A hidegháború csak átverés volt. Jól tudják ezt az U.N.C.L.E nevű titkos kémszervezet alkalmazottai, akik, ha kell, szívesen együttműködnek orosz kémtársaikkal. Napoleon Solo (Henry Cavill), a cég egyik legjobb embere is kénytelen közösen bevetésre indulni Ilja Kurjakinnal (Armie Hammer), mert mindketten jól tudják: az igazi veszély egészen máshonnan fenyeget. Egy nemzetközi bűnszövetkezet őrült tervvel próbálja káoszba taszítani a világot. Minél jobban el akarják terjeszteni a nukleáris technológiát, mert abban reménykednek, hogy ha folytatódik az atomfegyverek terjedése, a törékeny erőegyensúly felborul, és kitör a III. világháború. A párosnak csupán egyetlen nyom áll rendelkezésre: egy eltűnt német tudós lánya. Az ő segítségével talán behatolhatnak a bűnszervezetbe. Ha lesz elég idejük…

Guy Ritchie ismét megcsinálta - legalábbis számomra remek szórakozást nyújtott Az U.N.C.L.E. embere, ami odakint hatalmas bukást tudhat magáénak. Egy ideje nem foglalkoztam ezzel a filmmel, egyszerűen csak vártam a premiert, és ezzel arra célzok, hogy elég csekély új infót szívtam magamba mostanság. Az 1960-as években játszódó kémtörténet már önmagában meggyőző számomra, de a CIA-KGB szál sem mellékes. A Guy Ritchie rajongók simán felismerik majd a rendező kéznyomait, ami mellett nem lehet elmenni, és összességében egy gyönyörűen végigvezetett stílusos kém akciófilmet kapunk, ami fittyet hány az újragondolásokban fürdő klisés Hollywoodra.

Persze álljunk csak meg, hiszen az alapokat egy sok évtizeddel ezelőtt futott tévésorozat adja, tehát ezt is adaptálták valahonnan, nem pedig valaki fejéből kipattant eredeti ötlet alapján készült. Külön kiemelném, hogy mennyire jó stílusa van a filmnek, és sok egyéb összetevőjének is - gondolok itt a korhű öltözetekre, a díszletekre, és a fantasztikusabbnál fantasztikusabb zenékre, ami adrenalinnal tölti fel az izgulós jeleneteket. Stílus, és akkor még nem említettem, hogy a jelenetek zöme olaszországi helyszíneken játszódik, akiket ugye szintén nem kell félteni ezen a téren.

Gyorsan el is kanyarodnék a főszereplők irányába, kezdve a sort Herny Cavillel. Cavill = Superman. Ez vita tárgyát nem képezheti, de hogy mennyire illett rá a piperkőc, divatdiktátor kém szerepe, az valami eszméletlen. Imádtam minden mozzanatát, és nem esett nehezemre elhinni az általa játszott karaktert. A másik oldal az oroszok, kiknek ügynökét Armie Hammer keltette életre, és bár őt is remek színésznek tartom, ám van némi közönyösségem vele szemben. Az orosz akcentus kicsit erős és szokatlan volt tőle, de megszokható, és nagyszerű párost alkottak a legtöbbször macska-egér játékot űző Cavillel.

A női fronton Alicia Vikanderrel kezdeném, akit eddig nem igazán tudtam hová tenni, de mostantól figyelni fogom az ő megmozdulásait is. Vikander a filmben olyan, mint egy törékeny ékszer, és olyan bájosan játszotta szerepét, hogy valami eszméletlen. Ugyanakkor a szemében csillogott némi macskás hamisság, amivel sokáig nem is foglalkoztam, és amikorra megérett a válasz bennem, éppen lerántották a leplet. Vikander, Cavill és Hammer három külön fogalom minden tekintetben, és akkor csak most jönnék a francia származású halálos szépséget játszó Elizabeth Debickivel, aki jól csűri-csavarja, na meg bonyolítja is a szálakat. Mindeközben felbukkan még Hugh Grant, Jared Harris, és néhány meggyőző alakítást produkáló olasz színész is, szóval a szereplőválogatás parádés.

Hogy min bukott el a film odakint? Azon, hogy nem Ben Affleck rendezte, és főszerepelt benne. Mert a tengerentúliaknak Az Argo-akció kell, nem jó az, hogyha könnyedén röppenünk vissza a múltba, mert a dráma kell. Az erőltetett, Oscarra gyúrós baromság. Ezzel szemben Az U.N.C.L.E. embere feelgood faktora nagyon helyén van, közben szórakoztató, ugyanakkor nem esett nehezemre, hogy komolyan vegyem hőseink történetét, akik gyakran kerülnek kutyaszorítóba, pedig a közeg sem épp mindig felhőtlen, amit elénk raknak.

Az olaszországi jelenetek nálam nagyon telibe találtak, főleg amikor egy egyszerű autószerelő műhelyben járunk, amit egy hangulatosan megteremtett éjszakai jelenetbe foglaltak bele. Parádés. Persze arra már nem jutott elég energia, hogy a Trabantnak Trabant hangja legyen, amiért haragszom is, de sok minden más kárpótol egy-két ilyen csorbákért. A hibák listájára írnám fel a világot megmentő fő történetszálat, ami alapjában véve zavaró lenne, de annyira jól lett becsomagolva ebbe a kémtörténetbe, hogy inkább a mellékszálakat élveztem, és a kalandozásokat, mintsem azzal foglalkozzak, hogy ezt már milliószor ellőtték. Persze valahol zavar, de nem károsan.

A zenék kicsit Sherlock Holmesszerűek, de a kémszál előtt is tisztelegni tudnak, és összhangban van a cselekménnyel. A verekedések koreográfiája is megér egy misét, és az operatőri munka, valamint a fénybeállítások is telibe trafáltak helyenként, szóval volt mit élvezni. És tudjátok mit? Eredetileg kilencest szántam a filmnek, de a stílusa, és a tökössége miatt csak azért is röppen rá a 10/10, és az amcsi nép lehúzhatja magát a vécén, amiért nem volt rá kíváncsi. Mert ugyebár így a folytatásnak így lőttek, pedig volna benne potenciál.