A legrégebbi szövetségek is felbomolhatnak. A hosszú békét is követheti háború. Az ember legjobb barátja a kutya: de ha rosszul bánik vele, a hű társ a gazdája ellen fordulhat. És mert erősebb, gyorsabb, vadabb nála, nagyon veszélyes ellenfél válhat belőle. Egy új rendelet szerint a korcsokat be kell jelenteni, minden példányt összeírnak, amelyik nem fajtiszta. Dániel viszont nem akar súlyos ebadót fizetni átmenetileg nála lakó lánya kedvencéért, Hágenért. A kislány hiába tiltakozik, kidobja a kutyát. Míg Lili egyre kétségbeesettebben keresi az állatot, az egyre borzasztóbb helyekre sodródik. Egy kóbor falka tagja lesz, harci kutyává képezik ki, viadalokon fogadnak rá, majd a sintérek fogják el. Amikor az egyre dühösebb négylábúnak sikerül kiszabadulnia a rács mögül, társai követik, és elözönlik Budapest utcáit. Aki valaha ártott nekik, meglakol. De a régi gazdi nem adja fel. Ő szembe akar nézni egykori barátjával, még akkor is, ha az addigra félelmetes, pusztító fenevad lett.

Kasszasikerek, nyár, döglesztő meleg, és mire váltottam jegyet legutóbb? Hát Mundruczó Kornél Fehér Isten című filmjére, amelynek kategóriáját elég nehéz belőni, viszont Cannes-ban abszolút jogosan nyerte el az Un Certain Regard Award kategória fődíját, és a Palm Dogot is. Biztosan tudjátok, de az újak kedvéért ezúttal is leírom, hogy nem szeretem a magyar filmeket, viszont néhány napjainkban készülőben látok potenciált. A Fehér Isten is ilyen volt, amire nyilván rátett egy lapáttal, hogy Cannes-ban is játszották. Szinte tökéletes film lett, és az egyetlen hiba, amit vétenek, az is egy jól bevált hollywoodi húzásban kimerül, ami miatt nem lesz kevesebb a szememben. Igen, az utolsó jelenet elejével nyitni a filmet témára gondolok.

Bevallom, nem is néztem meg, milyen hosszú filmre váltok jegyet, mert úgy voltam vele, hogy ezt látnom kell, így a részletek a háttérbe szorultak. Mundruczó Kornél egyáltalán nem átlagos filmet készített, aminek magyar az íze, de a felépítése sokkal intelligensebb, mint ahogyan már megszokhattuk. Gyermeteg történetként indul, amelyben Lili és Hágen barátsága bontakozik ki eleinte kisebb zűrök közepette, de aztán lesz itt minden, és már a 16-os karika is kevésnek bizonyul helyenként. Esetleg 16 évesen már megengedett a drogozás és az alkoholfogyasztás? Ennyit a karikáról… A forgatókönyvet Petrányi Viktóriával és Wéber Katával írta a rendező, amelyen világosan látszik, hogy nem fércmunka, de legjobban az eredetiségével fogtak meg.

Sokkal több helyszínt bejár a film, mint azt gondolnánk, és még ettől is több benne a durvaság. Úgyhogy muszáj leírnom, hogy finom lelkűek és nagyon-nagy kutyabarátok meggondolva üljenek be a filmre, mert ebben aztán van minden a szó legszorosabb és legmélyebb értelmében. Részletekbe nem mennék, hogy ne rontsak az élményen, és a filmvégi közlemény sem mellékes, miszerint a forgatás során egyetlen állatnak sem esett baja, és mindent a legszigorúbb elvárásoknak megfelelve hajtottak végre. Mint írtam, a film első fele a barátságról szól, a második fele pedig az elszakadásról, a kapocs meglazulásáról, ugyanakkor ezek a percek már megfelelnek egy valódi thrillernek, és a borzongást is egészen jól belecsempészték.

Psotta Zsófia alakítása félelmetes és zseniális, akinek beszédje még nem teljesen kifinomult, amolyan kislányos, de azt sem tartom kizártnak, hogy csak eljátszotta a szerep kedvéért. Mindenesetre mostantól rá is érdemes selesz figyelnünk, hiszen tehetséges, gyönyörű, és hiteles játékra érett. Zsótér Sándort az Isteni műszakból ismerem, ahol megmutatta, mit is tud, és jelen esetben sem tudok mást írni, minthogy remek színész, és az ő törekvéseit sem esett nehezemre elhinni.

Viszont a legmeghökkentőbb alakítást mégsem az ember szereplőktől láthatjuk, hanem Bodytól, Hágen megformálójától. Hágen már rögtön az elején belopja magát az ember szívébe Lilivel együtt, de onnantól kezdve, hogy elválnak útjaik, minden a feje tetejére áll. Hágen az utcára kerül, akit folyamatosan keres hű gazdája, és közben mindketten megjárják a poklok poklát. A kislány a gyötrelmei miatt belekeveredik mindenféle rosszba, a kutya pedig egyszerűen gazdátlan állapoton keresztül átéli azt is, milyen az, amikor olyasmire kényszerítik, amit nem akar. Igen, elvadítják, kutyaviadal, miegymás. Brutális utat jár meg, azonban a legjobban azzal vett meg magának, amikor a kamera közelről követte, és már-már úgy tűnt, mintha egy motion capture karaktert látnék a vásznon. Átjöttek az érzelmek, látszott a szemében a harag, a düh, ugyanakkor kicsit a megbocsátás is.

Nyilván valamennyi digitális trükköt is alkalmaztak, de többnyire szó sincs ilyesmiről, és amiért még leborulok a Fehér Isten előtt, hogy ennyi kóbor kutyát láthatunk benne falkában mozogni, összedolgozva, mintha egy hadsereg lennének, akiknek vezére Hágen. Ezeket a jeleneteket sem lehetett könnyű leforgatni, így minden elismerésem az kutyakiképzőké, és mindenki másé, aki valamilyen módon részt vett a koordinálásukban.

Magyar film, de nem a szemétbe való, hanem életre termett. Remélem, hogy sok fesztivált megjárhat még, hiszen hangulatát tekintve abszolút ott van a helye, én pedig olyan merényletre készülök, amire nem tudom lesz-e még valaha példa, kiosztok egy 10/10-et.