A harmincas éveiben járó Annie-re (Kristen Wiig) mostanság rendesen rájárt a rúd, de egy csapásra minden megváltozik, mikor a legjobb barátnője, Lillian (Maya Rudolph) felkéri arra, hogy segítsen megszervezni az esküvőjét. Bár a feladat igen nagy falat a számára, Annie mégis nekidurálja magát a lehetetlennek, hogy nehezen kezelhető koszorúslányai (Rose Byrne, Melissa McCarthy, Wendi McLendon-Covey és Ellie Kemper) élén olyan őrült lagzit szervezzen, melyet egyhamar senki nem felejt.

Újabb olyan vígjáték, amiért az amcsik odáig vannak, én meg nem. Egyszerűen nem értem, mit esznek rajta. Az első pillanattól kezdve nem fűztem hozzá sok reményt, és nem is terveztem megnézni, most is csak a sok jelölése miatt kerítettem rá sort, és a kérdés jogosan vetődik fel. Mégis minek? Biztos velem van a baj, de valaki magyarázza már el nekem, Kristen Wiig karakterének néhány mozzanatát leszámítva miért jó ez a film? Többször éreztem magam jósnak, mert tudtam, hogy mi fog történni a következő percekben, és ez közel sem jó. Mondjuk akik bírták Paul Feig előző – főleg TV-s – törekvéseit, azoknak még talán elnyerheti tetszését.

Láttam én már sok mindent, jót és rosszat is, de ritka az ekkora gusztustalanságokkal hódító (?) vígjáték. Komolyan mondom, Fűrész-filmekhez hitelesített gyomrom van, de amit itt művelnek az már gáz, és ebbe inkább nem mennék bele. Még az is kérdés, hogy lehetnek ennyire betegek a forgatókönyvírók? Rendben van, hogy valóéletszerű alapokon gurítanak, de akkor miért kell elvinniük magukat? Úgy értem, tényleg olyan humorokkal álltak elő, amin inkább megbotránkoztam, semmint nevettem. Ennyi kérdőjelet én még nem írtam értékelésbe, csak úgy szólok. És akkor jöjjön a 'csoda': jelen van az idei a SAG, a PGA, a WGA, de még a Golden Globe jelöltek között is. Ha elgyün Oscar-bácsi jelölése is, tökön bököm magam. Vígjáték lett volna a cél, viszont ezzel a koncepcióval többször éreztem úgy, mintha átcsapott volna drámába. A romantikus szálra pedig kíváncsian várom a magyarázatot.

Az idő egy relatív fogalom, de azt soha nem fogom felfogni, miért kellett ennek a 125 perces játékidő, és ha valaki mazochista, akkor létezik belőle 130 perces vágatlan változat is. Véget nem érő repülőút, kínosabbnál kínosabb jelenetek, és még sorolhatnám. Hogy ebből folytatást Melissa McCarthy karakterére építve? Nem létezik, hogy időt szánjak rá.

Befejeztem, írom a pozitívumokat. Az első jeleneten konkrétan szakadtam a nevetéstől, és egyedül Kristen Wiig prezentálta számomra a vicces jeleneteket, amellett, hogy hatalmas arcot játszott. A realisztikusságban viszont nagyon is meg tudom érteni a Koszorúslányokat, persze az előbb említett kiszínezések jelen vannak, de ha ezeket lefaragjuk, túlnyomórészt ugyanilyen dolgok megtörténhetnek a való életben is. A baj pedig egyetlen apróság, hogy mindez azokkal a kis nyugtalanító baromságokkal filmként működésképtelen, vagy mondhatnám unalmasnak is. Magával a szereplőgárdával szó-szó nem volt bajom, de számomra nagyon kevés szimpatikus arc tűnt fel. A rendőrt alakító Chris O'Dowd és Kristen Wiig viszont aranyos párt alkottak. Wiig egyébként felfogható még a történet eyecandyjének is. Egy szitkom epizódnak szívesebben elnéztem volna.

Tarthatatlan állapotok uralkodnak, én meg csak vártam és vártam, hogy jobb legyen, de bizony nem lett, megmaradt gyenge középszernek. A néhány használható pillanatnak, és Wiig jelenlétének hála még addig megörvendeztetem egy 4/10-zel, amíg fel nem elevenednek bennem a legapróbb hibái is. Ezek mellé még csak esztétikailag sem állja meg helyét, és punktum.