A Marson hatalmas homokvihar készül. A NASA űrhajósai biztonsági okokból azonnal elhagyják a bolygót: halott társuk testét sincs már idejük megkeresni. Nem is találnák. Mark Watney (Matt Damon) ugyanis nem halt meg; csak a szkafanderébe épített adó meghibásodása miatt hiszik a többiek, hogy nem élte túl az első szélrohamokat. A mérnök-botanikus mindent elkövet a túlélése érdekében: gépeket szerkeszt, élelmiszert termel, vizet gyárt, és amikor a Földi irányítók felfedezik, hogy él, felkészül a mentőexpedíció fogadására. De az expedíció négy év múlva érkezik, méghozzá az ellenséges bolygó egy egészen másik pontjára. Neki 3200 kilométert kell utazni, hogy fogadhassa őket: egyedül, megfelelő felszerelés nélkül, végtelen magányban.

Akik nem tegnap óta olvasnak, tisztában vannak vele, hogy nem asztalom az értékeléseimben az összehasonlítgatás, viszont a Mentőexpedíció kiharcolta magának, hogy alkalmazzam ezt a taktikát. De ne szaladjunk ennyire előre! A cím. A marsi. Az író is ezt a címet adta, a film miért nem kaphatta ugyanezt? Idióta marketinghúzás ez, amitől rosszul vagyok! Feltettétek már magatoknak a kérdést a film megnézését követően, hogy miről szól igazándiból ez a sci-fi? Egy Marson maradt emberről, avagy a marsiról, vagy az ő megmentéséről, azaz a mentőexpedícióról? Ha a könyv írója is A marsit választotta, vélhetően nyomós oka volt rá, aztán jön néhány divathuszár, aki fittyet hány minderre. MIÉRT? Oké, ezen azért nem akadok tovább fenn, "csak" cirka egy bekezdésen keresztül, mert ezt már megszokhattuk. Lényegtelen. Tényleg.

Mit tett velem a Mentőexpedíció? Ahelyett, hogy magával ragadott, elbűvölt és szórakoztatott volna, felidegesített. Ridley Scottot és a munkásságát elismerem és szeretem, és az a helyzet, hogy mivel ő hozott anyagból dolgozott, rá nem is nagyon tudok haragudni. Merthogy maga a rendezés abszolút rendben volt, hiszen hiába fanyalogtam közben több alkalommal, de csak végigvitt magával a két és félórás játékidő, ami egyáltalán nem rossz, és erről abszolút csakis ő tehet. Andy Weir könyvének stílusában gyökeredzik a probléma, ugyanis tudtommal nem sci-fi-komédiára váltottam jegyet, hanem egy akcióval és kalanddal teli sci-fire. Az akciót és a kalandokat meg is kaptam, minden smakkolt, egy szavam sincs erre a részére, viszont máris belemegyek jobban, hogy mi háborít fel mélyen.

A stílus. A stílus, amiben Weir kommunikálja a könyv cselekményét. Igen, tisztában vagyok vele, hogy ez szükséges, hiszen hősünk bekattant volna, ha nem bolondozik annyit, ez világos, mint a nap. Csakhogy nekem aztán semmi szükségem nem volt arra, hogy nevessenek körülöttem, és komikus jeleneteket vetítsenek elém. Azért ez az egész nem annyira mulatságos, mint ahogyan tálalva van. Komoly dolgok forognak kockán, és ezt csak nyomokban éreztem, ami viszont szarvashiba számomra. Itt van ez az űrben játszódó sci-fi, és ha valóban űrben játszódó sci-fit akarok nézni, akkor szépen előveszem az Interstellart, amit bármikor képes vagyok teljes odaadással végignézni. Ja, igen! Megvan már: a Mentőexpedíció csak felületesen érzelmes, ami szintén a humorának tudható be nagyrészt.

Hogy folytassam az előző bekezdést, még abba is belegondoltam, hogy Matt Damon mostanság nem tartozik épp kedvenceim közé, ellenben sokkal jobb lapokkal indult, mint tavaly ősszel Matthew McConaughey, akit konkrétan utáltam akkor. Damon tipikusan Oscar-gyanús karaktert játszik, és sajnos szerintem meg is kapja a jelölését. Elméletben előre megyek picit, de nem unja már az Akadémia, hogy ugyanazt díjazza évek óta? Mindig van egy éppen aktuális felkapott téma, az egy dolog, de most megint arról van szó, hogy van egy kidolgozott testű színészünk, aki pár száz nappal később élelemhiány miatt mondhatni csont soványra fogy, és elkezdi sajnálni a néző. Hát ez a recept nálam most baromira nem jött be, mert ilyet párszor MÁR láttam, és a majmolást elég kevéssé tudom kultiválni. Mindezek ellenére természetesen nincs gond Damon játékával, tényleg belead apait-anyait, csak egy Stohl szinkronnal, akit ki nem állhatok… Hát, izé… A végén pedig, amikor Damon felveszi a szemüveget, végképp elment a kedvem az egésztől. Nyilván erről a készítők nem tehetnek, ez számomra személyes dolog inkább.

