A Feláldozhatók visszatérnek Barney Rossszal (Stallone) az élen, hogy eddigi legbrutálisabb ellenségükkel nézzenek szembe. Barney, a profi főnök már megszámlálhatatlan bevetést vezetett, rengeteg szövetségest szerzett, és ellenségei számát is szépen gyarapította. Ám akivel most kell megbirkóznia a veterán zsoldosnak, arra ő sem számított… Váratlanul felbukkan Barney egykori társa, Conrad Stonebanks (Gibson), akivel annak idején együtt alapították meg a verhetetlen Feláldozhatók csapatát. A tömeggyilkossá vált egykori csapattag, a könyörtelen fegyverkereskedő egyszer már megmenekült Barney karmai közül, és most bosszúra éhes: végleg le akar számolni egykori bandájával, célja, hogy kiiktassa a Feláldozhatókat. Ám Barneynak is megvan a maga terve. Fiatal zsoldosokkal frissíti a csapatot, akik gyorsaságukkal, technikai tudásukkal felrázzák a berozsdásodott gépezetet. És megkezdődik az eddigi legszemélyesebb Expendables-hadjárat.

Végre befutott a nyár egyik nagy várományosa, a The Expendables 3, ami valamennyire gyengébb, mint elődjei, de nem okoz csalódást. Eléggé úgy tűnik, hogy mindegy ki rendezi az éppen aktuális bevetést, mert amíg Sylvester Stallone keze benne van a dologban, addig nincs gond. Patrick Hughes tehát remek munkát végzett, és ám a katarzist nem sikerült elérniük az akcióikkal, ez az egyetlen oka, amiért nem szórom ki rá a tízest. Ellenben továbbra is tisztelgünk a régi akciófilmek előtt, a stáblista pedig egyre impozánsabb színészeket sorakoztat fel. Igen, egyértelműen ez az egyik ütőkártyája a filmnek, és ezért imádom a franchise-t.

Négy évvel ezelőtt az első résszel történelmet írtak, aztán a folytatás elé már kételyekkel ültem le, mert azt már nem Stallone rendezte, mégis hibátlanul működött. Hughes csak azért volt nagy kérdőjel, mert mindössze a Red Hillt tudja felmutatni, bár azóta már lecsapott rá Hollywood a The Raid remake-re, nyilván nem ok nélkül: elég jól tud akciót rendezni. Tény, hogy egyre őrültebb, egyre merészebb az Expendables franchise, és egyre több régi jó és rossz arcot hoznak össze a készítők. Egy-egy helyen elrugaszkodnak a valóság talajától, de ilyen háttérrel nem csinálok belőle problémát. Meg hát, egy franchise-ra mindig ráfér a frissítés, az aktualizálás, felkapaszkodás a korhoz.

A hangulat és az akciók továbbra is régi vágásúak, ugyanakkor mégis megállják helyüket a mai modern világban. Habár ezek a filmek mindig is a retro jegyében képviselték a '80-as, '90-es évek akciófilm klasszikusait. Rögtön a nyitójelenettel odavernek, amikor Wesley Snipes pillanatok alatt bebizonyítja, hogy nem azzal a bizonyos barnával gurigáznak. Aztán pedig a cselekmény során szép lassan mindenki más feláll mellé, és szárnyalgatják túl egymást. Akcióban, verekedésben, keménységben, fájdalombírásban, és még sorolhatnám. Később kitérek néhány kedvenc jelenetemre is, mert ez már amolyan hagyomány, hogy muszáj megemlíteni egyet-kettőt.

Amivel még bátrak voltak az írók-készítők, az a két órán túlnyúló játékidő, viszont a jelek alapján nem jelentett problémát ennek kitöltése. Sokakat sokkolt, amikor bejelentették, hogy a korábbi részek R-es korhatár besorolásával szemben csak PG-13-at kap a harmadik felvonás, viszont itthon ugyanúgy 16-os karikával illették, mint elődjeit. Nincs miért félni, a színvonal ugyanúgy megvan, a hangulat is, talán a beszólásokon finomítottak egy keveset, de szinte észre sem vehető a dolog. Továbbra is elegendő alkalommal oltják egymást, és ez is egy szükséges kellék a nagyszerű végtermék érdekében.

Mindenki keménylegény, illetve akad egy kivétel, a UFC-s Ronda Rousey, az egyetlen csaj a csapatban, akit nem a szép arcáért kedvelünk, hanem a harctudásáért. Brutális egy perszóna, többször meglepően szépen odapirított ellenfelének. Na de kanyarodjunk csak vissza Stallonéhoz, hiszen ő a favorit mondjuk Arnold Schwarzeneggerrel, aki az utóbbi években akcióhoz nyúlt bánatában. És, hű az anyját, mennyire jól tette! Szivarral a szájában, mordállyal a kezében, napszemüvegben gyártja az üres töltényhüvelyeket. Kell ettől több?! Nekem nem.

Wesley Snipes egy igazi állat, de a szó jó értelmében, hiszen lehozza a csillagokat az égből, és egy pillanatra sem enged magának lazát. Tetszett a pörgés, amit produkált, mondjuk a macskaszerűen bevillódzó Antonio Banderas sem a vicc kategóriába tartozik. Folyamatosan süketel, egyetlen pillanatra sem áll be a szája, Barney pedig a határon táncol, és felteszi a kérdést magának: 'Bevegyem ezt az idiótát a csapatomba, vagy sem?'. Beveszi, mert kötelező egy ilyen pofa is. Csak úgy miheztartás végett említett még pár súlyos figurát, akik mellett nem szabad elmenni: a király fegyverekkel és pofával nyomuló Dolph Lundgren, a mindig laza Jet Li, a pörgés koronázatlan királya, Jason Statham, Terry Crews, a nehézfiú, és a csapathoz 'lealacsonyodó' Harrison Ford.

Mégis bátran kijelenthető, hogy egy hajszállal mindenkin túltett a rosszak élén nyomuló Mel Gibson. Hihetetlenül kegyetlen górévá nőtte ki magát, aki nem ismer meghátrálást, bár azért tudjuk jól, hogy a Feláldozhatókkal nem érdemes kezdeni, mert az előbb vagy utóbb csúnya véget fog érni. Imádtam a karakterét, mert megijesztett, ahogyan nyomult, és amilyen arzenált eresztett rá arra a pár jótét lélekre.

Szóval a kedvenc jeleneteimbe beletartozik a tankos rész, amikor azzal nyomulnak, valami iszonyatosan ütős a hangulat, és amikor az épület elkezdi nyelni a lövegeket… Pazar! A csónakkal való felugratás tuti Statham ötlete volt A szállító mintájára, és ennek megfelelően ez annyira nem jött be, de nem is lógott ki a sorból. A motoros felugratás viszont egy az egyben cool, és Stallone beszólása mindent vitt. De a vége felé Snipes és Statham késes-dartsos megmozdulása is kellett, hogy jóban részesülhessünk.

Lassan zárom is mondókámat, viszonylag hosszúra nyúlt, de egyetlen rászánt percet sem bántam. Kis fenntartással, de szerintem a gyenge 9/10 összesikerült Slynak és csapatának.