A történet egy emberbőrben élő idegenről szól, aki utazásra indul Skócián keresztül. Részben road movie-ról van szó, ugyanakkor sci-fi is, de azt is bemutatja, milyen lehet a világ egy idegen szemszögéből nézve.

Michel Faber regénye, A felszín alatt került nagyvászonra Jonathan Glazer (Születés) rendezésében, aki majd tíz évet kihagyott a szakmában, és ez talán a javára is vált. Nagy várományos volt ez a művész sci-fi, amelynek premierjét tavaly Telluride-ban tartották, de a Velencei és a Torontói Film Fesztivál közönsége is láthatta a meztelenkedő Scarlett Johanssont. Ja, hogy nem ez a lényeg. Hát igen, tényleg nem ezen van a hangsúly, a magyar média elég erősen erre ment rá, amivel nem értek egyet, de hát szívük joga.

Tudjátok mit? Rögtön ki is térnék erre a részre, hogy akik ezért olvassák az érdekelést, ne kelljen végigrágniuk magukat. Nem gondolnám, hogy sokan ezért kattintottatok, de biztos lesztek páran. Igen, Scarlett Johansson feltűnik a filmben meztelenül, ami ízlésesen van tálalva, igazi művészfilmes stílusban. Egyébként pedig nem értem, hogy miért vannak tőle úgy oda, ami alatt azt értem, hogy ő sem tökéletes, de ettől ember az ember, és ez így van helyén. Ennyit erről a témáról.

Visszakanyarodva az igazi értékekhez, a film hangulatához. Amikor először szembesültem a 108 perces játékidővel, kicsit visszariadtam, hogy hogyan fogom ezt kibírni, azonban Glazer annyira remekül megteremtette a hangulatot, hogy elejétől a végéig magával ragadott. Hangsúlyozom újra, hogy művészfilmről beszélünk, és szinte minden a minimalizmus jegyében lett megvalósítva, ugyanakkor érződik rajta a precizitás. A rendező pontosan tudta, hogy mikor milyen hanghatásokra van szükség, hogy még feszültebbé tegye az eseményeket.

Alapjában véve nem mondanám gyors lefolyású alkotásnak, mégis tudtam sodródni az árral. Már rögtön az elején világossá válik, hogy mit érezhet a Scarlett Johansson bőrébe bújt idegen, akinek épp annyira szokatlan ez a világ, mint amennyire különösen viselkedik. Tisztelem és becsülöm Scarlettet azért, hogy elvállalt egy ilyen szerepet, mert itt derül ki, hogy ki mennyire remek színész, vagy adott esetben színésznő. Scarlett különleges tekintetét elővéve zavart kelt, és ragadozóként támad, de mi történne akkor, ha ő válna üldözötté? A többi vendégszerepeket betöltő színészeket nem is bántanám, mindannyian beleadtak apait-anyait, de ez a film nem róluk szólt.

Hatalmas jelentőséggel bír a film zenéje, amit aggodalomra okot adó mesterműként írnék le. Tökéletes összhangban van a makro képekkel, a zajokkal, a fényekkel, vagyis azokkal az 'elemekkel', amelyektől művészivé válik egy alkotás. A rendező gyakran használ éles, zavaró hangokat, amelyek nem hagyják a néző idegeit lenyugodni, és igen, talán ezzel érték el, hogy várjam a film végét. Nyilván nem a szó szoros értelemben, hanem azért, hogy végre kiderüljön, hová is haladnak a cselekmény szálai, és hogy végre megtudjam, hogyan tudnak egy ilyen történetet lezárni. Más végre számítottam, de előbb-utóbb várható volt, hogy bekövetkezik az, ami, és ezért senki nem okolható.

A hangokról és annak hatásairól már áradoztam egy sort, most jön a képi világ, a fények és a hatások, amelyeknek köszönhetően sci-fissé válnak Skócia gyönyörű és olykor zord vidékei. A kedvenc jelenetem egyértelműen az esőben motorozós, ami alatt rendben van a zene, a képi világ brutálisan egyedi, nem innen-onnan összeollózott fércmunka. Tipikusan művészfilmes megoldás, amikor a főszereplőnk becserkészi áldozatait, akik közül a torzarcút mindenképpen kiemelném. Szép, és kíváncsisággal eltöltő jeleneteket köszönhetünk ennek a szekciónak. A tó és a szél 'házasítása' is csodálatos lett. Az a helyzet, hogy értékelek sok mindent, ami nem hétköznapi, és ami mégsem lóg ki egy ilyen film világából.

Lassan zárnám is soraimat, nekem nagyon tetszett, de közel sem tudom mindenkinek ajánlani, hiszen mély alkotás, nem csak a felszínt kapargatják, és szükséges, hogy a néző azonosulni tudjon a főszereplő világával, az idegenségével, a kívülállóságával. 9/10.