Kicsit elidőznék még Damon karakterén, akinek a játékát egyébként sem lehet letudni két mondatban. Az első egy-másfél óra konkrétan várakozós jelenetekből áll. Várom, hogy valami történjen, elnézem, ahogyan hősünk kertészkedik, kísérletezget, megtermel magának ezt-azt, ami valóban zseniális, de mivel képtelen voltam egy hullámhosszra kerülni a karakterével, az empátiának lőttek, és minden odalett. Elszállt a végtelen űrben, ahol ugye nincsenek falak, ahonnan visszapattanjon.

Damon mellett az egész stáb zseniális, köztük a személyes kedvencem, Jessica Chastain, akinek végül csak sikerült feljutnia az űrbe. Róla inkább nem is írok bővebben, káprázatos ezúttal is. Hatalmasat játszott a háttérben Chiwetel Ejiofor, de még a vígjátékokban honos Kristen Wiiget is tudtam szeretni. Igazán remek és eredeti karaktert kapott még Donald Glover, és neki volt egy női árnya is Mackenzie Davis személyében. Mindkettejüket nagyon csíptem. Michael Pena kicsit érdekes volt egy ilyen közegben, de ő is jó arc, mint ahogyan Kate Mara, Aksel Hennie és Sebastian Stan is elmondhatja ugyanezt magáról. És persze kellettek olyan öreg rókák is, mint a mindig nagyszerű benyomást keltő Jeff Daniels, vagy Sean Bean. Csakugyan egy igazán impozáns szereplőgárda gyűlt össze, ami parádés, ám a komédia része elviszi a nem megfelelő irányba az egészet.

Minden hasonlatot, célzást és utalást világosan értettem, de a zenéjéről leginkább az jut eszembe, hogy csapnivaló. Gondoljunk már bele, hol van érzelemtöltetileg egy Hans Zimmerhez képest? Hát, hadd ne írjam le ide azt a hasonlatot, ami most eszembe jutott. Nyilván persze ismét muszáj leszögeznem, hogy értem és megértem a komikus hangvételét, csak épp szeretni és komolyan venni nem tudom. Márpedig erre a cselekményre nem tudok viccesen gondolni, arról nem beszélve, hogy a marketing erre nem világított rá. Vagy a 20th Century Fox tényleg ennyire pancser, hogy pont egy másik Ridley Scott filmnél a Prometheus után ismét eljátsszák ugyan ezt?

Úgy tűnik, hogy csak ekézem a Mentőexpedíciót, pedig alapvetően rendezés szempontjából nagyon-nagyon korrektül össze volt rakva, és ezt senki sem veheti el tőle, mint ahogyan a látványvilágát sem. Csodaszépen nézett ki a vörös bolygó Ridley Scott szemszögéből, és szemet gyönyörködtető képeket láthattunk, de valahol ez így nekem kevés volt. Hogy miért? Mert a Gravitáció milliószor túltesz rajta, ráadásul annak az atmoszférája is jobban megteremtett. Hazudnék, ha azt írnám, hogy nem izgultam a végén a befogós jeleneten, de összességében számomra ez tudott lenni a csúcspont, és jobban belegondolva az egyetlen olyan jelenet, ami úgy istenigazából megmozgatott bennem valamit. A többi is jó volt, de csak jó, nem pedig zseniális, vagy korszakalkotó. A fő probléma pedig az, hogy írhatnék még a marsi járgányokról, az ott használt technológiáról, de az eddig taglaltak eltörpítik ezeket a tényezőket.

Azt hiszem, ideje zárnom a mondókámat, és habár jelenleg nagyon haragszom erre az alkotásra, mert nem erre számítottam. Tiszta lappal indult Matt Damon, nem tudtam megszeretni a végére sem, sőt, épp az ellenkezője lett belőle. Nagyon sajnálom, hogy ez így alakult, mert, ha némileg eltérnek a regénytől, ebből egy brutálisan jó sci-fi készülhetett volna, de nem így lett. Mint írtam, dühös vagyok, ez nem is kérdés, és lehet, hogy néhány nap múlva másképp gondolom majd, mert megérnek bennem a látottak, de ez most így egy erősebb 7/10-től bizony nem tud többet. Tény viszont, hogy elgondolkodtam a haloványabb nyolcpertízen is, de jelenleg nem tudom ezeket számokba vetni.