A halál hídja

A halál hídja

A Végső állomás-filmeknek szinte védjegye, hogy egy hosszú, aprólékosan kidolgozott és meglepő fordulatokkal teli akció-horror jelenettel kezdődik: az első rész repülőgép-szerencsétlenségét sztráda- és hullámvasút balesetsorozat folytatta, de úgy, hogy az alkotók mindig igyekeztek túlszárnyalni az előző rész izgalmait.

Az Végső állomás 5. (Final Destination 5, hazai bemutató: szeptember 8.) elején egy híd szakad le: és a filmesek csak hosszú, az egész világot felölelő keresés után találták meg a megfelelőt: a vancouveri Lions Gate-hidat. Az 1823 méteres függőhidat egy 111 méter magas torony tartja, alatta 61 méter magas hajók haladhatnak át, és csak a 14 tonnánál nehezebb kamionoknak kell kerülőutat keresniük. Mivel a hídon naponta 70 ezer autó halad át, hiába szeretett bele a rendező a csodálatos építménybe és az azt körülvevő hegyekbe: a stábnak – amellett, hogy az eredeti helyszínen is forgattak – másik három hídváltozatot is el kellet készítenie. A maketten kívül egy kétszáz méteres szakaszt is megépítettek belőle, amely pontos mása az eredetinek: természetesen a katasztrófa leforgatásához jó néhányszor el kellett rombolni és újraépíteni. Emellett egy tízméteres plató is készült, ami mögé hatalmas zöld vásznat feszítettek: itt azokat a snitteket vették fel, amelyekbe már a digitális szakemberek ügyeskedik be a félelmetes részleteket. És mint a sorozat legtöbb szereplője, a híd sem kerüli el sorsát: nem éri meg a következő folytatást…

IC Press

• Az idő szerencse • Mindenkit hajt valami...

Szólj hozzá!

*

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .