A hét sztárja- Antal Nimród
Eleinte videoklipek és reklámfilmek készítésével hívta fel magára a figyelmet idehaza és az akkori Cseh Köztársaságban is. Első filmje a 2003-as Kontroll volt, melynek a forgatókönyvét is ő írta. Nimród rengeteg díjat gyűjtött be a metróellenőrökről szóló filmjével, köztük a Cannes-i Filmfesztivál Közoktatás- díját, és az Arany Hugo-díjat a Chicagói Nemzetközi Filmfesztiválon. Több magyar filmben is feltűnt kisebb szerepekben (pl: Közel a szerelemhez, Balra a Nap nyugszik). Ekkoriban olyan pletykák is szárnyra kaptak, hogy Nimród sikerét nagyban köszönheti jóképűségének, az azonban természetesen nem igaz, hiszen nagyon tehetséges rendező.
Mindezt Amerikában is bizonyította, ugyanis 2005-ben visszatért Hollywoodba, hogy elkészítse első tengerentúli filmjét, az Elhagyott szobát (Vacancy) Kate Beckinsale-lel és Luke Wilsonnal a főszerepben. Következő filmje az Armored (A szállítmány címmel januártól a magyar mozikban is láthatjuk majd) lesz, mely december 4-én debütál majd az amerikai mozikban olyan nagynevű színészekkel a főszerepekben, mint Laurence Fishburne (Mátrix), Matt Dillon (Ütközések), Jean Reno (Leon, a profi, Wasabi, Bíbor folyók, Páros mellékhatás) és Milo Ventimiglia (Szívek szállodája, Hősök).
Nyáron jelentették be, hogy ő rendezheti a Predators című filmet, melynek forgatása már meg is kezdődött, és olyan színészek játsszák a főbb szerepeket, mint Danny Trejo és az Oscar-díjas Adrien Brody, a film producere Robert Rodriguez.
Filmjeire jellemző a naturalista stílus, egy kis abszurditással és fekete humorral fűszerezve.
- Első gyermeke 2005 augusztusában született.
- 2007 óta Santa Monicában, Kaliforniában él.
- Az Armored forgatásához 25 millió dollár állt rendelkezésére.