A Wall Street nem csupán egy utca New Yorkban, a Wall Street fogalom: ez az a hely, ahol dollár milliárdok forognak, ez az a hely, ahol egyik percről a másikra megvalósulhat az amerikai álom és milliomosok születnek, de szintén ez az a hely, ahol életek százai mentek már tönkre egyetlen pillanat alatt. A fiatal Bud Fox (Charlie Sheen) példaképe Gordon Gekko (Michael Douglas), a nagypályás brókerkirály, aki nem mindenkit enged közel magához, de azok, akik köréhez tartozónak mondhatják magukat, mindig közel lehetnek a húsosfazékhoz. Bud apja szakszervezeti vezető egy légitársaságnál. Rajta keresztül Bud olyan információkra tesz szert a társaságról, amely dollármilliókat jelenthet a tőzsdén. Ezzel az információval végre megszerezheti első millióját és - ha beavatja Gekkót is az ügybe - talán bekerülhet a kiválasztottak klubjába, ha azonban kiderül a visszaélés, az akár a karrierjébe is kerülhet.

Nemsokára vásznakon a Tőzsdecápák második része, és mivel az elsőt baromi-régen láttam, így gondoltam, újranézem. Ez tényleg egy olyan film, amihez hangulat kell, hogy be tudd engedni a régies stílust, de ha ez megvan, garantált a jó szórakozás. Oliver Stone már 87-ben is tudta, mitől döglik a légy. Először is nézzük a forgatókönyvet, melyet maga Stone vetett papírra Stanley Weiserrel, és ahhoz képest, hogy csak egy „aktatologatós” drámáról beszélünk, bizony elég izgalmasra sikerült végig. Kisebb hullámvölgyeket leszámítva gyorsan eltelt a két órás játékidő. A zenei aláfestését viszont nem értettem, mert olykor felcsigázott, és árasztotta a korabeli hangulatot, de olyan percek is akadtak, ahol lehúzta a filmet.

A szereplők kiválasztásával szintén maradandót alkotott Stone, mert ugye 1988-ban Michael Douglas megkapta a legjobb férfi főszereplőnek járó Oscar-díjat, amit így, hogy mostani látásmódommal néztem a filmet, nem is csodálkozok rajta. Tényleg jó karaktere volt, és hitelesen tükrözte érzelmeit, szinte minden percben. Charlie Sheent rég nem láttam ilyen fiatalon, és most is fura volt, mivel nem tartozik manapság a kedvenceim közé, de az akkori színészi énjét csipáztam, és nem zavart jelenléte. Charlie Sheen mellett láthattuk feltűnni a filmbeli apukáját, vagyis Martin Sheent, aki valóban Charlie édesapja, és ez a megoldás tetszett. Daryl Hannah eléggé meglepett, hogy milyen szerepben láthattuk, bár őt főleg a Kill Bill filmek óta szeretem, és természetesen itt teljesen másként hatott.

Kíváncsi leszek a második részre, hogy 23 év alatt mennyit és milyen mértékben változott a tőzsde, úgyhogy szeptember 30-a környékén érkezik írásom a második részről. Az első rész pedig pontjaiban 7/10-et ért el nálam, főként ama pár hullámvölgy miatt, mert egyébként még egy nyolcas is lehetett volna belőle.

A szinkron az szinte pipa, bár néhol kicsit átváltottam eredeti hangra, úgy azért hangulatosabb, ez tény! A DVD kiadás kicsit fapados, bár 990.- Ft-ért ne várjunk sokat, de legalább belső borítót kapott, és egy igényes kiadást tehettem fel a polcra.