Pi Patel élete semmiben sem hétköznapi. Egy francia uszodáról kapta a nevét. Az apjának állatkertje van Pondicherryben. Tizennégy évesen hűtlen lesz gyökereihez, hogy egyszerre próbáljon keresztény, mohamedán és hindu lenni. És 227 napot tölt egy mentőcsónakban a Csendes-óceánon kettesben egy Richard Parker nevű bengáli tigrissel.

A valóság fikció. Az embereknek fikcióra van szükségük. A valóság gyanús. Különös. Ang Lee pedig folyamatosan vett meg művészien tökéletesre formált remekművével. Nem kertelek, kétségekkel váltottam rá jegyet, és amikor a képsorok szerint még Indiában jártunk, csak erős közepes előérzetem támadt, aztán ahogyan haladt előre a cselekmény, tengerre szálltunk, onnantól kezdve viszont dekáról dekára. Ígértek itt nekünk feledhetetlen élményben részesítő 3D-t, kalandokat, miegymást, de hát ki hisz már az ilyenekben? Mindenki a maga lovát dicséri.

Pedig basszus, a 3D bizony félelmetesen jól működött, és nem is tudom, hogy használta-e már a filmtörténetben valamelyik alkotás ennyire nagyszerűen ezt a technológiát. Szkeptikusan álltam hozzá, nyilván, hiszen 99%-ban púder szokott lenni, egy vacak, amit ránk, moziba járókra erőltetnek, és amitől hányok. Apropó, ha már itt járok, gondoljunk csak bele: tenger, 3D, tenger, 3D, tenger, 3D. Mindaddig semmit nem mutat ez a technológia, amíg hajóra nem szállunk, aztán viszont lesz nekünk ne mulass!

A vihar. Komolyan külön fejezetet érdemel, hiszen ódákat lehetne zengeni róla, de most eltekintenék ettől, s összefoglalnám a lényeget. Amikor megkapjuk az első vihart, akkor előjön barlangjából a jó öreg pánik, a félelem és a tengeribetegség - amim nincs! Borzasztóan sötétre vették ezeket a képsorokat, és a hanghatásokkal olyan szintre fel tudják húzni a nézőt, hogy olyan mintha ott lenne. De nem kell ide vihar, elég csak az óceánon ringatózni egy csónakban, ám lehet, hogy akkor nyomban nem tűnik fel, mennyire odacsap, viszont amikor Pi csónakja partot ér, egy pillanatra éreztem a szilárd talajt. Ang Lee rohadtul megcsinálta, tengerre tett minket. Kérte erre őt valaki?!

Nyilván mindez nem történik meg, ha nincs hited. A filmben hinni kell, és abban, amit eléd álmodnak, de akár írhatom köznyelven is, hogy a sikerhez szükséges, hogy bele tudd magad élni a film történéseibe. Eleinte aggasztott az elmesélő, amolyan fölösleges plusznak éreztem, de annyira jókor bukkant elő, hogy épp ez járul hozzá, hogy egy kicsit mese is legyen a Pi élete. Nincs ránk tuszkolva semmi, ha akarod, elhiszed a történetet, ha nem, akkor nem - akkor viszont így jártál.

A vallás. Tudjátok jól, hogy állok vele: igen kis mértékben megtűrt dolog az életemben és a filmvásznon is, de nem rajongok érte, ez van. Viszont, Ang Lee műve több rétegben súlyos, elgondolkodtató, rádöbbentő, megható, de legfőképpen allegorikus és iránymutató.

Kimondottan nagykanállal eszem a minimál stílusú filmeket, amelyeknek egyszerűségében rejlik a nagyszerűsége. Itt közel sem erről van szó. A látvány semmihez sem fogható, káprázatos, szemet gyönyörködtető, és egyben művészi is. Ezeket vegyíteni úgy, hogy ne menjünk át puncsba, nem kis feladat, de hát Ang Lee… Csupán hozta a formáját. Olyan színeket, színkombinációkat, mesebeli tájakat kapunk, amelyeknek csak a képzeletünk szabhat határt. A rendező annyira csónakba ültetett maga mellé, hogy szinte még mindig ott vagyok.

Richard Parker egy egyéni jelenség, ezt a nevet biztosan nem felejted el, de Pi Patel nevét sem! Ennyi szent, ha szeretted a látottakat. Richard Parker nem csak egy tigris, nem csak egy állat, hanem egy olyan többdimenziós karakter, aki teljesen kiszámíthatatlan. Egyszerre vad, gyönyörű, veszélyes, barátságos, együtt érző, és még sorolhatnám. Suraj Sharma játéka pedig nyílegyenesen pazar. Ezt nincs hová ragozni, hiszen olyan alakítást láthatunk tőle, amivel megvesz és kész. Annyira beleélte magát a szerepébe, hogy a nézőnek már nincs semmi dolga. Nyilván Irrfan Khan is alkalmas a feladatra, azt pedig, hogy jó színész, már bizonyította néhány alkalommal.

A CGI és a hangok külön ütnek. Előbbiről ködösen írnék ebben a bekezdésben, szóval csak óvatosan, mert spoileres lehet, és a helyetekben inkább meghagynám ezt az infót a film utánra, hogy garantált legyen a ledöbbenés. Szóval (én szóltam): a tigrisről hittétek volna, hogy szinte teljes egészében számítógéppel megalkotott teremtmény? Megdöbbentő, hogy mire képes korunk technológiája, és bevallom őszintén, hogy eleinte kerestem benne a hibát, de esélyem kábé annyi volt, mint tűt megtalálni a szénakazalban, aztán amikor kudarcba fulladt a misszióm, már egyszerűen csak élveztem jelenlétét. Sikerült pár alkalommal meglepetést okoznia. A felmordulásai, a hangeffektek, amik kísérik végig a filmen… alig találok rá szavakat, de majd meglátjátok.

Annyi mindent lehetne még írni erről a filmről, de lassan zárom a soraimat. Azonban említést érdemel még a David Magee által adaptált forgatókönyv is, ami nem az egyetlen Oscar-gyanús eleme Ang Lee mesterművének. Végtelen fantázia, illúzió, ábrándok, és a film, amely közepes szintről indít, de a kéken ragyogó csillagos égig tör magának utat: 10/10.