Amikor egy gonosz varázslatnak köszönhetően a királyság az örök tél fogságába esik, Anna, a félelmet nem ismerő optimista összeáll az extrém hegyi emberrel, Kristoffal és az ő hűséges rénszarvasával, Svennel, hogy közösen megtalálják Anna testvérét, Elsát, a Hókirálynőt, és véget vessenek fagyos varázslatának. Az Everesthez hasonlítható körülmények közt, titokzatos trollokkal, és a lenyűgöző és igazán vicces Olaf nevű hóemberrel is találkoznak. Annának és Kristoffnak mágikus kalandokkal kísért útjukon a természet erőivel kell dacolniuk, hogy megmentsék a királyságot a teljes pusztulástól.

Manapság már a Disney, mint gyártó sem volt garancia arra, hogy minőségi animációs filmet kapunk, ugyanis az utóbbi időben nem kevés hibát vétettek. Ennek hála kissé szolidabb elvárásokkal ültünk be a Jégvarázsra, amolyan "majdcsak kikerekedik" belőle valami hozzáállással. Eleve sokalltam a 108 perces játékidőt, aztán amikor rájöttem, hogy még a Get a Horse című rövid animációst is végig kell néznem, végképp végem volt. DE csak egyetlen pillanatra. Már eleve ezt a rövidfilmet is tátott szájjal néztem végig, annyira lenyűgözően megcsinált animációsról beszélünk, amely egyszerre tiszteleg Walt Disney, a régi idők és az egyikre inkább úttörőnek számító 3D előtt. Mindezek tetejébe pedig még nem is unalmas. Erre mondom azt, hogy valami ilyesmiről kéne szólnia a filmgyártásnak.

Lapoznék is a havas trollok, vagyis a Jégvarázs háza tájára. Állok itt egy animációs film előtt, amelyet a Disney gyártott, nem nyálas, meseszerűen működőképes alapokra épült, és még a kliséket is mellőzi. Fogalmazhatnék akár úgyis, hogy kilóra meg lettem véve. Nyilván akadnak benne sablonos részek, de ez minden mesetörténet velejárója, amiért nem érdemes haragudni. Ráadásul azt se feledjük, hogy a fő célközönség a gyerekek, és engem ezek ellenére vett meg az irtózatos mértéket öltő cukiságával. A forgatókönyvet az elsőfilmes Jennifer Lee jegyzi, aki most először rendezett, viszont Chris Buck is besegített neki, akinek van némi rutinja a témában.

De hogy mi hagyott bennem zseniálisan varázslatos összképet? Az, hogy a forgatókönyvön érződik, hogy szívvel-lélekkel íródott, de bármikor lemertem volna fogadni, hogy egy nő keze is benne van. Egyszerre érzéki, szép és finom hatást kelt a nézőben, és egyetlen pillanatra sem unatkoztam. Azok, akik nem szeretik az éneklős meséket, messzire kerüljék el, mert nem két dal hangzik el benne, és a párbeszédek is gyakran énekes formában zajlanak le. Jelen esetben viszont az egekig kell emelnem a szinkront, és az énekhangokat, amelyek szintén fantasztikusra sikerültek. Nem lógott ki senki a sorból, jópofa volt, ahogy egy ilyen történethez illik, és az énekhangok is meghatóak, és teszik a dolgukat, ahogyan azt a készítők elképzelték. Idina Menzel dala… jégolvasztóan gyönyörű!

A karakterekkel szemben is voltak kétségeim, de annyira kedvesek és aranyosak, hogy egyből beleszeret az ember. A kicsi Anna (Kristen Bell) és Elsa (Idina Menzel) játszadozása varázslatos, de amikor felnőnek, akkor sem holmi trampli királynőt és hercegnőt kapunk. Helyette olyan szereplőket, akikért izgul az ember, még megtévedt Elsa esetében is. A szerelem sem maradhat kis egy ilyen filmből, de mi a helyzet, ha egy szerelmi háromszög van alakulóban? Nem egyszerű a dolog, de az írónő szépen megoldotta ezt is, majd meglátjátok.

Fontos szerepet játszik még a történetben Kristoff (Jonathan Groff) és hű rénszarvasa, Sven, akik annyira vicces párost alkotnak a maguk kis csacsiságaikkal, hogy nem lehet rajtuk nem mosolyogni, és nem tudja magát nem jól érezni az ember. Az északi neveik pedig csak emelik a tétet. Hans (Santino Fontana) tipikus herceg, de nála is akadnak furaságok. A hajlehajtós miniszterpapa se semmi, de Olafot (Josh Gad), az életre kelő, nyárról álmodozó hóembert se feledjük. De a trollok is aranyosak, és nem funkciómentesek lettek, és a hóriás is nagyon ötletes fordítás.

Dicsérem még egy kicsit az írónőt, aki igyekezett valami újat mutatni, és úgy próbált eredeti maradni, hogy közben ragaszkodott a tipikus mesei fordulatokhoz, ez által nem veszítve el a műfaji jellegzetességet. Jelen esetben a 'hercegnős-királyfis-romantikus' vonal megszokott mozzanatait megtartotta, és ezek közé csempészett be temérdek mennyiségű szórakoztató kalandot. A végkifejlet nyilván sejthető, de ne dőljetek be mindennek, és az is tetszett, hogy előre nem tudtam kitalálni, mi fog történni a következő percekben.

Minden jó, ha a vége jó, de mi van abban az esetben, ha még ezt is képesek túlszárnyalni? Egy mesének mindig szépnek, jónak és varázslatosnak kell lennie olyan befejezéssel, hogy boldogan távozzon a néző. Ezeket lazán hozta a Jégvarázs, ami engem egy az egyben elvarázsolt: 10/10 és idei harmadik legjobb film, hacsak a Hobbit 2 fel nem borítja a sorrendet.