A történelem egyik legkarizmatikusabb háborús vezetőjét, Winston Churchillt Nagy-Britannia egyik legsikeresebb és legzseniálisabb miniszterelnökének tartják. A figyelemreméltóan ékesszóló államférfi feltűnően hosszú, több mint 50 évet felölelő pályafutással büszkélkedhet. Az HBO Gomolygó viharfelhők (The Gathering Storm) című filmjének történetét folytatva, a Churchill háborúja (Into the Storm) a második világháború idején játszódik, és közvetlen betekintést enged egy nemzet hősének születésébe, akinek nagyszerű háborús vezetői képességei végül aláássák politikai karrierjét, és feleségével, Clemmie-vel kötött házasságát is fenyegetik. Az HBO Emmy-díjas és Golden Globe-jelölt filmje – Brendan Gleeson és Janet McTeer főszereplésével – október 23-án 20 órakor debütál az HBO műsorán.

„Nem szabad elfelejtenünk, hogy már nem vagyunk egyedül. Egy remek társaság tagjai vagyunk. Az emberi faj háromnegyede velünk van. Az emberiség egész sorsa a mi tetteinktől és a mi viselkedésünktől függ. Eddig nem vallottunk kudarcot. Most se valljunk kudarcot. Szálljunk szembe együtt a viharral és vészeljük át” – Winston Churchill a háború állásáról egy 1942. február 15-i rádióadásban.

A Szövetségesek győzelmét követően Churchill politikai hatalma megdőlni látszik, akárcsak az ideáljai, amelyeket eddig dédelgetett. Ironikus módon épp azok a tulajdonságai – a dac, határozottság és a kompromisszumok visszautasítása –, amelyek nagyszerű háborús vezetővé tették, lesznek azok, amelyek ellene fordítják a közvéleményt a háború utáni időszakban. 1945-ben ugyanis a britek a szavazóurnák elé járulnak, hogy a háború utáni miniszterelnökükről és kormányzó pártjukról szavazzanak; a szavazatok összeszámlálása majdnem egy teljes hónapba telik. Churchill, a hivatalban lévő miniszterelnök Franciaországba utazik feleségével és lányával a választási eredményekre várva. Az HBO saját gyártású drámája, a Churchill háborúja ezt az időszakot használja kerettörténetként, azzal kezdve, hogy Churchill a sorsára vár és visszatekint a háborús évekre, amikor hősiesen kormányozta megkínzott nemzetét egy nehéz és kihívásokkal teli időszakon keresztül.

A Golden Globe-jelölt Brendan Gleeson (Harry Potter-széria, Erőszakik) és az Oscar-jelölt Janet McTeer (Tumbleweeds, Ahogy tetszik) nyújt kiváló alakítást a Churchill házaspár szerepében. A főbb szerepekben látható még Len Cariou (A dicsőség zászlaja) mint Franklin D. Roosevelt és a többek között a Kapitány és katona: A világ túlsó oldalán című filmben szereplő James D’Arcy, aki Churchill személyi titkárának, Jock Colville-nek a megformálója. György király szerepében Iain Glen látható, aki olyan filmekben szerepelt, mint a Mrs. Ratcliffe forradalma vagy a Mennyei Királyság. A szereplők között találjuk még Patrick Malahide-ot, akit az HBO Elizabeth I című minisorozatában láthattak a televíziónézők.

A Churchill háborúja rendezője Thaddeus O’Sullivan (Decemberi menyasszony), írója pedig az Emmy-díjas Hugh Whitemore (Gomolygó felhők). A vezető producerek között találjuk az Oscar-jelölt Ridley Scott-ot, a produceri teendőket többek között a Róma és a John Adams című sorozatok készítésében vezető producerként közreműködő Frank Doelger látta el.

„Nagyon hosszú története van ennek a filmnek” – mondja Frank Doelger producer. „A Gomolygó viharfelhők hatalmas sikerét követően egyértelműen világossá vált, hogy Winston Churchill ugyanolyan lenyűgöző számunkra, mint a kortársai számára volt. És úgy éreztük, hogy mivel már sikeresen beleástuk magunkat az életének egy részébe, talán vethetnénk egy pillantást a háborús évekre, és megnézhetnénk, hogy tudunk-e olyat mondani Churchill életéről és magáról az emberről, amit még nem meséltek el”.

A film készítőit lenyűgözte a tény, hogy Churchill megnyerte a második világháborút, és nyolc héttel később mégis kiszavazták miniszterelnöki székéből. Itt volt egy politikus, aki tökéletesnek tűnt az „állásra”, de valahogy az angol közvélemény úgy érezte, hogyha egyszer elvégezte a feladatot, talán már nincs több szerep a számára, így leszavazták. Úgy tűnt, hogy Churchillnek azok a tulajdonságai, amelyek nagyszerű háborús vezetővé tették, megkérdőjeleződtek, amikor a békeidőkre választottak vezetőt.

