Az eddig is köztudott volt, hogy Roland Emmerich "vonzódik" a katasztrófákhoz (Godzilla, Holnapután), azonban ezúttal minden eddiginél messzebbre ment, és egy, az egész világot fenyegető földrengés-szökőár sorozatot szabadított ránk. Mindezt ráadásul az ősi maja naptárra alapozva, amely a 2012-es esztendővel véget ér. A film elején azonban még a jelenben járunk, Dr. Adrien Helmsley (Chiwetel Ejiofor) földrajztudós barátjával rájön, hogy a földrétegek elcsúsznak egymástól, és ez nagy veszélyt jelent a bolygóra nézve. Ezt rövidesen Carl Anheuserrel (Oliver Platt) is megosztja, aki mellesleg az elnök (Danny Golver) egyik bizalmas embere. Eközben a hajdan szebb napokat látott író, Jackson Curtis (John Cusack) épp két gyermekével készül kempingezni menni a Yellowstone Parkba, akik volt feleségével (Amanda Peet) és barátjával, Gordonnal (Tom McCarthy) élnek. Azonban a Parkba érve Jacksonnak nem a megfelelő kempinghely megtalálása okozza a legnagyobb gondot, ugyanis katonák egy csoportja és néhány tudós (köztük Adrien is) lezárták a park nagy részét, ahol rejtélyes módon kiapadt a víz, és elpusztultak az állatok. Charlie Frost (Woody Harrelson brutális szakállal és frizurával), rádiós szerint (aki történetesen épp a parkban álló lakókocsijából sugározza műsorát) ezek a világvége közeledtének jelei. Úgy tűnik, igaza is van, ugyanis előbb az Egyesült Államokban, majd világszerte földcsuszamlások, és szökőárak nehezítik meg az emberek életét. A politikusok újabb G8-as csúcstalálkozót tartanak, majd megegyeznek, hogy a még hátralévő időben hatalmas "bárkákat" építenek, hogy legalább 400 000 ember életét megmenthessék. Jackson egyetlen célja, hogy megóvja családját, és valahogy feljuttassa őket ezen bárkák egyikére, azonban az odavezető út sok természeti katasztrófával és (nem mindig jó szándékú) mellékszereplőkkel van szegélyezve.

Emmerich tömény látványorgiát tálal fel nekünk, aminek fényében érthető, mire tapsolt el mintegy 250 millió dollárt, ugyanakkor a film hemzseg a hatásvadász jelenetektől és a kliséktől, Rolandunk alighanem úgy gondolta, ilyen látvány mellé a többire nem igen kell odafigyelni. Személy szerint nem vagyok nagy katasztrófafilm rajongó, de a jelenetek nagy része így is ismerős volt már. A több, mint két és fél órás játékidő ennek ellenére gyorsan elrepül a látványnak köszönhetően, de a történet sokszor nagyon csapong, és bár a szálak értelemszerűen legkésőbb a bárkáknál összefutnak, így is maradhat némi hiányérzetünk, hogy jobban is kibonthatták volna őket. Ráadásul Emmerich rengeteg idegesítő poén(nak szánt valami)t is beletett a filmbe, teljesen szükségtelenül (a film záró párbeszédjéért különösen szégyellje el magát, teljesen vígjátékos lezárást ad vele a filmnek). Ugyanakkor persze vannak jó dolgok a filmben azért a látvány mellett is, John Cusack például nagyon jól hozza a kisstílű ex-író Jackson karakterét, aki emellett is szerető apa és jó ember, akiből aztán a végére hős lesz. Amanda Peet meg még mindig van olyan szép, mint 2000-ben, mikor megszerettük őt a Bérgyilkos a szomszédomban.

A 2012 magyar szinkronnal fut a mozik többségében, amiről elmondható, hogy jól sikerült, a rengeteg szereplő okán a szakma színe-java felbukkan a főszereplőket szinkronizáló Forgács Péter (John Cusack), Pikali Gerda (Amanda Peet) és Kálid Artúr (Chiwetel Ejiofor) mellett hallhatjuk még többek közt Szersén Gyulát, Józsa Imrét, Stohl Andrást, Czető Ádámot vagy éppen Tokaji Csabát is.
Összegezve tehát a 2012 nem váltja meg a világot (és egyelőre el sem pusztítja), de egyszer azért érdemes megnézni annak, aki egy látványos katasztrófafilmre vágyik. Mindazonáltal én csak 6/10-et adok rá, de holnap majd jön függő véleménye is.