A hét sztárja- Láng József

Bár az eddigi „tradíció” alapján az egyik héten egy hölgy, a másikon pedig egy úr volt a hét sztárja, most azonban úgy gondoltam, érdemes kivételt tenni, ugyanis ma ünnepli születésnapját egyik legjobb, és legismertebb (szinkron)színészünk, Láng József.

1934. január 5-én született Szekszárdon. 1953 és 1957 között a Színház- és Filmművészeti Főiskola hallgatója volt, majd a Pécsi Színházhoz került. 1959-ben a Vígszínház tagja lett, 162 óta pedig a József Attila Színház társulatát erősíti. A színpadon és a filmvásznon is rengeteg szerepben tűnt fel. Játszott az A Noszty fiú esete Tóth Marivalban, a Három testőrben, az A kőszívű ember fiaiban, a Vízkereszt, vagy amit akartokban, az A makrancos hölgyben, vagy éppen az A salemi boszorkányokban is. A filmvásznon feltűnt a Szegény gazdagokban és az egyik Ötvös Csöpi filmben, A Pogány Madonnában is. Több tévésorozatban is feltűnt: a Borsban, a Kántorban, a Szomszédokban és a Família Kft-ben is. 1996-ban a Magyar Köztársasági Érdemrend kiskeresztjével tüntették ki.
Sokak számára elsősorban mégis remek szinkronmunkái révén vált ismertté. Az Angyal, a Minden lében két kanál és a James Bond filmekben is ő kölcsönözte Roger Moore hangját. Érdekesség, hogy a legutóbbi Bond moziban, a Quantum csendjében szintén hallhattuk őt, méghozzá a külügyminiszter magyar hangjaként. Szintén emlékezetes a Szívek szállodájában nyújtott szinkronmunkája, melyben a város önjelölt, minden lében kanál vezetőjének, a boltos Taylor Doose-nak kölcsönözte hangját.
Az alábbi videó az Esti Showder egyik adásából származik, melyben egy másik Bond magyar hang, Kautzky Armand társaságában vendégeskedett.

• Az idő szerencse • Mindenkit hajt valami...

Szólj hozzá!

*

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .