Vannak emberek, akik bármit rá tudnak sózni embertársaikra. Nick (Owen Wilson) és Billy (Vince Vaughn) született kereskedők: bájosak, jó fejek, hazudósak: mindent eladnak ám a cég, amelynek dolgoznak, csődbe megy, és ők elvesztik az állásukat. Kénytelenek új életet kezdeni, csak fogalmuk sincs, merre induljanak. Míg végül néhány szerencsétlen véletlen és még szerencsétlenebb próbálkozás után a Google gyakornokai lesznek. Nem ismerik ki magukat a digitális világban, azt sem tudják, mi az a posztolás és mit jelent az, hogy LOL. Húszévesekkel kell megküzdeniük az új állásért - de ők bármire hajlandóak, és majdnem mindenre képesek: a régi gárda nem adja meg magát.

A nyár egyik vígjátéka, amelyre végül itthon került sor, és bánom is kicsit, de nem túlságosan. Ki ne szeretne a Google-nél dolgozni? De mi kell ahhoz, hogy a világ egyik legnagyobb cégéhez bejusson az ember? Úgy tűnik, hogy Shawn Levy megmutatja nekünk, és a Gyakornokok tipikusan Levy-s, ugyanis megvan benne az a kedvesség, ami a rendező korábbi filmjeiben is fellelhető. Hiába indul sablonosan az eleje, és az első húsz perc alatt hiába untam magam kockára, még a kétórás játékidővel is megbirkózott végül. Elgondolkodtam, hogy mondjuk a Social network mennyire jó reklám a Facebooknak, de vajon a Gyakornokok is elég jó reklám a Google-nek? Eleinte kétségbe vontam, hogy igen, de ahogy követték egymást az események, egyre inkább beigazolódott, amit az előbb taglaltam.

Tehát ebben a vígjátékban megvan az a kedvesség, ami szerethetővé teszi, ami miatt nem tudok rá neheztelni, és ami miatt most is jó szájízzel gondolok rá vissza. Amolyan kis betekintő a kulisszák mögé, hogy hogyan is mennek a dolgok egy ilyen gigavállalatnál. Szórakoztató lehet egy ilyen helyen dolgozni, még akkor is, ha kiderül, hogy rossz főnököt kapsz, mert nem minden az, aminek látszik. Nyilván nem fenékig tejfel az élet ott sem, de a film és ott dolgozó ismerősök elmondása alapján még mindig az egyik legjobb munkahelynek tűnik. Nem is tudom, mennyire, vagy hagyják-e egyáltalán az embert saját kreativitása alapján dolgozni.

A történet elég amerikai, és természetesen akad benne néhány már megszokott mozzanat, ami miatt kissé sablonos lett. Sok benne a mese rész is, például, ahogyan bejutnak a céghez, és ahogyan teljesítenek egy-egy feladatot, de mégis simán nézhető. Na, persze, még azt is fontos tudnotok, hogy nem az a sírva nevetős vígjáték, inkább maga a közeg lehet az, ami beszippanthatja a nézőt.

Vince Vaughn igazán nagyszerű színész, és nem árt tisztában lenni azzal, hogy ez az egész ötlet az ő fejéből pattant ki, amit aztán társtollnokként papírra is dobtak. Ez adta hát az alapokat, és elég jó érzés lehet egy ilyen filmben szerepelni, amelynek te tetted le az alapköveit. Vaughn rutinos színész, lényegében kisujjból ment neki a szerep eljátszása, mint ahogyan ugyanez elmondható társáról, Owen Wilsonról is. Jó kis páros, bár Wilson még nem mosta le magáról azt a mocskot, amit néhány utóbbi időben elkövetett gagyi vígjátéka hagyott rajta. Női fronton Rose Byrne kerül fűzés alá, aki jól bírja a strapát, és szintén működőképes karaktert elevenített meg. Aasif Mandvi kiváló főnök, Max Minghella is tett a dolgát, és kellőképpen unszimpatikus tudott lenni. Az eddig nem igazán ismert Josh Brenerrel nagyon telibe találtak, tipikus Guglis arc. Tiya Sircar szerethető gyakornok és zöldfülű, és végül is sok mindenkit felsorolhatnék, de a szereplőket stílusosan válogatták össze.

Egy dolgot mindenekfelett biztosan tanít Shawn Levy filmje, ami pedig nem más, minthogy hajkurászd az álmaidat, egyszer úgyis eléred őket, csak eléggé akarnod kell. A 7/10-ért megdolgozott, és ezt még jómagam sem hittem volna. Végül még annyi, hogy a vége főcímre érdemes maradni, állati ötletes megoldások kaptak helyet.