Elkapták őket, és mindenre hajlandóak, hogy újra kiszabadulhassanak. Egy titkos állambiztonsági szervezet, az A.R.G.U.S. összefogdosta a gonosz szuperhősök leggonoszabbjait, és különleges börtönökben helyezte el őket: úgy, hogy semmiképpen ne szökhessenek meg. A Cég saját maga akarja szélesre tárni a zárkaajtókat. A raboknak szabadságukért cserébe szolgálatot kell vállalniuk. A gonoszok kénytelenek jót cselekedni. Létrejön az Öngyilkos Osztag, mely akkor indul bevetésre, ha az emberiség már nagy bajban van. Tagjai őrültek, kegyetlenek, kiszámíthatatlanok… mégis a mi oldalunkon állnak. Remélhetőleg.

Elkerülhetetlen volt, hogy a héten ne fussunk bele a Suicide Squad körül kialakult negatív visszhangba, hiszen a csapból is ez folyt. A kritikusok utálják, a nézők lehúzzák, közben pedig halálra keresi magát a film a kasszáknál. Érdekes kombó. David Ayer egy őstehetség, csak épp szuperhősök terén nincs tapasztalata. A munkásságát megnézve, csinált ő már elég sok mindent, de ez számára is egy ismeretlen terep volt, viszont legalább olyan témájú hősöket kapott, akikkel elszabadulhat. Csak épp nem sikerült megtalálni az ideális egyensúlyt.

Mielőtt jönnék a negatív dolgokkal, leszögezném, hogy nekem valamennyire tetszett ez a Suicide Squad, de a felépítését elnézve ez egy hatalmas klip, amiben nincs megállás. Nincsenek fejezetei, egyszerűen csak elindul, és a vége főcímnél megáll. És hát… ki tud ezerrel rajongani az ilyen egybefüggő akcióért, aminek se füle, se farka…? Nem lett volna rossz, ha Ayer mellé tesznek egy írót, akivel összedolgozhatott volna, mert így olyan érzésem van, hogy hiába gyűlt össze ennyi remek filmes és színész, mindnyájan elpocsékolták a tehetségüket. Habár, futólag felemlítem az Ayer-féle Szabotázst, amit ugyan láttam, de arra nem volt méltó a film, hogy írjak is róla.

A legkiakasztóbb pont mégis az, hogy a stúdió (vagy a rendező) félt a hosszabb játékidőtől, ez pedig abból látszik világosan, hogy szinte nincs egyetlen olyan jelenet sem a filmben, ami rendesen végigmegy. Hiányzik a vége, vagy egyszerűen túl hamar váltanak a következő jelenetre. Tényleg hozzáteszem újra, hogy én ezt a filmet nem most láttam utoljára, mert a karaktereket imádtam benne, és még van egyetlen reményünk, hogyha házimozira kiadják a vágatlan-rendezői változatot, ami részben megoldást jelenthetne az elsietett jelenetekre. A film soundtrackje nagyon jó, csak hát visszaüt az előbb említett tényező, hogy nincs idő arra, hogy végighallgassunk normálisan egy-egy számot.

Férfi révén, naná, hogy rajongtam Margot Robbie Harley Quinnjéért, ugyanakkor nem voltam vak, és a hátsóján még dolgozhatott volna egy keveset, viszont minden más tökély - ide értve a csúcsra járatott színészi játékot is. Robbie simán ott van a mai feltörekvőben lévő hollywoodi színésznők között, és ez nem véletlen, mert mocskosul jó színésznő. Mielőtt Harley lett belőle, bájos doktornőként tengette mindennapjait, de a karakter rosszá transzformált verziója is hatalmas dolgokat visz véghez. Főleg a beszólásaival, és mivel szinkronizált verzió jutott csak, így csak erről tudok nyilatkozni, viszont legalább a magyar hangjával nincs gond. Illett a hozzá kiválasztott szinkronszínésznő, mert képes volt felvenni ezt a ripacskodós stílust.

A következő kivesézendő karakter egyértelműen a Jared Leto alakításában újjászületett Joker, és nem hittem volna magamról, de képes vagyok külön kezelni Heath Ledger legendás Jokerét ettől a Jokertől. Egy biztos, őket tényleg külön kell választani, ami pedig meglepett, hogy Leto Jokere is őrülten jó! Az új Joker egy külön egyéniség, a képregények ismerete nélkül pedig nem is tudom hová tenni, viszont ez a film szempontjából lényegtelen is, mert Leto felpezsdítően szórakoztató figurát kapott, akivel tökéletesen játszadozott. Joker őrült, Leto őrült, minden őrült és abszurd az ő világában, ideértve a lila sportautóját, a kiapadatlan késhadseregét, az embereit, és az erőbedobását, amivel nekivág egy-egy ügynek. Ne mondjátok, hogy nem volt szórakoztató, amikor elment megmenteni Harleyt…

