Miközben sikeresen visszahódították otthonukat Smaugtól a sárkánytól, Zsákos Bilbo és barátai akaratlanul is halálos veszedelmet szabadítottak a világra. A dühöngő Smaug nőket és gyerekeket sem kímélve támad Tóvárosra. Mindeközben a visszaszerzett kincsektől megrészegült Tölgypajzsos Thorin Bilbo erőfeszítései ellenére hátat fordít barátainak és elárulja őket. Ennél azonban jóval nagyobb veszélyek is leselkednek a hobbitra és barátaira. Bár kizárólag Gandalf tud róla, Szauron szörnyű tervet forral: orkok seregeit indította útnak, hogy a Magányos Hegyen támadásba lendüljenek. Ahogy a sötétség erői egyre jobban előretörnek, a törpék, tündék és az emberek választás elé kerülnek: összefognak vagy elpusztulnak. Bilbo az öt sereg gigászi csatája közepén találja magát, ahol saját és barátai életéért is harcolnia kell, miközben Középfölde egészének sorsa forog kockán.

Ennyi volt hát, véget ért Peter Jackson meséje tündékkel, orkokkal, hobbitokkal és törpökkel. Méltó zárást kapott a Hobbit-trilógia, amiről immáron kijelenthető, hogy minden idők egyik legjobban kidolgozott fantáziafilm franchise-a. Jackson előtt azért borulok le hobbitról hobbitra, mert a színvonal folyamatosan nőtt, a tétekkel egyenes arányban. Ahogyan haladt előre a történet, egyre több lett az áldozat, mindennek nagyobb lett a súlya. Szóval Jackson szépen emelte a téteket, de amivel igazán megvett magának, hogy rengeteg karaktert kellett egyszerre előremozgatnia a vásznon, és ez neki kiválóan ment. Vannak még hasonló tehetségek a szakmában, de valljuk be, nem sokaknak jön ez össze.

Szégyellem is magam, de nekem egy az egyben kimaradt, hogy a forgatókönyvbe Guillermo del Toro is besegített Jacksonnak és a többi írónak. Igazán kíváncsi lennék rá, hogy mely karaktereket, vagy történéseket köszönhetjük neki. Néhány éve megállapítottam, hogy annak idején A Gyűrűk Urához még éretlen voltam, amikor mozikba került, vagy csak egyszerűen más szükségleteim-igényeim voltak, de nekem a Hobbit-filmek sokkal jobban fekszenek, és közelebb is állnak hozzám. Lehet, hogy ez a karakterekből adódik, vagy csak egy kicsivel szebb a kidolgozása, és ez vesz meg kilóra. Habár nemrégiben újranéztem az első részt, és azt is zseniálisnak tartottam.

Nos, a Váratlan utazás egy viszonylag nyugis rész sok-sok gyaloglással, és kövezzetek meg, de nekem ez bejött. Aztán a folytatásban Smaug kavarta fel az 'állóvizet', a harmadik felvonásban pedig a gigantikus csatározások és a háromnegyedórás csatajelenet viszi a prímet. Egész egyszerűen nincs rá más szó, epikus fináléban részesítettek, és ugyan keveslettem a 144 perces játékidőt, mégis tökéletesen elég volt mindenre. Mintha most több drámai jelenetet kaptunk volna, mint korábban, de ez így természetes, ha megnézzük, milyen alapokra épül a zárófilm. Jackson - vagy Tolkien, döntse el mindenki magának - mindig is értett a megható jelenetek megalkotásához, és ez itt sincs másként, de inkább ugorjunk egy bekezdést.

Rengeteg a csata, így az áldozatok száma sem szerény. Igen, vesznek oda főszereplők is, és nem is akármilyen karakterek esnek a háború áldozatául. Ezek a jelenetek gyönyörűen lettek magvalósítva, Jackson odafigyelt minden apró részletre, és amikor egy fontos vagy kevésbé fontos szereplő feje hull a porba, akkor is átfutott rajtam egy érzés, a sajnálat, és a veszteség érzése. Tudtam, hogy mivel jár annak az adott szereplőnek a halála a többiekre, vagy a rokonaira nézve. Fájdalmas, a dolgok filmes jó értelmében. Persze ezúttal is kell pocsékolnom olyan emberkékre sorokat, akik végigröhögték ezeket a jeleneteket. Ennyi érzelmi zombit még nem hordott a világ a hátán, mint ma, de még csak sajnálni sem vagyok hajlandó őket. Remélem, hogy amikor az éppen aktuális Transformers-filmüket nézik, pont ugyanolyan élményrontó társaságot kapnak maguk köré, mint amilyet ők alkottak ennél a filmnél.

Egyébként egyértelműen karakterek által hajtott alkotás az egész Hobbit-trilógia, amelyben rengeteg rutinos arc szerepel, akik közül néhányan a múltból hozták magukkal karaktereiket. Kezdem a sort Martin Freemannel, kedvenc kis hobbitunkkal, aki folyamatosan kalandokba keveredik, vagy keveri saját magát. Egy bizonyos szinten a fájdalmasság mellett csodálatos az ő utazása, az útja, amit bejár, és azok a nemes cselekedetek, amelyeket neki köszönhetünk. Nyilván Martin Freeman játéka pont annyira zseniális, mint a legtöbb főszereplőé, de mindig is lenyűgözött az arcjátéka, azok az aprólékosan kidolgozott mimikai mozzanatok, melyeket tőle láthatunk.