Az a feladat, hogy a háború előtti és utáni Churchillről mindezt az információt felkutassa, Hugh Whitemore Emmy-díjas forgatókönyvíróra várt, aki a Gomolygó viharfelhőket is írta. „Churchill érdekel” – magyarázza Whitemore. „És minél többet olvasok és írok róla, annál lenyűgözőbb, bonyolultabb és vonzóbb karakternek tűnik. Makacssága és önzősége ellenére együttérző és nagylelkű volt. Szerettem volna őt emberi lényként megmutatni, a hibáival együtt, hogy mélységet adjak a karakternek és együttérző képet fessek róla”.

Míg Churchill politikai életében a háború és a világ eseményei játszottak kulcsfontosságú szerepet, érzelmi élete középpontjában felesége, Clemmie állt. A Churchill háborúja megvizsgálja azt az érdekes dinamikát, amely a pár között működött, akik a háború előrehaladtával egyre kevesebb időt töltöttek együtt, és megmutatja, hogyan hatottak a háborús évek a házasságukra és Churchill magánéletének egyéb részeire.

Thaddeus O’Sullivan rendező szerint ír neveltetése egyéni látásmódot adott neki a híres történelmi személlyel kapcsolatban, mivel Írország független Nagy-Britanniától, és a második világháború alatt végig megtartotta a semlegességét. „Mivel Írországban nőttem fel, máshogy láttam Churchillt, ezért muszáj volt hátrább lépnem és újraértékelnem a gondolataimat. Minél inkább elemeztem a férfit, annál érdekesebbnek kezdett tűnni a projekt a számomra.”

O’Sullivan új megközelítése Churchillt illetően – Whitemore forgatókönyve iránt érzett csodálatával kísérve – meggyőzte a rendezőt arról, hogy ő akarja rendezni a filmet. „Hugh forgatókönyve ösztönösen természetbeli és viselkedésbeli ellentmondásaikon és kiszámíthatatlan tetteiken keresztül ragadta meg a karaktereket” – jegyzi meg. „Drámaírói képessége lehetővé teszi, hogy együtt írjon az ellentmondásokról, és lenyűgöző történetet formáljon belőlük.”

O’Sullivanhez hasonlóan Brendan Gleeson színész is felismerte a kulturális különbségeket saját dél-írországi neveltetése és annak a férfinak a neveltetése között, akinek a megformálására felkérték. „Nagyon érdekes kihívás volt” – magyarázza Gleeson. „Fel kellett tennem magamnak a kérdést, hogy lehetséges-e, vagy túl hosszú az a híd, amivel át kell hidalni a korkülönbséget, az akcentust és a hangot?”

Beismert rémülete ellenére Gleeson nagy lelkesedéssel és elhatározással csinálta végig a kamerapróbát, és nagyon élvezte a folyamatot: „Drámai szempontból annyira érdekesnek találtam a kamerapróbát, hogy azt gondoltam, ‘Lehetetlen nem megcsinálni, ha a lehetőség adódik. Túl érdekes lehetőség, túl lenyűgöző a kihívás ahhoz, hogy visszautasítsam’”.

Mihelyst Gleeson megvolt a szerepre, a filmkészítők nekiláttak megkeresni az ő Clemmie-jét. Tracey Scoffield producer így emlékszik: „Clemmie-é volt Churchill mellett a másik legfontosabb kiosztandó szerep. Sok szempontot kellett figyelembe venni. Olyasvalakit kerestünk, aki korban és erőben passzol hozzá – a képességek és a személyiség erejét tekintve. Még egy fontos tényező volt: olyasvalaki kellett, aki hiteles kosztümös produkcióban. Ahogy Janet kinéz, ahogy mozog, és természetesen, ahogy beszél, mind tökéletesen illik egy ilyen drámához”.

Amikor Clementine Churchill szerepének elvállalásáról kérdezik, Janet McTeer azt mondja, jobban szeret valós személyeket játszani fiktívekkel szemben: „Sokkal szórakoztatóbb, mint elképzelt karaktert játszani, mert a kutatás és a személyes történelem miatt egy csomó dolog kiderül, amire az ember nem is gondolna”.
McTeer beleásta magát Churchill legfiatalabb gyereke, Mary Soames két könyvébe: a „Speaking for Themselves”-be, amely olyan levelek gyűjteménye, amelyeket híres szülei írtak egymásnak az évek során és egy, Clementine-ről szóló könyvbe. „Valahogy megpróbál az ember belelátni a fejükbe” – mondja McTeer. „Megpróbál rájönni, mit gondoltak igazából egymásról, hogyan éreztek… milyen volt ez az asszony valójában, és milyen volt a stílusa. Az ember megnézi a képeket, és látja, hogyan választotta meg az öltözködését és a hajviseletét, és hogy pszichológiailag mit is jelent mindez, milyen következtetést lehet levonni ezekből.”