Rajtuk kívül vannak színesebb, és kevésbé színesebb karakterek. Will Smith egyértelműen jól hozta Deadshotot, és úgy tűnt, hogy élvezte is ezt a figurát. A színész is profi, a karaktere szintén, ugyanakkor az emberi tényezők sem szorultak háttérbe. Mindahányszor Joel Kinnaman feltűnt a vásznon, az jutott eszembe, hogy ez a szerep mennyivel jobban állt volna Tom Hardynak. Nyilván Kinnaman sem okoz csalódást, csak ez egy érzékeny pont ennél a filmnél, és vélhetően Hardy már akkor látott valamit, amiben nem akart részt venni. Rengeteg remek szereplője van még a filmnek, és itt most nem csak a színészekre gondolok, hanem a karakterekre is, épp ezért rossz, hogy ennyire gyenge lett a végeredmény.

Ott van például a kétszeres Oscar-jelölt Viola Davis, akitől simán elhiszi az ember, hogy van annyira kemény ügynök, mint amilyet elad a nézőknek. Vagy vegyük példának Jai Courtneyt, aki ezúttal még színészkedni is hajlandó volt, és minden egyes mozzanatán borultam, mert jópofán adta ki magából a karakter érzéseit. Spoilerezni nem igazán szeretnék, de az új Villámot, Ezra Millert mindenképpen muszáj megemlítenem, mert egyelőre nagyon cool arcnak tűnik, remélem, hogy a rá épülő filmet a stúdió is komolyan gondolja, és nem futnak vele (is) zátonyra. No, de erre később még szánok néhány mondatot.

Számomra a legfájóbb pontot nem is az elkapkodott jelenetek okozták, hanem a fő gonosz. Ez így mi a franc volt?! Tényleg nem ismerem a képregényeket, de ezt a gonoszt egyáltalán nem tudtam komolyan venni, sőt, mi több, egyszerű katyvasznak tűnt az egész. Értem én, hogy ősi, meg miegymás, csak egy ilyen ellenfelet betolni… Ugyanakkor eszembe jutott, hogy mi-ki más lehetett volna megfelelően izzasztó egy ilyen csapatnak? Ti, képregényesek, biztos rendelkeztek válaszokkal, ne tartsátok magatokban. Legalább annyi, hogy a Cara Delevingne által életre keltett Varázslónő színészileg rendben volt, és a megátalkodott időszaka előtti énjét még el is tudtam fogadni, de a többit totál hiteltelen volt.

Örökös és ádáz harc folyik ma a világunkban. A filmes világban a Marvel és a DC Comics vívnak csatát, és utóbbi az utóbbi időben folyamatosan alább marad. Hiába, a DC is jól próbálkozik, és én nem utáltam a Batman Superman ellent sem, de a Marvel humorosabb, szórakoztatóbb mozikat gyárt. A DC filmekkel az a legnagyobb baj, hogy ugyanazt a vicces vonalat erőltetik, mint a Marvel, csak épp nem megy nekik. Közben meg nem érti az ember, hogy a darkos részek hogyan vágnak össze ezzel. Sehogy, és épp ez a baj. És nem, nem kell viccesnek lennie, de a Squicide Squad ez alól is kivétel, mert olyan szereplőkkel az élen, mint Harley és Joker, nehéz nem ilyenre venni a figurát.

Egy biztos, régen osztott meg ennyire film, és az ingoványosság bizonytalan talaján egyensúlyozok, hogy merre billenjen a mérleg. Nyilván több a pozitívum, és próbáltam inkább élvezni a filmet, semmint ellene menni minden egyes mozzanatának, de például a rohadt 3D-re mi szükség volt?! Meg egyáltalán… édes álmot aludtam? Mert ciki, vagy sem, de a múlthéten szembesültem vele, hogy ez is szemüveges film. Mert nyilván a sima változatot dél környékére-kora délutánra kell tenni, hogy a dolgozó embernek esélye sem legyen kedve szerint mozizni. Annyira unom már ezt a pénzhajhász, nézőkre passzív-agresszívan rátukmáló stílust, hogy nem igaz!

Úgy érzem, elég dolog elhangzott a Suicide Squadről, ugyanakkor tényleg nem bírom megemészteni, hogy egy David Ayer-film hogyan mehetett ennyire félre. Arra számítottam, hogy elejétől a végéig zseniális lesz, mint mondjuk a Harag, de a statisztika velünk van, mert a Szabotázs félrecsúszott, Az utolsó műszak ütött, tehát Ayer következő filmjének (Bright) jónak kell lennie. A Suicide Squad - Öngyilkos osztag pedig ebben a formában egy 7/10-et nyújtott, és ebben tényleg benne van az is, hogy próbáltam élvezni azokat a részeket, amelyekkel a néző szórakoztatása volt a cél.