A történet szerint a világból kiábrándult egykori gyerekzseni Frank (George Clooney) és a fiatal és intelligens Casey (Britt Robertson) veszedelmes kalandra indulnak, hogy felderítsék a titokzatos, időben és térben ismeretlen helyen található Holnapoliszt. Ami pedig ott vár rájuk, az örökre megváltoztatja őket és a világot is. A film lebilincselő utazásra hívja a nézőket, akik olyan dimenziókban utazhatnak, amelyről eddig csak álmodhattak.

Ha őszinte akarok lenni, a Holnapolisz az a sci-fi, ami úgy istenigazából sohasem fogott meg, viszont csütörtök este családi szórakozásként fejünket adtuk rá a helyi művész moziban. A végeredmény pedig az lett, hogy iszonyatosan bejött, amit ez a film képvisel. Gondolok itt arra, ami a készítőket is motiválhatta, mert a végeredmény egy-egy kisebb hibát leszámítva káprázatos lett. Brad Bird (Mission: Impossible - Fantom protokoll) rendezett, aki már egészen otthonosan mozog az élőszereplős filmek terén is, de még van hová fejlődnie. Nagyot nem hibázott ezen a téren, csupán annyit, hogy néha leült egy kicsit, olyankor pedig az érdeklődésem is alábbmaradt.

Nyilván az sem kizárt, hogy ezek a részek azért körvonalazódtak ki nálam jobban, mert kicsit fáradt voltam, de néha van ez így. Részletesen már régebben foglalkoztam a Holnapolisszal, és amikor a végén kiírták Damon Lindelof nevét, mint a film egyik fő írója, minden világossá vált számomra. Lindelof gyakran kapja az ívet, pedig hatalmas lángelme mindennél nagyobb képzelőerővel, és erre tökéletes példa a Holnapolisz. Egyszerűen van benne fantázia, és látszik, hogy szívvel-lélekkel készült, ráadásul akkor még nem hozakodtam elő, hogy mennyire jó kalandfilm is egyben. Sok esetben a zenéje miatt, máskor pedig a hangulata miatt lett amolyan sci-fisített Indiana Jones belőle.

Hogy mitől szerethető? Hát nem George Clooneytól - legalábbis eleinte biztosan nem! Először is, remek stáb gyűlt össze tehetségesebbnél tehetségesebb fiatalokkal és idősekkel. Britt Robertson amolyan árnyék a mai színészvilágban, pedig sokkal több hangsúlyt érdemelne. Valósággal lubickolt ebben a zseniális közegben, amivel annyira összhangba tudott kerülni, hogy imádtam minden törekvését. A fiatal Raffey Cassidy is kitett magáért, brutálisan őszinte és egyben robotszerű alakítást láthatunk tőle, ami alapján nem mondaná meg az ember, hogy utóbbi nem a valóság. Persze a fiatal Frank Walker szerepében tündöklő Thomas Robinsonnak sem kellett szégyenkeznie, nagyon bírtam őt is, és még egy fiatal, Pierce Gagnon nevét is ideírnám.

Ennyit a fiatalokról, és most nézzük George Clooneyt és társait. Clooneyt de jó volt végre egy ilyen szerepben látni, és nagyon jól hozta a mufurc, magányos életet élő csalódott férfit. Hugh Laurie nagyjából ugyanez a kategória, csak az érme másik oldalán, de akár mondhatnánk úgyis, hogy Ross doki és Dr. House közösen léptek színre. Ha már itt tartunk, akkor ejtenék még néhány szót a karakternevekről. Mennyire vagány ötlet volt már a Newton elnevezés, de több más utalást is felfedezhetünk, ha jobban figyelünk.

Érdekes hely ez a Holnapolisz, egy olyan alternatív lehetőség, ami reményt ad, ugyanakkor elvenni is képes attól függően, hogy a jó, vagy a rossz farkast táplálod. Akkora monológok hangzanak el a filmben, hogy sokszor ebben leltem örömöm, és a jól megírt forgatókönyvet mindig tudom értékelni. Szerencsére nem csupán egy jól megírt szkript állt rendelkezésre, hanem ettől jóval több. Igen, a látványra gondolok, és Holnapoliszra, ami remek alap lenne egy új franchise számára, de a buta amerikaiak miatt megint a bukás szaga terjeng. Annyira sajnálom, amikor elém tárnak egy ilyen lehetőségekkel teli világot, és ilyen csúnyán elbánnak vele a számok.

Nem mondom, hogy teljesen hibátlan ez a világ, mert bizonyára lehet benne útvesztőket találni, ugyanakkor simán lehetett volna erre építkezni a jövőben, és eléggé mozgatja a fantáziámat, hogy mi sült volna ki belőle. Nyilván nem kell minden filmnek folytatás, de valljuk be, manapság kevés az igazán jó sci-fi, itt pedig egy ízig-vérig e kategóriát képviselő kalandokkal teli alkotásról beszélünk. Sok esetben úgy vicces, hogy szórakoztató, mégis valamilyen szinten komoly, de a nézőért van, s azért, hogy ő jól érezze magát. És ugye, megy ez 3D nélkül is…

Több stílus és korábbi film keveredését is felfedezhetjük, de összességében szépen megírták ezt az univerzumot, amiben szívesen töltöttem el két órát. Helyenként tényleg leült kicsit, vagy csak egyszerűen fáradt voltam, ezt nehéz most már megmondani, de amondó vagyok, hogy repül rá a 9/10, mert tényleg ritka, amikor valami ennyire jópofán kalandos, és egyszerre szórakoztató kicsik, s nagyok számára egyaránt.