Értékelés: Daredevil pilotkritika (Netflix)

Matt Murdock fiatal korában egy baleset következtében elveszítette látását, de ezzel egy időben másik négy érzékszerve; hallása, szaglása, tapintása és ízlelése emberfeletti módon kifinomulttá vált. Emellett szert tett egy ötödik, radarérzéknek nevezett képességre, mely segítségével vaksága ellenére „látja” környezetét.

Április 10-én "elstartolt" a Netflix csatorna legújabb saját gyártású sorozata, a Daredevil, ami mindjárt 13 részt takar. Nos, számomra nem kimondottan volt várt ez a széria, de azért kíváncsi voltam, hogy mi sül ki a Marvel és a Netflix kooperációjából. Így két rész távlatában azt kell mondanom, hogy a minőség garantáltan érződik, ahogyan azt már megszokhattuk például a Kártyavár esetében is, viszont a papírformától sem tudtak elszakadni, amivel pedig a lassú lefolyásra célzok. Jegyzem meg, hogy jelen esetben nincs bajom ezzel - legalábbis egyelőre, mert tetszik a stílus, ahogyan tálalják Matt Murdock és barátai történetét.

Daredevil pilotkritika_01

Nem kérdés, hogy maradok a továbbiakban is, hiszen szuperhősökből egyelőre sohasem elég, viszont ez a jövőben könnyen változhat, ha ilyen adagban kapjuk a különféle képregény adaptációkat. Visszakanyarodva a Daredevil sorozathoz, a Netflix remek elképzeléseket valósít meg, és tetszik, hogy nem kimondottan eredettörténetet kapunk, hanem a "jelenre" fókuszálunk. Értem ezt úgy, hogy Murdock sráckorát visszatekintéseken keresztül ismerhetjük meg, ami véleményem szerint nem számít időhúzásnak, ugyanakkor hasznos, hogy bemutatják.

Daredevil jelmezét már láthattuk még a széria elstartolása előtt különféle képeken, úgyhogy ezen a fronton nem is ásnék mélyre, viszont baromi kíváncsi leszek, hogy hogyan fog kinézni hősünk ebben a gúnyában, akció közben. A közelharcok izgalmasak, és minden összecsapás végkimenetelét felcsigázva vártam, habár arra nem számítottam, hogy egyszer meg is lepnek, ami jó pont. Persze rögtön le is kell szögeznem, hogy a képregények iránti rajongásom híján nem olvastam őket, szóval nekem minden új, persze nyilván a Ben Affleck-féle változatot láttam, és annak idején sokatokkal ellentétben nekem tetszett is.

Daredevil pilotkritika_02

Na, és akkor itt jön a képbe a fotókon tejfelszájúnak tűnt Charlie Cox, akit már rögtön a pilotban megkedveltem, és szinte azonnal letörölte magáról ezt az aljas rágalmat. Egyelőre nagyon bírom a stílusát, a kezdetleges maszkját, és ahogyan fellép ellenségeivel szemben. A tökéletesen megtervezett harckoreográfia pedig már csak hab a tortán, szóval vevő vagyok a továbbiakra is. SPOILER! Sajnos felmentem IMDb-re, ami szerint Deborah Ann Woll és Elden Henson is szerepelni fog mind a tizenhárom részben, viszont itt nem jött volna rosszul egy kis titokzatosság. SPOILER VÉGE!

Visszakanyarodva Deborah Ann Woll és Elden Henson szerepére, eléggé úgy tűnik, hogy remek segítői lesznek Daredevilnek, és mindkét karakter szerethető, ami nyilvánvaló, hiszen a jók érdekeit védik, szolgálják. Rég volt már, úgyhogy meglepetés volt számomra Rosario Dawson felbukkanása, akiről szintén nem tudok mást elmondani, Vicent D'Onofrio felbukkanását pedig csak várni tudom. Ami a színészi játékokat illeti, összefoglalóan elmondhatom, hogy mindenki kitesz magáért, és jobban elhiszem ennek a Daredevilnek a sztoriját, mint Affleckét anno.

Daredevil pilotkritika_03

Ezen az előbbi mondaton még elidőznék kissé, hiszen fontos, hogy hiába beszélünk szuperhősös sorozatról, mégis lehet rá realisztikus szemmel tekinteni, ami ijesztő is valahol, de ez az igazság. Legalábbis nálam így áll a sorozat szénája, amivel megleptek. Alapjában véve nem szeretem a sötétben játszódó sorozatokat, de ehhez valahogy illik már csak történet szempontjából is, úgyhogy erre sincs panaszom.

Mostanság kicsit besokalltam nem csak filmek, hanem sorozatok terén is, de nemrég egészen jó érzés volt szintre hozni magam a Gothammel, és a Daredevil is egy olyan széria, amiben van potenciál, úgyhogy van egy olyan sejtésem, hogy sajnálni fogom, ha túlleszek az első évadon. Az első rész simán tudta a 9/10-et, és már csak abban a tekintetben is más, mint az átlagpilotok, hogy nem nagy dobbantással indít, aztán elcsendesül a folytatásra, hanem úgy szolidan érzékelhető rajta a minőség végig. Legalábbis két rész távlatában már tudok ilyesmit nyilatkozni.

• Az idő szerencse • Mindenkit hajt valami...

Szólj hozzá!

*

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

2 hozzászólás

  1. Örülök, hogy írtál róla. Kíváncsi voltam a véleményedre és máshol is csak azt lehet olvasni, hogy mekkora állat a sorozat, na meg hogy a Ben Affleck-es D-t felejtsük el. Amivel egyébként nekem nem volt semmi bajom. Kezdéskor imDB-n 9,4-en állt, ami azért nagy szó.
    9,3-on áll jelenleg, ami azért így 20 ezer szavazó átlag véleménye alapján nem annyira rossz.
    Kíváncsian várom, angol tudás híján felirattal.

    • Ez kimondottan jó, bár sorozatok gyakran mennek 9 pont fölé, de ez tényleg sok. És igen, írtam róla, mert amúgy is rég volt már szó sorozatról, ez viszont megérdemelte, hogy időt szánjak rá. Viszont mindig csak jó sorozatokról írok, így a pontok elég egyöntetűek. :D