Carter, a nagyszerű mágus úton van felénk
A Heat Vision Blog úgy tudja, hogy 21 Jump Street - A kopasz osztag rendezőivel, Phil Lorddal és Chris Millerrel tárgyal a Warner Bros., hogy rendezze meg a Carter Beats the Devil című filmet. A projektről először 2010 júniusában hallottunk, amikor a stúdió megvásárolta Glen David Gold regényének megfilmesítési jogait.
A történet egy a való életben is létező mágusról, a Nagy Carterről szól, aki elég népszerű illuzionista volt az 1920-as években. A történetben Carter és Warren G. Harding elnök esete kerül a középpontba, és amikor a fegyveres erők főparancsnokára holtan találnak rá, Carternek menekülőre kell fognia és tisztázni a nevét.
Eredetileg a Paramount vásárolta meg a jogokat még 2002-ben, és Tom Cruise játszotta volna a főszereplőt.
Michael Gilio már elkészült a forgatókönyv adaptálásával, Jonathan Shestack pedig producerként bábáskodik a projekt életében. Phil Lord és Chris Miller feljebb írt nem épp remek filmmel - amely ennek ellenére mégis sikeres -, már több mint $188 millióval gazdagította a Columbiát.