Ebben a felvonásban Richard Armitage Thorinjával kicsit elszalad a ló, de nem szeretnék spoilerezni, hiszen akik nem olvasták a könyvet, okozhat számukra meglepetést. Végül nyilván nem okoz csalódást, de ez azt hiszem, hogy ez mindenki számára egyértelmű már rögtön az elején. Armitage épp oly ideális a szerepre, mint mindenki más, aki feltűnt a csatatéren. A törpöket nem sorolnám fel egyesével, névről névre, de egytől egyig szerethető karakterekről beszélünk. Mindenkinek megvan a maga kis okossága, ostobasága, kapzsisága, bölcsessége, és még sorolhatnám tovább. Mindegyikük egy tanulmány jellem szempontjából.

Valljuk be, az évek során Ian McKellen is eggyé vált már Gandalf karakterével, a mágussal, kit jó célok vezényelnek. Még Orlando Bloomot is eltűrtem, pedig köztudottan nem szeretem, de Legolas is egy olyan figura, aki szerethető. Evangeline Lilly Taurielje már egy sokkal érzelmesebb darab, ugyanakkor harcos tünde is, kinek szíve egy hobbitért dobog. Imádnivaló a kettejük közti kötelék, és… Cate Blanchett gyönyörűsége mindig is beterítette a vásznat, Hugo Weaving pedig kicsit másként, de ugyanúgy ígéretes egyén. Luke Evans ezúttal is megmutatta, mitől döglik a légy, vagy valami egészen más. Központi karakter, ez egyértelmű, és vezető egyéniség is, akit tökéletesen eljátszott.

Az egyik legkáprázatosabb karakter viszont nem más, mint Thranduil, akit a szintén profi, és kimért pontossággal dolgozó Lee Pace keltett életre. Mondanom sem kell, mekkora tekintélyt parancsolt, elvégre is nem véletlenül lett a tündék királya. Viszont Thranduil óriásszarvasa, a már kihalt Megaloceros giganteus az egyik legepikusabb állat a filmben. Épp ugyanolyan tekintélye van, mint Thranduilnek, és amikor a tündér királya óriásszarvasán lovagol… lehengerlő látvány, és élmény is egyben. Smaug hangját az eredeti nyelvű változatban Benedict Cumberbatch adja, ami most pont lényegtelen számunkra, habár ennek a résznek sem ő áll a középpontjában, de azért jócskán megkeseríti Tóváros népének életét.

Persze mindig is lenyűgöztek azok a lények, melyeket csak úgy előhúztak innen-onnan. Gondolok most a Mória bányáiból menesztett barlangi trollokra, vagy egyéb hatalmas teremtményekre, akik emberfeletti erejű zúzásra képesek a csatatéren a tőlük jóval kisebb testalkatú ellenféllel szemben. Az orkok serege szintén bámulatos látvány, nem beszélve vezérükről, Azogról, akinek kegyetlensége messze túlmutat középfölde határain. Azog mintha részleteiben gazdagabb kidolgozást kapott volna, mint a korábbi részekben, ugyanakkor több közelit is kapunk róla ebben a részben. A wargok szintén kedvenceim, igazi mitikus állatok, akik kellően rejtélyesek, pedig csak egy farkasfajtáról beszélünk.

A látvány orgiáért kiáltó, legyen épp a vásznon a kihalt és rideg magányos hegy környékével együtt, a lángokba borított Tóváros, vagy a hófedte csatatér, esetleg bármi más. Visszaköszönt, hogy nem kevés pénzt ölt bele a Warner, de szerintem egy szavuk sem lehet, hiszen így övék a három valaha készült legjobb és legeredetibb fantázia-franchise. Nyilván a zenék is állják a sarat, és nagyszerűen megágyaznak a drámai és a vérontós csatajeleneteknek egyaránt. Észbontóan voltak kivitelezve azok a harcjelenetek, amikor a tündék királya irányította seregét. Kilóra vett meg, amikor a tünde sereg egyszerre kezdett el menetelni és támadni. Ugyanennyire jó stratégának tartom az orkok vezérét, Azogot, aki szintén hibátlanul irányította seregét, és egyetlen apró jelre az történt, amit ő szeretett volna. Valljuk be, ehhez is kell egyfajta elhivatottság vagy megfélemlítés a katonák részéről-ellen.

A hobbit: Az öt sereg csatája annak ellenére, hogy kitalált szereplőkkel bír, valósághű, pedig ha józanul belegondolunk, ez a szó igaz legkevésbé erre a világra. Csak azt ne feledjük, hogy profi stúdió és szakemberek állnak a háttérben. A 10/10 egyértelműen ugrik rá, és a kényszer 3D-nek ugyan nem örültem, de helyenként egészen jól használták a technológiát.