Rontó Ralph (John C. Reilly hangja) nem elégedett saját sorsával játékában. Szeretné, ha őt is úgy körberajonganák, ahogy a játék Jófiúját, Fix-It Felixet (Jack McBrayer hangja). A probléma csak annyi, hogy a Rosszfiút senki sem szereti, ám a hősöket annál inkább… így, amikor egy modern, fps videojáték érkezik, élén a kőkemény Calhoun őrmesterrel (Jane Lynch hangja), Ralph meglátja a lehetőséget, amely talán a hősiességhez és a boldogsághoz vezet. Egy egyszerű terv kiötlésével besurran a játékba, de nevéhez méltón mindent elront: akaratlanul szabadon ereszt egy halálos ellenséget, amely a játékterem minden játékára veszélyt jelent. Ralph egyetlen reménye Vanellope von Schweetz (Sarah Silverman hangja), igazi bajkeverő figura egy cukormázas versenyzős játékból, aki talán meg is tanítja majd Ralphnak, hogy mit jelent Jófiúnak lenni. Mielőtt az egész játékteremnek Game Over lenne, Ralph vajon rájön-e arra, hogy minden adottsága megvan ahhoz, hogy hős legyen?

Rontó Ralph, féltem tőled, hogy mindent romba döntesz, de nem így tetted, szóval te egy jó rosszfiú vagy. Komolyra fordítva, a Walt Disney minőségi, de leginkább eredeti animációs filmmel rukkolt elő tavaly novemberben, amelyre most végül csak rászántam magam, ha már Oscar-jelölést kapott. Minden korábbi előítéletemet felére téve tiszta lapot kapott, és szerettem volna belekötni, vagy nagyon utálni, de egyik se jött össze. Rich Moore korábban tévés fronton alkotott, ezzel debütált tehát a filmrendezők körében, és basszus, szépen levezényelte ezt a 100 percnyi pixelháborút. Izgalmas jelenetek követték egymást, meghatottak, és nagyon keveset unatkoztam.

Simán átérezhető a címszereplő fő problémája, akit egy kimondottan sajátos hangvételű történetbe programoztak bele. Az animáció gyönyörűen kidolgozott, szépen tisztelegnek a '80-as évek videojátékai előtt, és tetszett, hogy a 8 bites címszereplő annak ellenére, hogy a 'valóságban' mennyire egyszerű figura, tudott összetetten gondolkodni, és nem utolsósorban meg lehetett érteni, amiért küzdött. Minden esetben sok múlik a főszereplőkön, és mivel minden karaktert többdimenziósra írtak, nagyban elősegítette, hogy kedvelhessük őket. Első ránézésre, Ralph már eleve nem egy szimpatikus arc, ám mégis ő a történet hőse, akit akaratlanul is megszerettem. Vannelope, a főhősnőnk pedig irtó aranyos, nála egyértelműen cukiság-faktorra mentek rá, hogy belopja magát a néző szívébe. Mindenkinél jelen van a pixelesség, de valami gyönyörű módon, szóval a végeredmény ilyen téren is fantasztikus lett.

Sokszor azon kaptam magam, hogy elcsodálkoztam az ötletes megvalósításokon, és egy rakat új dolgot is felvonultattak, amelyekkel némileg korszakot is alkottak, de ezeken felül a látványvilággal is hatalmasat taroltak. Fordulatokban bővelkedik, közben pedig mindig felfedezhetünk benne valami újat, amivel megfognak, és magukkal visznek a főszereplők. Sokat nevettem, és meg kell hagyni, hogy kreatívan alkották meg a történet alapjait adó univerzum minden apró kis szegletét. A kisebbek nem feltétlenül fognak minden utalást érteni, pedig mennyi fifikás dologgal találkozhatunk. Hogy példálózzak, nagy hirtelenjében gondolok itt olyan egyszerű, ámde nagyszerű dolgokra, mint a konnektor-dugvilla páros, melyet a külső világból és belülről is megszemlélhetünk.

A 12-es karikától ne ijedjetek meg, kompatibilis a fiatalabb gyerekek számára is - már ha nem gond, hogy néha befigyel egy kis játékon belüli fegyveres összecsapás, ahol csak úgy mátrixolódnak a bitek. A szinkronnal is meg voltam elégedve, bár az eredeti hangokról gőzöm sincs, de mint szinte minden animációs alkotásnál, itt sem nagyolták el hazánk fiai a munkát. Hű lett a Disneyhez, és szórakoztató mondatok hagyják el hőseink, valamint rosszfiúink száját egyaránt.

Minden kötekedést félretéve, az Oscar-jelöléssel nem teljesen értek egyet, viszont pontosan tudom, hogy miért kapott jelölést, hiszen ahogyan az előbb írtam is, egészen szerethető animációs film lett, amelynek nem kell ötletességért és eredetiségért a szomszédba mennie. Részemről 7/10 kilobájt lett a végére, és egyetlen oka van, hogy nem nyolcas, hogy hiába tetszett, biztos vagyok benne, hogy többet nem fogom újranézni.