A történet szerint egy olyan jövőben járunk, ahol nem sikerült megállítani a globális felmelegedést, melynek következtében bolygónk lakosságának nagy része kihalt. Azonban egy kisebb csoport túlélte a katasztrófát, akik egy folyamatos mozgásban lévő vonat utasai, ami a világot járja.

Részemről nagy várakozásnak örvendett a koreai származású rendező, Joon-ho Bong amerikai debütálása, ami a Snowpiercer című poszt-apokaliptikus filmmel ment végbe. Sajnos a magyarországi mozikat elkerülte, de külföldön már megjelent házimozira, úgyhogy kötelező volt pótolni, mert már csak a szereplőgárdája sem hétköznapi. Nem mondanám, hogy teljes egészében berántott, és akkor is hazudnék, ha azt írnám, hogy nem vártam tőle többet.

Mert igenis többet vártam, ugyanakkor az éhségem nagyrészt csillapítva lett, csak lehettek volna fenségesebbek az ízei. Kiszakadva a gasztronómia világából, átnyargalva a Snowpiercer hóval és jéggel borított vidékére, meglehetősen érdekes poszt-apok sci-fi született. Biztosan emlékeztek rá, az amcsi mozis forgalmazás körül volt némi balhé miután huszonvalahány perccel meg akarták vágni az ő verziójukat, és most azon töprengek, hogy ez vajon előnyére vált a filmnek, vagy sem?

Okkal tettem fel az előbbi kérdést, mivel a történetvezetése elég sajátságos, és egy olyan határvonalon jár táncot, ami lényegében egy aranyközépútként is felfogható. A vonat sebessége adott, száguld, mint az őrült, de a cselekményről ez nem mindig mondható el, ami nem pozitívumként jelentkezik a film élményskáláján. Lényegében ezen kívül mással nem is volt különösebb bajom, és talán minden közül a legfontosabb, hogy eredeti ötletet valósítottak meg.

Nem egy szokványos akció-sci-fi, mert több alkalommal művészire veszik a figurát. Értem ezalatt a cselekmény egyes részeit, az akció közbeni belassításokat, a fényeket, de még a közelharcok stílusát is. Na, igen, a közelharcok koreográfiájára külön felhívnám a figyelmeteket, aminél a belassításokkal és a drámai zenével csak még hatásosabbá teszik az adott jelenetet.

Kiemelném még a brutalitást és a karakterek naturalista felfogását, amivel többször is szembesítenek, ez pedig őszintévé teszi az elénk vetített képsorokat. Ehhez ugye nem igazán vagyunk hozzászoktatva, tehát már csak ezért is többről van itt szó, mint egy átlagos sci-firől. Itt bizony semmit nem rejtenek véka alá, a vonat féktelenül száguld a dermesztő fagyott tájon át, és amikor a csontoknak ropogniuk kell, vagy törniük, azt is megmutatják. Például ott az a jelenet, amikor megbüntetik az egyik szereplőt… hát, mit ne mondjak, nem járt jól.

A vizuális effektek kimondottan hatásosan működtek, eleve imádom a havas tájat, és a vonatot is sikerült kellően futurisztikusra tervezni, ugyanakkor nem megy át giccsbe. Emlegettem az eredeti ötleteket, és amikor vagonról vagonra vándorolnak a szereplőink - nem, nem azért, mert eltévedtek -, akkor látjátok majd, hogy mennyire színes elme áll az eredeti koncepció mögött. Működik a sci-fi faktor, a valóságot sem köpi szembe, és még filmen is jól néz ki.

Chris Evans napjainkban Steve Rogersként rögzült az emberek tudatában, és igen, nekem is furcsa volt egy földi halandó szerepében látni. Ő alakította a főszereplőt, aki egy igazi vezető egyéniség, tetszett, amikor várták a megfelelő pillanatot, hogy akcióba léphessenek, utána pedig már minden adta magát. Egy kérdés, mielőtt kitérnék Tilda Swintonra: ő már soha nem fog úgy kinézni, mint a való életben? Ebben a filmjében is egy különc szerepet vállalt el, és egy olyan erős jellemű nőszemélyt alakít, akit nem csak a stílusa, hanem a kinézete miatt sem fogok egyhamar elfelejteni.

Jamie Bellt is nagyon szerettem, és ez fennáll John Hurt esetében is, nem beszélve Octavia Spencerről. A nemzetközi szereplők közül kiemelném a mérnökünket, a Kang-ho Songot, és védencét, Ah-sung Ko-t, akik fantasztikus párost alkotnak, és színészileg is szépen odatették magukat. A rosszfiúkkal is meg voltam elégedve, és azzal is, hogy a rendező, aki Kelly Mastersonnal közösen írta a forgatókönyvet, nem félt áldozatot hozni, és eltenni láb alól néhány fontos szereplőt is, nem csak a csőcselékből ritkítani.

Alig találok rá szavakat, hogy mennyire sajnálom, hogy a közepénél kicsit leült, és unalomba fulladt, mert ha ez a vakvágány nem sikerül be, sokkal jobb is lehetett volna a végeredmény. Még így is erős filmalkotás, de a 7/10-et nem szárnyalja túl, viszont szerettem, csak ez a fránya hullámvölgy.