McTeer különösen nagyra értékelte a tényt, hogy Clemmie nem csak egy „csendes kis nő volt a férfi mögött”. Ellenkezőleg, erős és szókimondó volt, és határozott véleménye volt a dolgokról. „Nagyon erős politikai meggyőződése és elképzelései voltak” – magyarázza McTeer. „Olyan asszony volt, aki erősen hitt a kötelességben – az ország iránti kötelességben, a férj iránti kötelességben és a barátok iránti kötelességben. Nem rettent vissza attól, hogy szóljon Winstonnak, amikor az tévedett vagy hibázott, vagy nem vett észre valamit. Nem félt attól, hogy harcba szálljon vele.”

Churchill magánéletének bemutatása mellett a film készítői nagy szerepet szántak beszédeinek, de nemcsak a tartalmuknak és Churchill kivételes szónoki képességének, hanem a beszédek ritmusának és dallamának is – Churchill úgy beszélt, mint egy nagy színész. Hihetetlen beszédírói és szónoki képessége sokat mutatott jelleméből, és illett a háborús vezér szerepéhez. Mint egy színész a világ színpadán, Churchill eljátszotta a szerepét, elmondta ékesen megírt sorait mindenkinek, akit elértek. Beszédei egy egész nemzetet lelkesítettek, és megváltoztatták a történelem menetét.

Churchill a modern idők egyik legtöbbet hivatkozott politikusa maradt. Beszédeit gyakran idézik, újabb és újabb könyveket írnak, illetve dokumentumfilmeket készítenek róla. Ő maradt Nagy-Britannia legnépszerűbb miniszterelnöke. Nyilvánvalóan olyasvalaki, akit az emberek csodálnak becsületessége, szónoki képessége és hősiessége miatt.

Whitemore azt mondja: „Én személy szerint azonosulni tudok a szavak és Anglia iránti szeretetével. Nagyon angol hős, és ennek emléket akartunk állítani ebben a filmben”.

A háborús és háború utáni Anglia megidézésének feladata Luciana Arrighi Oscar-díjas látványtervezőnek jutott, aki Churchill-lel először az HBO Emmy-díjas Gomolygó viharfelhők című filmjének készítésekor foglalkozott. Mivel nem tudtak a történetben szereplő valódi épületekben forgatni, Arrighi azzal kezdte a munkáját, hogy napokat töltött az Imperial War Museum nevű londoni hadtörténeti múzeumban, ahol számos dokumentumot nézett meg ötletgyűjtés céljából. Elhatározásában, hogy olyan autentikussá teszi a látványt, amennyire csak lehetséges, óriási segítséget kapott Churchill lányától, akivel többször konzultált, illetve Mary Soames megosztotta a különböző helyszínekkel kapcsolatos emlékeit is a film készítőivel. Arrighi látványtervező csapatának olyan helyszíneket kellett újra megterveznie, mint az akkori Downing Street 10, a Buckingham Palota, a War Cabinet Rooms (a brit kormány földalatti hadműveleti központja), Greenwich, a Chequers miniszterelnöki rezidencia, a Képviselőház és a Kincstár épületének az a szárnya, amelyet bunkernek használtak Churchill és családja számára, valamint Franklin D. Roosevelt Fehérháza vagy a Livadia-palota, ahol a jaltai konferencia zajlott, és az a francia kastély, ahol Winston és Clemmie a választási eredményekre vártak.

A legtöbb belső teret nem stúdióban építették fel, mert Arrighi hisz abban, hogy a színészeknek előnyére válik, ha létező épületekben játszanak, amelyek az igazi helyszínek történelmét és díszítését tapinthatóvá teszik. Ez pedig nem lehetséges törékeny farostfalak és színtéri körülmények között. Az egyik legnagyobb kihívást a spanyol határon álló francia kastély megidézése jelentette. A szerencse úgy hozta, hogy a helyszíneket felkutató csapat talált egy spanyol erőd kinézetű kúriát az angliai Frome-ban, és Arrighi nekiállt francia stílusban feldíszíteni: kékcsíkos ponyvatetőt, élénk színű kellékeket és kiegészítőket használt, és egy Matisse színeiben pompázó kertet is létrehozott. A tengerparti jeleneteket egy másik helyszínen vették fel, és finom átmenetekkel, feltűnés nélkül illesztették a francia kastélyban felvettekhez a vágószobában.