Ove mogorva, magának való ember. Nem igazán értékeli a komputerizált világot, még kevésbé azokat az embereket, akiknek nehezen megy az utánfutós tolatás, vagy akiknek szakembert kell hívni ahhoz, hogy légtelenítsék a radiátorukat. Ove nem érti a szomszédokat sem: hogy miért nem tudják betartani a szabályokat a parkolással, kutyasétáltatással, zajongással kapcsolatban egy kertvárosi övezetben. Az 59 éves Ovét csak a hétköznapi rutinja élteti, és az, hogy Saabot vezessen. És megvan a sommás véleménye mindenkiről, akik képesek Volvót, vagy bármilyen lehetetlen külföldi márkát vásárolni. De hirtelen minden a jelentőségét veszíti, amikor Ovét elküldik a munkahelyéről. S ha mindez még nem volna elég, még egy új család is a szomszédságba költözik, akik annak ellenére látják a férfi hatalmas szívét, hogy Ove mindenkivel azt akarja elhitetni, neki igazából nincs is szíve.

Ez a fanyar humorú fekete komédia két Oscar-jelölést is hozott a svédeknek, ám az szent, hogy Az ember, akit Ovénak hívnak cseppet sem átlagos film. Az első pár percet követően picit berezeltem, hogy ugye nem ezt a zsémbes és mogorva öregembert fogjuk nézni két órán keresztül?! Aztán ahogy telik a játékidő, minden egyre bonyolultabb, és egyre több kérdés vetődött fel bennem, amire választ vártam. Hannes Holm (Szeleburdi svéd család-filmek) neve aligha lesz ismerős szélesebb körben, hirtelen én sem tudtam hová tenni, viszont az világos, hogy nagy szíve lehet az öregnek. Nem, nem Ovénak, hanem Holmnak, hogy megfilmesítette Ove történetét.

Mélyebben nem is szeretnék belemenni, ez egy olyan alkotás, amit látni kell, vagy messziről elkerülni. Írom az én verziómat, hogy miért ösztökéllek benneteket, hogy megnézzétek, ha még nem láttátok. Egy: ott van az az érdekes felvetés, hogy milyen ember vagy jelen pillanatban, és a kép, amit látsz magadról, hogy milyenné válsz majd néhány évtized múlva. Az első félórát követően úgy gondoltam, hogy ezt a filmet inkább a középkoron túli nézőknek címezték, és fiatalként akkor még nem találtam a helyem. Kettő: itt a példa, hogy milyenné kell válnod ahhoz, hogy a körülötted élők szeressenek. Fura egyveleg, de ki-mit lát belőle, fordítsa hasznára.

A szereplőket imádtam. Az idősebb Ovét játszó Rolf Lassgård játéka felejthetetlen, ha belefért volna még néhány név a Legjobb férfi főszereplő jelöltjei közé, simán ő is ott lehetne. Aprólékos, finoman megmunkált, mesteri játékot láthatunk tőle. A húszas éveiben járó Ovét szintén egy tehetséges színész, Filip Berg kelti életre, aki legalább annyira jó, mint az idős énjét játszó Rolf. Hihetetlenül szerethető egyéniségként bukkan fel a fiatal feleség szerepében Ida Engvoll. Minden egyes vele töltött pillanat aranyat ér. Rajtuk kívül az iráni származású Bahar Pars is kitett magáért, aki egyébként egy szintén jókora szívvel megáldott egyéniséget alakít. Mindemellett végig élvezhetjük a gyönyörűen fényképezett képkockákat.

Mint írtam, nem ásnék mélyre, de muszáj megemlítenem azokat a gyönyörűen elhelyezett viccelődéseket, beszólásokat, amelyek oldották az egyébként szomorkás hangulatot. Viszont az a jó Ove történetében, hogy meríthetünk belőle, és nagyon jól sikerültek a visszatekintések is, amelyekkel teljessé válik hősünk élettörténetének elmesélése. Tegnap esti műsor volt, tudatosan csak most ragadtam billentyűzetet, hogy érjen bennem egy picit, és habár helyenként viszonylag nehezen bírtam, de ez így volt kitalálva, ennek most ez volt a lényege. Értékeit, és minden mást szem előtt tartva libben rá a 9/10, de tényleg érdemes felkészülnötök, hogy nem az az átlagos habkönnyű szórakozás.