Az elmúlt öt évben Matt Weston (Ryan Reynolds) egy eldugott, eseménytelen fokvárosi poszton teljesített szolgálatot. Noha már nagyon szeretne teljes képesítésű ügynök lenni, és évek óta várja a lehetőséget, hogy bizonyítson, egyelőre be kell érnie azzal, hogy őrzi a CIA védett házát. A ház első és egyetlen lakója viszont a legveszélyesebb ember, akivel valaha találkozott… Tobin Frost (Denzel Washington) csaknem egy évtizeden át sikeresen bujkált üldözői elől. A CIA egyik legjobb ügynöke, a volt hírszerzőtiszt katonai információkat adott el mindenkinek, akinek volt elég pénze. Titkokat árusított ki Észak-Koreának, terrorista sejteket segített, felmérhetetlen károkat okozott az Egyesült Államoknak. És most visszatért a rezervátumba, egy titokkal. Ahogy Frostot beszállítják kihallgatásra, zsoldosok érkeznek, és ízekre szedik Weston védett házát. Az őrnek és a rabnak éppen hogy sikerül megmenekülnie, és rájönnek, hogy a támadókat terroristák küldték, vagy valaki az ügynökségből, aki bárkit elpusztít, aki az útjába áll. Most Westonon a sor, hogy kiderítse, kiben bízhat meg, mielőtt mindkettejüket kiiktatják a játékból.

Jelenleg ráruházom az év thrillerje címet, amit lehet, hogy meg is tart, de még van tíz és fél fincsi hónapunk. Kicsit Bourne-szerű benyomást keltett bennem a korrupció miatt, de egyébként semmi esetre sem szabad ahhoz hasonlítani. Talán még egy mondat erejéig, mégpedig az a kérdés vetődött fel bennem a végén, hogy vajon A Bourne hagyaték (The Bourne Legacy) le fogja tudni nyomni? A rendezői székben Daniel Espinosa ült, na de ki ez a csóka? Merthogy eddig nem sok minden értelmeset rendezett, erre most előbukkan egy ilyen jelentős benyomást keltő akcióthrillerrel. Agyam eldobom. Hollywood, légyszi ássatok még elő ilyen mesterembereket, mert ezekből manapság hiány van. A forgatókönyv meg David Guggenheim keze alól csúszott ki, akinek még szintén nem sok mindene van. És az a közös a kettőben, hogy mindkettő remekül működött. Az első néhány percben keresgéltem a közös nevezőt, de hamar azon kaptam magam, hogy erőteljesen a székbe süppedtem, és vártam a további hatásokat. Innen még bármerre vezethetett volna az út, hiszen egy-egy akciójelenetet nem nehéz összedobni, hogy jól mutasson, de szépen végig is vezetni, az már annál inkább.

Meglepően intelligensnek tartom, és kicsit a Tolvajok városához hasonlítanám realisztikusságát, csak épp itt az akciójeleneteken elbuktak. A látvánnyal nem volt gond, és egészen sokat robbantottak-zúztak, de ez sokszor nem elég, méghozzá azért, mert itt is elkövették azokat a hibákat, amiket nem lett volna szabad megengedniük maguknak. Mégpedig pontosan azért nem, mert írom itt, hogy realisztikusak, erre ilyen hülyeségen elhasalnak, és ez egy-egy menekülést, vagy ütközést hiteltelenné tett. Ezen a téren Ben Affleck filmje jóval korrektebb felfogással gurított. Hétvégén meglepődtem a $85 milliós büdzsén, főleg, hogy egy ilyen viszonylag friss rendezőre rábíznak ennyi zöldhasút, de azért meglátszott, hogy tényleg elköltöttek rá egy rakat pénzt, hiszen rengeteg mindent romba döntöttek, autók törtek, robbantani is kellett valamiből, nem beszélve a két főszereplő gázsijáról. Helyesen döntöttek, hogy az operatőrnek is adtak némi szabadságot, és úgy kalandoztatta néha a kamerát, hogy az adott kép jókor, jó helyen érvényesüljön.

Denzel Washington újra és újra bizonyítja, hogy mennyire pokolian tehetséges fickó. Hihetetlen, hogy mennyire nagyszerűen meg tudja válogatni szerepeit, és azokban teljes mértékben érvényesül, de úgy, és olyan módon, hogy lenyűgözött. Imádom a fickót, és most eszembe sem jut olyan filmje, amiben ne lenne méltó önmaga tehetségéhez. Ryan Reynolds pedig az utóbbi évek nagy üdvöskéje, aki jön felfelé, mint a talajvíz. Egyre komolyabb figurákat kelt életre a vásznon, és ugyan nem ér fel Washingtonig, de a maga korosztályában bizony ő ugyancsak zseniálisnak mondhatja magát. Eszement jó mimikával jött, és ugyanez elmondható afroamerikai CIA-s kollégájáról is. Vera Farmiga nem sokat van jelen, őt egyértelműen kisemmizettnek éreztem, de legalább Brendan Gleesonnak valamivel több tér jutott. A többiek nem érdekesek számunkra, mondjuk még főhősünk kedvese érdemel némi említést. Nem színészileg, hanem kisebb gyengepontja a forgatókönyvnek. Abszolút nem láttam szükségét ennek a szerelmi szálnak, ami annyira tipikus, hogy azt nem fogjátok elhinni. Ha mindez nem lenne elég, a végével még tipikusabbá tiporják ezt a szálat. Amolyan deja vu érzésem támadt, és nem véletlenül, mert tucatnyi filmet zártak hasonló képsorokkal.

Kisebb negatívum még, viszont ez nem a film hibája, hogy a feliratban az ő és ű betűk ékezetei összeértek, és egy hullámszerűség volt helyette. Ez csak szerintem zavaró? Rátérve a végső szóra, vagyis pontosabban számra, ez 9/10 kis jóindulattal, bár rezeg a léc, de nem is nyolcas. Tényleg annyival marad el a Tolvajok városától, amit feljebb írtam, egyébként más témájával nem szabad összehozni a két filmet egy kalap alá.