Az 1800-as évek elején játszódó történet James Keziah Delaneyről szól, aki bejárta a világot és utazása örökre megváltoztatta életét. Otthon már halottnak hitték, amikor Afrikából visszatér Londonba, és átveszi apja tönkrement hajózási vállalatát. Szeretné talpra állítani, de hamarosan szembe találja magát a nagyhatalmú Kelet-indiai Társasággal és rövidesen kiderül, hogy családi hagyatékát összeesküvések, árulások, gyilkosságok és sötét családi titkok övezik.

A BBC One és az FX Channel valami olyat alkottak 2017 elejére, amire egy darabig emlékezni fogunk! Érdemes tudni, hogy a sorozat alkotói között szerepel Tom Hardy, az apja, Chips Hardy, valamint Steven Knight, továbbá producerként befigyelt ama jelentéktelen arc, Ridley Scott is. Ezeket a neveket összeadva még közel sem garantált a siker, viszont annyira szembetűnő, hogy a minőségre mentek, és ez az, amit manapság muszáj megbecsülni!

A Tabu hiába angol gyártású sorozat, hiába játszódik az 1800-as évek Britanniájában, mégis kicsit északi íze van, és valamiért sokkal elviselhetőbb a hangulata is. Tehát könnyedén fogyasztható tudott maradni számomra is, az egyórás játékidő pedig úgy pergett le, mintha negyedóráról beszélnénk. Véleményem szerint Kristoffer Nyholm és Anders Engström rendezőpárosnak köszönhető az északi íz, és hatalmas dolog, hogy ezzel a sorozattal egyelőre nem vesztek el Anglia mocskában. Az ő nevükhöz fűződik a következő három rész is.

A legtöbb hasonló korban játszódó brit sorozattal mindig az volt a bajom, hogy annyira angolosan sötét módon ábrázolták, hogy az engem inkább taszított, mint vonzott. A Tabu pilotjában gyomorforgatóan őszintén ábrázolták a korabeli Londont, ízelítőt kapunk lidércekből, árnyakból, megátalkodott örömlányokból, és sok egyéb bizarr "tényezőből" is, amelyek a sorozat javára szolgálnak. Nem mellesleg mindez gyönyörűen fényképezve, a párbeszédekről pedig ne is beszéljünk!

A szövegkönyv egyenesen zseniális, mesterien megfogalmazott monológokat tartalmaz, választékos szavak követik egymást, amelyeket öröm hallani. Manapság egyre több néző panaszkodik filmeknél, sorozatnál, hogy mennyire gyenge a forgatókönyv, itt viszont annyira rendjén van minden, hogy még a korhű angol párbeszédek sem zavartak, sőt, tényleg örömmel töltött el, hogy tudnak még eredményes kemény melót tenni egy-egy alkotásba. Persze ez csak a pilot, ezt a színvonalat jó lenne tartani további hét részen keresztül.

Tom Hardyval az élen, úgy gondolom, unalomra okunk nem lehet. Hardy akárhányszor megjelenik, játékát látván mindig minőségérzet tölt el. Legyen szó akár egy-egy olyan képről is, amikor a kamera hátulról követi őt, és csak a fél arcát látjuk, de azokat a jeleneteket is érdemes megfigyelni, amikor szemből veszi a kamera, és a kalapja eltakarja a szemeit. Hardy egy megtört férfit alakít, akit senki sem szeret, mindenki szörnynek tartja, és be akarja palizni, de már most világos, hogy sanyarú sors elébe néznek ezek az emberek.

Ott van vele például az a jelenet, amikor bemegy a bordéllyá lett épületbe, és kiosztja az örömlányok "anyját", de az is nagyon komoly rész, amikor alkudoznak vele a földjére, és megosztja az urakkal az elképzeléseit. Hardy egyszerűen zseniális, helyenként sokszor bevillant, hogy ez a szerepe mennyire hasonlít A visszatérőben látottra. Remélem, hogy a jövőben a féltestvérét játszó Oona Chaplin is több játékidőt kap, mert benne is van potenciál, ráadásul Charles Chaplin unokájáról beszélünk, szóval színésztehetségért nem kell a szomszédba mennie.

Annyi régi és kevésbé régi angol arcot említhetnék még, hogy végig tudnám írni ezt a bekezdést csak a neveikkel, de nem fogom. Egy valami elmondható mindenkiről, itt senki sem bízta a véletlenre, mindenki a legjobbat hozza ki magából, és ez kézzel fogható. A képi világához visszakanyarodva, akad egy-egy jelenet, amikor olyan sötétre veszik a figurát, hogy táncot jártam örömömben, és főleg akkor leszek totálisan elégedett, ha mindez értelmet is fog nyerni a jövőben.

A fényképezésén, meg úgy az egész atmoszférán felül rengeteget tesznek hozzá az összképhez a zenék, a díszletek, a korhű ruházatok, meg úgy minden. Nem vártam semmit a Tabu első részétől, ehhez képest rengeteget kaptam, úgyhogy nincs okom elégedetlenkedni. Ugyanakkor nagyon bízom abban, hogy tudják tartani a színvonalat, de hogy ne bízza el magát a sorozat, a 9/10-ben kimerülnek a pontjaim, amit lényegében akár tízesnek is vehettek.