A titokzatos és zordon Skót-felföldön ősidők óta generációról generációra szállnak hősi csaták történetei és misztikus legendák. Fergus király és Elinor királyné leánya, a heves természetű, de kiváló íjász Merida, úgy dönt, kezébe veszi sorsát, és szakít a szent és sérthetetlen ősi hagyománnyal. Hiába érkezik a lánykérési ceremóniára három klán, élükön harsány földesurakkal, a hatalmas Lord MacGuffinnal, a goromba Lord Macintosh-sal és a civakodós Lord Dingwall-lal, Merida mindhárom elsőszülöttet kikosarazza. Tette totális káoszt robbant ki a királyságban, és amikor a szeszélyes öreg Boszorkányhoz fordul segítségéért, a varázslat balul sül el és végleg elszabadul a pokol. A királyságra leselkedő veszély Meridát arra ösztönzi, hogy mihamarabb megismerje az igazi bátorság mivoltát, hogy feloldja a szörnyű átkot, mielőtt túl késő lenne…

Mark Andrews egyből a csúcsra? Persze csak társrendező volt Brenda Chapman mellett, de akkor is durva, hogy néhány rövidfilm után így ezzel állt most elő. Hol is kezdjem. Mondjuk ott, hogy Pixar, és hogy ilyenkor nagyobb bizalmat táplál a néző egy ilyen animációs mese felé, de náluk is akadt már olyan, hogy hiba csúszott a gépezetbe - azonban nem most. Elvárásaim igazándiból valahol titokban biztosan voltak, ugyanakkor tartottam a csalódástól is, így inkább semlegesen ültem be rá, azon az elven, hogy "majdcsak lesz valami". Nos, ettől jóval többet kaptam, hiszen a Pixaros mivolta a játékidő teljes hosszán kézzel tapintható. Olyannyira minőségi mind történetben, mind pedig vizuálisan, hogy többször ámultam s bámultam. A sztorit csak nagyvonalakban ismertem, így számomra csomó meglepetést hozott, melyeket úgymond nem spoilereztem el magamnak előre. Kintről olyan visszhangok jöttek, hogy sablonos, én pedig mindent gondolok róla, csak azt nem, hogy a már megszokott vonalon mozogtak ismét, ráadásul női főszereplős, és működik a dolog. Úgy gondolom, kifundáltak valami újat, valami nagyszerűt, és mint ahogyan írtam is, sokkal többet kaptam a történettől, mint amire számítottam. Nyilván ez majd a végső értékelésnél nagy jelentőséggel bír, de nekem baromira bejöttek a látottak.

Konkrétan már a La Luna rövidfilmet is egy az egyben megaaranyosnak tartottam, és tetszett, hogy annak is volt mondanivalója, ami ugyanúgy elmondható a filmről is. Merida kislány korában zabálnivalón édes, és azt kívántam, hogy soha ne nőjön fel, mert akkor elvész ez a gyermeki báj, és a vele járó aranyosság. Nos, elkerülhetetlen a történet szempontjából Merida ifjú hercegnővé cseperedése, és legnagyobb döbbenetemre nagyvonalakban itt is megmaradtak azok a sajátos stílusjegyek, melyekről az előbb beszéltem. Kalandra vágyó hercegkisasszony tündéri vörös hajjal, ami úgy lobog a szélben, hogy minden más fekete-fehér a vásznon, amin egyébként külön csapat dolgozott a Pixar varázslóműhelyében. Az eredmény egyértelműen egyedi, és ad egy különös stílust ennek a lánynak, akivel minden zokszó nélkül együtt tudtam érezni. A többi karaktertől viszont annyira nem vagyok elájulva, persze ez nem azt jelenti, hogy nem csúcsminőségűre alkották meg őket, csak épp Meridáé a főszerep, így a többiek részletei kissé a háttérbe szorultak, de nincs ezzel az égvilágon semmi baj. Merida kistesói a csibészségükről és aranyosságukról lesznek híresek minden szempontból, de a többi nagyobb szerepet játszó karakternek is megvannak a maga stílusai, ami jó.

Vizuális téren teljes mértékben magukkal ragadtak, az animáció elképesztően szép, már-már valósághű képeket alkottak, ráadásul elég nagy jelentőséggel bírt a zöld, amely tökéletes kompozícióba kerül a címszereplő vörös hajával. Mondjuk ezt teljesen fölösleges megemlíteni, hogy mindenki élethűen mozgott, de most valahogy durván úgy éreztem, mintha a szereplők totálisan életre keltek volna. Ez az érzés pedig csodás, és ha már az érzésekről karcol a virtuális tollam, akkor azt kell mondanom, hogy nem is emlékszem arra - ha volt egyáltalán ilyen -, hogy rázott-e ki valaha a hideg animációs film közben. Nem újdonság a Pixartól, hogy megható történetet dobnak össze, szemben az előbbi mondatban írtakkal, ami viszont nagyon is az - legalábbis számomra. Mondjuk eléggé vártam, és végül nem úgy és akkor néztem meg, ahogyan tervben volt, amit állatira sajnálok is, bár az tuti tett volna az élményhez. Kicsit elkanyarodtam a vizuális témától, melynél mindenképpen érdemes még megemlíteni a kék lidércfényt, amely káprázatosan jelenik meg a nagyvásznon, és most ne a 3D-re gondoljatok, mert sikerült a sima verziót elcsípnem. A 3D-ben még mindig nem látok fantáziát, de majd megírjátok kommentben, hogy adott-e plusz élményt a filmhez.

Végső soron a zenéje is nagyszerűen teremti meg az adott jelenet hangulatát, és e nélkül valószínűleg nem lett volna ennyire olajozottan működő a gépezet. Konkrétan olyan elvárásokkal indultam moziba, hogyha egy hetest ide tudok majd vésni, már elégedett leszek, de mivel felülmúlták az elvárásaimat, és lényegében felhőtlenül szórakoztam, tolom is rá a 9/10-et.