Antoine Faqua túlvállalja magát

A The Hollywood Reporter értesülései szerint Antoine Faqua (A védelmező) máris elvállalta a The Short and Tragic Life of Robert Peace adaptáció rendezését, ami nem az egyetlen projekt, mellyel kapcsolatba hozták a közelmúltban.

Antoine Faqua túlvállalja magát

Jeff Hobbs azonos című könyve adja az alapokat, amelynek középpontjában Robert Peace áll, akinek igaz története kerül nagyvászonra. Robert Newark kemény utcáin nevelkedett, és végül a Yale-re küzdötte fel magát. Egy fiatal afroamerikai férfiről beszélünk, aki kezdetben a molekuláris biokémiával és a biofizikával foglalkozott, de nem bírt elszakadni erőszakos múltjától, és élete tragikus véget ért. A könyv írója, Robert Peace szobatársa és jó barátja volt.

A könyv szeptember 23-án jelent meg Amerikában, ami nagy port kavart maga körül. Több filmgyártó is felfigyelt a regényre, de végül az IM Global kaparintotta meg a megfilmesítési jogokat, így ez lesz az IM Global első közös projektje Antoine Faqua produkciós cégével, a Faqua Filmsszel.

Faqua nem csak rendezőként, hanem producerként is kiveszi részét a munkálatokból, méghozzá Rebecca Hobbsszal, és az IM Globalos Matt Jacksonnal együtt. Start Ford pedig executive producer lesz.

A rendező jelenleg a Jake Gyllenhaal főszereplésével készülő bokszolós dráma, a Southpaw utómunkálatain dolgozik, és elvileg ő rendezi A hét mesterlövész remake-et is, amit sokan a következő projektjének tartanak.

• Az idő szerencse • Mindenkit hajt valami...

Szólj hozzá!

*

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

2 hozzászólás

  1. zsocso

    Szeretem Antoine Fuqua filmjeit. A Training Day, Shooter, Tears of the Sun, King Arthur, Olympus Has Fallen mind bőven szórakoztató. Kiváncsi leszek a következő projektjeire is.