Az ötvenes évek gazdasági fellendülése idején a húszas éveiben járó Therese (Rooney Mara) Manhattan egyik nagyáruházában dolgozik eladóként, és naphosszat a jobb életről, és a szerelemről álmodozik. Egy nap találkozik a jómódú Carollal (Cate Blanchett), aki kihűlt házasságában vergődik, és amit talán csak kislánya iránti imádata tart egyben. A két nő között rögtön szikrázni kezd a levegő, és kezdetben ártatlannak induló találkozásuk az érzelmek hatására gyorsan elmélyül. Carol féltékeny és továbbra is szerelmes férje (Kyle Chandler) meg akarja kérdőjelezni a nő anyai rátermettségét, valamint erkölcsösségét. Később pedig további, mélyre elásott titok is felszínre kerül a múltból.

Ha két év múlva valaki megkérdezni, hogy milyen film a Carol, a válaszom annyi lesz, hogy egy gyönyörűen fényképezett ötvenes években játszódó romantikus dráma. Nyilván a hat Oscar-jelölés miatt vettem előre a listából, és az a helyzet, hogy Todd Haynes rendező jól próbálkozott, de úgy igazán csak a második felére sikerült ráéreznie a dolgok ízére. Az első fele olyan nehezen beindulós, pedig összességében a forgatókönyv remek alapanyag, ugyanis folyamatosan elcsepegtetnek benne egy-egy infót, amellyel fenntartották az érdeklődésemet. Hogy adaptációként milyen szkriptet írt Phyllis Nagy Patricia Highsmith regényéből, számomra örök rejtély marad.

Mielőtt elkanyarodnék a színészekhez, külön kiemelném a ruhákon kívül a díszleteket is, amelyeknek hála még inkább érezhetjük a kor akkori ízét. Ráadásul mindez csodálatos kameraállásokból megközelítve. Imádtam ezt a részét, de Cate Blanchett-Rooney Mara sok kérdést felvető párosa is hozott némi melegséget ebbe az egyébként nem túl vidám közegbe. A kétszeres Oscar-díjas Blanchett nyilván nem igazán tudta felülmúlni a korábbi szerepeit, de a nézésében minden benne volt. Plusz ugye kimondottan jól működött közte és Mara között a kémia. Muszáj szót ejtenem a meztelenkedős jelenetekről is, amelyek szépen megkomponált részei a Carolnak, és minden egyes mozzanat valósághű. A két nő pedig káprázatos. Kyle Chandleren kívül mást nem említenék, őt is csak futtában, hiszen részéről nem sok mindent kellett hozzátenni ehhez a történethez.

Szándékosan nem ástam mélyebbre, ugyanis még a történet ismeretében is hasznos, ha minél kevesebb részletet tudtok. Egy dolgot viszont nagyon sajnálok, hogy nem karácsony környékén hozták be a hazai mozikba, elvégre is a cselekmény érinti az ünnepeket. Oscarra jelölték még a zenéit is, amelyek valóban tökéletesen illettek ide, de szerintem volt jobb is idén - ezt a részét kicsit kényszerjelölésnek érzem. Pontjait illetően a halovány 9/10-ért megdolgozott, de a színészi játékok egyértelműen a csúcspontjai a filmnek.