A Nagyfiúk szinkronizált bemutatója

Öt egykor még jó barát (Adam Sandler, Kevin James, Chris Rock, David Spade, és Rob Schneider), mint mindenki más, megöregszenek, és 30 év után kedvenc kosárlabda-edzőjük temetésén hozza őket újra össze a sors, s ha már így összegyűlt az egykoron még lelkes kis csapat, együtt maradnak egy hétvégére. A helyszín a hajdani edzőjük tóparti üdülője, ahová feleségeik (Salma Hayek, Maria Bello, Maya Rudolph) és gyerekeik társaságában mennek. Egyiküknek sem lesz nehéz visszaszokni a régi életbe: bulizás, egymás ugratása pedig együtt a legmókásabb, a kor pedig nem számít, ha egy kis őrültségről van szó. Megpróbálják bebizonyítani gyerekeinek, hogy szórakozni a nagy öregek módjára is lehet.
Adam Sandler ezúttal is több rétegben dolgozott, ugyanis a főszerepen kívül még a forgatókönyvet is ő vetette papírra közösen Fred Wolffal. Ráadásul olyan nagyszerű sztárokkal forgattak együtt, mint: Salma Hayek, Steve Buscemi, Maria Bello, Rob Schneider, Chris Rock, Jamie Chung, vagy éppen Kevin James. Mindezeket egy olyan nagy kaliberű rendező mellett, mint Dennis Dugan, akinek legutóbbi filmje a Ne szórakozz Zohannal! volt.
Alább egy szinkronizált előzetesre kattinthattok, valamint jobbra ott lesz a film legújabb posztere is.

Magyar bemutató:

• Az idő szerencse • Mindenkit hajt valami...

Szólj hozzá!

*

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .