tanulság pedig, hogy csak azt lehet átverni, aki hagyja magát.