Hallal (Alec Baldwin), a vagyonos üzletemberrel kötött házasságának köszönhetően Jasmine (Cate Blanchett) az amerikai álmot éli New Yorkban. Ám házasságával együtt az élete is darabokra hullik hirtelen, és elveszíti nagyvilági körülményeit. Hogy újra egyenesbe jöjjön, húga, Ginger (Sally Hawkins) szerény San Franciscói otthonába költözik, ahol nem a luxus és a kényelmes hétköznapok várják. Jasmine egy ironikus helyzetekkel fűszerezett új világban találja magát, ahol újra össze kell szednie magát és életét.

Woody Allen nyár végén ismét megkavarta azt a bizonyosat legújabb romantikus vígjátékában, amiben a dráma sajátos stílusjegyei jelentősebb mértékben érvényesültek. Úgymond kötelező darab lett volna augusztusban is, de moziban kimaradt, és most meg itt az Oscar a nyakunkon, szóval nagyon időszerű volt a megtekintése.

Mindkét főszereplő kapott jelölést, értem ezalatt Cate Blanchettet és Sally Hawkinst, azonban a forgatókönyvnek nem sok keresnivalója van a jelöltek között. Habár, ez is nézőpont kérdése, mert egy bizonyos szemszögből nézve zseniális, hiszen két idősíkon egyszerre zajlik a nagybetűs élet, és ezt Woody Allen olyan zseniálisan mosta össze, hogy alig vehető észre, amikor váltanak egyikről a másikra. Tehát igen, ilyen téren, ezzel a felfogással megközelítve pazar, egyébként viszont most ezt a filmjét kevéssé élveztem, mint a korábbiakat.

Stílusát tekintve letagadhatatlanul Woody Allenes, ez nem is kérdés! Ezt a kamerán lévő régies hatást keltő szűrővel érte el főként, de a zenéi is tipikusan Allen filmjeit jellemzik. Mondjuk, őszintén szólva a zenéi sem kápráztattak el. Nagyjából illett az adott jelenet alá, de olyan érzés fogott el, mintha kicsit túl lenne spilázva. Túl sok volt, és inkább elvett, mint hozzáadott, persze Allen filmjeitől ezt már némileg megszokhattuk, de itt most nem talált vele telibe.

A Műkincsvadászok után ismét Cate Blanchett film jutott erre a hétre, ami egy egészen más szerep, azonban Blanchett játéka itt is parádésan jó. Tökéletesen átérezhetők azok a pillanatok, amikor habzsolja az életet, ugyanakkor azok is, amikor le van égve, és munkába áll, ahol olyasmit végez, amiről gőze sincs, és a háta közepére sem kívánja. Az általa átélt szituációkat és élethelyzeteket gyönyörűen visszaadta, ráadásul nagyszerűen érzékelhető a fényes- és a lecsúszott élete közötti kontraszt.

Sally Hawkins alakításáról sem tudok mást nyilatkozni, bár ő egy kicsit eltörpül Blanchett mellett, és lehet, hogy az Oscar-jelölést túlzónak találom, de összességében nagyon szép alakítást láthatunk tőle is. Alec Baldwin a csajozós vén kujon szerepét kapta, akinek semmi sem szent, még a felesége szeme láttára sem rest felcsípni azt, aki épp szembe jön vele, és megtetszik neki.

Kicsivel többet vártam ettől a Woody Allen-filmtől, és csak egy kicsit sajnálom, hogy moziban kimaradt, pontjai viszont alig kerekedtek a 7/10 fölé, amit szódával és a jóindulatom miatt kapott meg, ugyanis a hatot kevésnek gondoltam.