Egyszer régen óriások uralták a Földet, ám lejárt az idejük, eltűntek, és elfelejtették őket. Ám a nagy Arthur király korában egy erős és ravasz parasztlegény (Nicholas Hoult) véletlenül megnyitja azt a kaput, amely mögé az óriások népét elzárták. Ők persze azonnal elözönlik az emberek földjét, és be akarják pótolni a sok száz évnyi mulasztást: pusztítás és rombolás szegélyezi óriási lépteik nyomát. Jack nem habozhat: olyan háborúba kell indulnia, amihez hasonlót sem látott az emberiség. A királyáért (Ian McShane), a népért és egy bátor hercegnő (Eleanor Tomlinson) szerelméért ölt kardot, hogy néhány bátor katona (Ewan McGregor) oldalán összemérje erejét azokkal a különös lényekkel, akikről addig azt hitte, csak a legendákban léteznek - hogy végül maga is legendává váljon.

Eljutott hát népünk színe elé is Bryan Singer óriásokról szóló fantasztikus meséje, melynek látványvilágát nagyra ígérték. Ám a jóslat nem teljesült be… komolyra fordítva, kissé sokat ígértek, amit végül nem tudtak betartani. Valóban hatalmas projekt került vászonra, azonban mégsem tudott annyira gigantikus lenni, mint amilyenre vágyott. Merthogy nem lehet mindenkiből hős. Egyszerűen ellentmondana a farkastörvényeknek. A rizsát újra félretéve nem lett ez annyira szörnyű, mint ahogyan egyesek mondják, de tény, hogy nem a feledhetetlen kalandfilmek sorát bővíti. Erősebb középkategóriába sorolandó, csak az a baj ezzel, hogy manapság ilyen a felhozatal zöme, amit egyszer megnéz az ember, és jó esetben még szórakozni is tud rajta, de nem ég a vágytól, hogy újra láthassa.

A digitális effektek megállják helyüket a mai világban, de semmi kimagaslót nem mutattak fel lényegében. Így nem is igazán értettem, amikor mutattak különféle panorámaképeket, és elénk tárul a táj, amelyen a néző szájának tátva kellett volna maradnia, ám a próbálkozás középszerűségbe torkollott. Nem totál esélytelen a helyzet, csak épp nem sikerült úgy megteremteni a 18. századot, hogy azt ne a megszokott módon ábrázolják. Magyarán szólva megint oda lyukadok ki, hogy megmaradtak az igényes középúton, az pedig, hogy A Gyűrűk Urával hozták párhuzamba - pontosítok: "Az óriásölőre a legtöbben úgy tekintenek, mint A Gyűrűk Ura világának méltó folytatójára." Azért ez a mondat hagy némi kívánnivalót maga után, de legalábbis baromi rossz marketinges duma, mert naaa.

A 3D-re ki sem térek bővebben, de pár babszemen kívül talán még egy jelenethez jött jól, a 114 percből pedig 113 percben nem. Ennek aztán volt értelme, és megint arról kell karistolnom, hogy nem hagyják választani a nézőt, ráerőltető stratégia folyik, azaz mélyebben a zsebembe nyúlok olyasmiért, amit aztán kényszerből kell 'élveznem'. Eredetileg a filmipar dolga a szórakoztatás, gyakorlatilag annyira éhesek már, hogy amennyiben tehernek számít egy szemüveg, terhelés jön létre úgymond. Nyilván, ők azt vallják, hogy a nézőnek akarnak többet mutatni, de tízből kilenc filmnél még mindig nem működik kellőképpen a 3D, és ez borzasztóan rossz arány.

Legalább a karakterekkel együtt lehet érezni, és remek színészek bizonyították rátermettségüket ismét. Nicholas Hoult számomra már most zombi hatást keltett, pedig még nem is láttam az Eleven testeket (Warm Bodies), azonban ettől erősen elvonatkoztatva szerettem a figurát. Igazi hős alkat, akit egy tehetséges fiatalember keltett életre, bár mind az eredeti, mind pedig a magyar cím kissé félrevezető lehet. A megmentésre szoruló hercegnőt egy kevésbé ismert fiatal színésznő, Eleanor Tomlinson játszotta, aki tökéletes partner Hoult mellé. Olyan igazán összeillő mesebeli páros, akiknek jövőjük nehézkesen indul, de aztán minden annak rendje szerint alakul. Ewan McGregor végre testhezálló szerepben rántott kardot, merthogy a Star Wars óta nem kedveltem őt ennyire, és ez elég sajnálatos dolog. Stanley Tucci egy örök gonosz, aki mindenhol ott van, és egyetlen alkalommal sem okoz csalódást - ezerarcú színész, akiből kevés van. Eddie Marsan nem tartozik a kedvenceim közé, mégis nagyon jól állt neki ez a szerep, de Ian McShane-t bírtam csak igazán, hiszen éppen ideális királynak.

Zene terén sem alkottak maradandót, mert már a teremből kijőve sem tudtam felidézni egyetlen dallamot sem. Totálisan nem értem, hogy hogyan kerekedhetett ki ilyen középszerű végeredmény - merthogy jóval több is lett volna ebben. Ami az óriásokat illeti, mint feljebb írtam, megállták a helyüket így 2013-at írva, de annyira nem dobtam hátast tőlük. Sokkal valóságosabbak voltak például a Hobbit trolljai - pusztán több élet lakozott bennük. Továbbá hatalmas csalódást okoztak a logikátlan zuhatagok, avagy felmerül a kérdés, hogy vajon az azokból eredő víz hová jut el? Merthogy a felhők ennyi vizet nem bírnak el, folyamatosan pedig nem eshet az eső, de az sincs kizárva, hogy az én képzelőerőm gyenge.

Kalandfilmként megállta helyét, de nem nőtt az egekig, és ezt igazán sajnálom, hiszen Singert leleményes rendezőnek tartom, ám ezúttal vagy a stúdió fogta vissza, vagy pusztán csak nem engedtek neki elegendő szabad teret. Eredetileg halvány hetest szántam neki, viszont az Óz, a hatalmas sokkal látványosabbnak bizonyult, ám annak karakterei feledhetőbbek voltak, míg itt erősebbek, így egy egálban vannak, azaz 6/10 a végítéletem.