Milán (Ötvös András) a félig horvát, félig magyar srác a horvát seregből dezertálva 1992-ben, a délszláv háború második évében szökik át Jugoszláviából Magyarországra, és mint korábbi orvostanhallgató, a budapesti mentőknél szerez magának munkát. Két állandó társa Kistamás (Keresztes Tamás), a mentőautó sofőrje és Fék doktor (Rába Roland), a háromfős éjszakai rohammentő csapat főnöke. A lelkes és lelkiismeretes ápolófiút hidegzuhanyként éri, mikor kiderül, hogy társai válogatnak a betegek között. Miközben életeket mentenek meg, időnként hagyják meghalni az időseket és a gyógyíthatatlan betegségben szenvedőket, sőt még az is előfordul, hogy siettetik a halálukat. Milán számára kiderül, hogy a mentőautó hátuljában zajló illegális eutanáziáknak van üzleti oldala is. A pénzre neki is szüksége van, mert ki akarja szabadítani a szarajevói ostromgyűrűben rekedt bosnyák menyasszonyát, ezért alkut köt társaival. A bűnbe és a borzalmakba fokozatosan sodródik bele. Úgy válik gyakorlott mentőssé, és éli át az életmentés euforikus pillanatait, hogy közben a halál számtalan arcát is megismeri.

Egy ideje úgy érzem, egyre inkább kezdek elhatárolódni az amerikai filmektől, és a skandináv krimikben, valamint a független filmekben találom meg azt, ami különleges, és azt, amire sokkal inkább szükségem van, mint az amcsi lötyögésre. Nyilván akad kivétel, ne rágódjatok majd ezen a mondatomon. Ugyancsak köztudott rólam, hogy különösen kevés magyar filmet nézek, aminek csupán egyetlen oka van: az esetek 99%-ában csak fogom a fejem, és közben oldalról bekopogtat a gondolat, hogy elvesztegetek az életemből két órát. De miben más az Isteni műszak? És miért váltottam én erre a filmre jegyet? Valamilyen módon elém került hónapokkal ezelőtt az előzetes, ami alapján ez egy igencsak nézhető alkotásnak ígérkezett.

Lehetne szépíteni, de az a valóság, hogy Bodzsár Márk, az elsőfilmes rendező és forgatókönyvíró valami olyannal állt elő, ami nem átlagos. Például egy kérdés rögtön: létezik olyan, hogy magyar thriller?!!! Persze igazi thrillerre gondolok, nem ilyen mondvacsinált drámázásra. A lényegre térve, egészen különös hangulatú ez a műszak. Egyszerre új, hátborzongató és valósághű. Kezdjük szép sorjában: az eleje teljesen sablonos, bár a rendező nagyon szépen váltogatta a különféle szűrőket, hogy elérje a képi világgal a '90-es évekbeli hatást. Ezért jár a piros pont, és lényegében két negatívumot tudok felhozni, amelyek közül az egyik a már előbb említett teljesen agyoncsépelt, magyar filmekhez hasonló kezdés, de jegyzem meg, hogy ettől még nem rossz. A másik pedig, hogy egyes jeleneteknél itt-ott befigyelt néhány korban oda nem illő dolog, de összességében remekül sikerült megteremteni azt az időszakot, amelyben a cselekmény játszódik.

A hátborzongatót és a valósághűt sajnos összekapcsolnám, ugyanis ha most nekem valaki azt mondaná, hogy vannak ilyen fószerek Magyarországon, habozás nélkül elhinném neki. Még ha nem is a szó legszorosabb értelmében, de ijesztő volt ráismerni arra a világra, ami egyébként is körülvesz, csak épp nem biztos, hogy tudomásod van róla. Tehát a kezeim közé került egy olyan alkotás, ami átlagosan indít, de már akkor is van benne valami különös. Ekkor még nem tudtam, hogy meg fogom-e bánni, hogy beültem rá, vagy sem, de őszintén szólva egy kicsit elöntött az aggodalom. Amikor pedig jött a vége főcím, azt vettem észre, hogy hopp, "de gyorsan lepergett ez a 100 perc". Ennyit erről.

A díszletek nagyon bejövősek, nem kis munka árán forgathattak le egyes jeleneteket, és a régi autókat is igazán remek érzés volt újra mozgásban látni. Barkasz, Lada, Zuk - csak hogy néhányat említsek. Budapest pedig tökéletes helyszín egy ilyen mocskos, korrupt, pénzről szóló világhoz - bár itt nincs különbség abban, hogy akkor vagy most járunk. A börtönös jelenet, illetve amikor a mentőautó gurulni kezd, a két legjobb rész, bár tudnék még példálózni.

A főszereplők közül Ötvös András simán az egyik legnagyobb arc, akinek emellé még tehetsége is van. Komolyan csíptem a fejét, és amit színészileg is láthatunk tőle, kimondottan példamutatónak mondanám. Rába Roland pedig lehetne akár a húsz kilóval nehezebb Rudolf Péter, és nem csak a kinézetére gondolok, színészi teljesítménye is rendesen megközelíti Péterét. Durva. Keresztes Tamás tipikusan a történet balekja, akinek megvannak a maga zizijei, és a legtöbb félresikerült dolga még szórakoztatóan is hatott. Stork Natasa sem semmi, néhány alkalommal ő is a lovak közé dobja a gyeplőt, amit meglepően jól adott vissza. És talán még Zsótér Sándor nevét írnám ide, aki szintén szokványos magyar, de azok közül, akiknek már a szemük sem áll jól - akik lapítanak, és minden cselekedtük mögött van hátsószándék.

Nem, közel sem tudom mindenkinek ajánlani az Isteni műszakot, mert tudni kell szeretni a fekete humorát, és kell gyomor az alapokat adó főtéma megemésztéséhez is. Még titkon sem gondoltam volna, hogy ilyen szavakat fogok írni valaha is magyar filmről, de eljött ez az idő is. Érdekes, hogy ebben a filmben egy kicsit megszemélyesül a magyar egészségügy, pedig nagyon nem napjainkban járunk. Kálium vagy sem, 9/10.