Adam (Tom Hiddleston) egy visszavonultan élő vámpír, aki zenészként tengeti életét detroiti lakásában. Egy nap újra találkozik élete szerelmével, a szintén vámpír Eve-vel (Tilda Swinton), aki hátrahagyja addigi életét a marokkói Tangerben, hogy ismét Adammel legyen. A szerelmespárt váratlanul meglátogatja Eve felelőtlen és bajkeverő húga (Mia Wasikowska), aki nemcsak, hogy irritálja Adamet, de veszélybe sodorja az egyetlen embert, akivel a zenész jó kapcsolatot ápol.

Jim Jarmusch az elmúlt évtizedben mindössze három filmet rendezett, és ebből az egyik a Halhatatlan szeretők, én pedig bevallom őszintén, hogy ezzel vesztettem el a Jarmusch-szüzességem. Azzal már korábban is tisztában voltam, hogy a rendezőnek megvan a sajátos stílusa, viszont arról fogalmam sem volt, hogy mire számítsak. Ellenben magával a történettel annyira megfogott már az első hírben olvasva, hogy azonnal tudtam, hogy nekem ezt a vámpíros drámát látnom kell. Nem beszélve a főszereplőkről…

Tavaly a Cannes-i Film Fesztiválon tartották a premiert, amire már akkor is irigy voltam, hiszen egy ilyen filmet fesztiválos közegben megnézni, nagyjából egyenlő egy beteljesüléssel. Kihangsúlyoznám, hogy Jarmusch eredeti ötlete alapján készült, azt meg tudjátok, hogy mennyire értékelem az ilyen alkotásokat. Egyetlen hiba csúszik a készülékbe, ez pedig a szinopszishoz köthető, amiben mindenhol a húg érkezését hangsúlyozták ki legjobban, pedig közel nem ez a gócpont, viszont én mindvégig ezt vártam, de végül azt jobban bírtam, amit kaptunk. Jól látjátok, valóban érdekes a helyzet.

Remek az atmoszféra, a színészek és sok-sok aprósággal a hangulatfaktort is sikerül növelniük. Ültem rajta néhány napot, és nem csak az időhiány miatt, és mert utol kellett magam érnek hírekkel, hanem mert a Halhatatlan szeretőket érdemes kicsit ülepedni hagyni. Számomra lassan indult be az eleje, és végül is több alkalommal tisztán látható, hogy nem történik semmi, mégis magával ragadott, ezáltal pedig súlyt vett le a vállamról. Részleteiben mélyre megy, és a gitárfanatikusok biztosan imádni fogják, amikor Adam beszerez különféle különlegességeket, és elemezgeti azokat.

Zenéjéről is ódákat lehet zengeni, hiszen mindig megválogatott, és gyakran klasszikus darabok szólalnak meg a zenelejátszóból, vagy mikor honnan, de ez nem az én asztalom, úgyhogy én csak annyit írnék, hogy tökéletes szinkronban volt a film cselekményével és stílusával. Vámpírtörténet? Erre mondom azt néhány éve már, hogy elklisésítették ezt a fogalmat a különféle vackokkal, amiket az elmúlt években láttunk, és erre írtam azt feljebb, hogy mertem remélni, hogy ettől majd jóval többet kapok jelen esetben. És lám, így is volt.

Tilda Swinton és Tom Hiddleston karakterei a film elején két különböző helyen élnek, de mivel lelki társak, tartják egymással a kapcsolatot. Szinte mondanom is fölösleges, hogy Swinton megint különc szerepben remekelt, akitől ezt már megszokhattuk, és lassan már nem is nagyon hinném el neki, ha nem ilyesmi figurát játszana. Imádom őt, mert annyira természetes számára a színészi játék, hogy teljesen megvesz magának. Na, igen, és egy ilyen színésznő mellé beosztottak egy olyan karmájú színészt, mint Hiddleston… Hadd ne mondjam, mi lett ennek a vége. Korban van köztük kicsit több, mint két évtized, ami nem kevés, mégis megettem tőlük azt a párost, akiket alakítottak.

Anton Yelchin is nagy favorit, mert jól helyezkedik a színészvilágban, és nem ragad le egy közegben, és akármennyire fura, de Mia Wasikowska is elbüszkélkedhet ezzel. A Yelchin által megelevenített Ian különös gyerek, aki sok mindent nem ért, ellenben szinte mindent be tud szerezni, ez pedig hasznára válik egy vámpírnak. Kicsit sajnáltam, amit neki írt a rendező, de ez van. Wasikowska kellően undok, és éppen eléggé idegesítő ahhoz, hogy felkavarja a két főszereplő "átlagéletét". Nagy tehetség lakozik Miában is, úgyhogy csak így tovább. Akad még nekünk két mellékszereplő is Jeffrey Wright és John Hurt személyében. Előbbi hatalmas arc, utóbbi pedig legenda - a szó legszorosabb értelmében.

A fényképezés gyönyörű, a megalkotott világ, amit elénk vetítenek szintén illethető ezzel a jelzővel, és habár valamiért másfél órás játékidő rögzült a fejemben, de igazából két óráról van szó, én pedig mindössze arra számítottam másként, hogy hamarabb érkezik Wasikowska karaktere, de ez ugye nem az ő sara. Különös dráma, amiben semmi sem szokványos, és minden annyira mesterien egybefonódik, hogy a 9/10-re simán rászolgált.