Nils egy hatalmas hókotró sofőrjeként dolgozik a messzi északon, hatalmas hófalak között, járatlan utakon teljesít szolgálatot. A pedáns, és visszahúzódó hómunkás még egy Év Állampolgára díjat is nyert, ám az elismerést nem tudja kiélvezni, mert egy tragikus fordulat összetöri addigi meghitt családi életét: fiát drogtúladagolás következtében holtan találják. Mivel a rendőrök állításával ellentétben Nils meggyőződéssel hiszi, hogy fia nem is drogozott, úgy dönt, kezébe veszi a dolgokat, és saját szakállára nyomozásba kezd. Amikor pedig alvilági szálak is felmerülnek a halálesettel kapcsolatban, a férfiből előtör az ösztönén, amely mindent és mindenkit elpusztítana, akinek csak vér tapad a kezéhez fia halála miatt.

Az eltűnés sorrendjében egy meglehetősen különös és váratlanul elkövetett tettekkel teli fekete komédia, mindentől szokatlanabb humorral. Habár a humort, mint fogalmat említeni eléggé morbid, de bevallom őszintén, párszor elég erőteljes nevetésbe kezdtem. Tavaly a Berlinalén nyitott ez a Hans Petter Moland rendezésében megvalósult norvég-svéd-dán alkotás, ami nagyon havas, nagyon hűvös, és meglepő fordulatoktól sem mentes. Tudjátok jól, mennyire skandinávmániás vagyok, és ennek megvan az oka is: ők másvalamivel állnak elő, mint a világ többi filmgyára - Hollywoodtól pedig egyenesen fényévekre vannak.

Lazán induló nyugodt, kisvárosi filmnek tűnik, és a szűk kétórás játékidő sem azt sugallja, hogy bárhová is sietnének. A főszereplőnk a hóbizniszben tevékenykedik, akit történetesen az egyik legnagyobb svéd színész, Stellan Skarsgård kelt életre. Mondanom is fölösleges, de azért írom, hogy tökéletesen egybeolvadt szerepével, és bizonyítottan jó a férj és a munkás is egyben, azt pedig már csak halkan említem, mennyire "jó" apa is. Mivel a hivatalos sztorit mindenki olvasta, így nem mondok újat azzal, hogy a bosszúhadjáratát mennyire könnyedén és komolyan hajtotta végre. Semmi idegeskedés, csak vérprofi amatőr módon hibátlanul ugrott egy fejest a mélyvízbe.

Akadt egy nagyon vicces figura is a filmben, akit Pål Sverre Hagen játszott. Úgy képzeljétek el a karaktert, mint egy magát komolynak gondoló alvilági tagot, de a kinézete és a testbeszéde totál hazavág mindent és komikus alapokra fekteti. Nem volt vele gond, ebben a filmben pont elfért. Bruno Ganz viszont igazi kemény alak, akivel nem éri meg szórakozni. Ő és az emberei szintén nem szórakoztak egyetlen pillanatra sem. Ugyanúgy kisujjból elkövettek bármit, ami szembement a józanésszel, és éppen ilyen megmozdulásoktól annyira "jó őrült" ez a film. A többiekkel külön nem foglalkoznék, viszont nyilván senki nem lógott ki a hóból.

Hóból is megárt a sok… de nem ezen a vidéken! Újra hangsúlyozom, hogy gyönyörűek a havas tájak, melyeket profi módon vittek vászonra, avagy az operatőr is megdolgozott az elismerésemért. Egyszerű, naturalista és kreatív beállításokkal is találkozhatunk, a halálesetek utáni fekete képernyő pedig csak hab a tortán - szintén egy zseniális, és nem mindennapi ötletet valósítottak meg. Nagyon bírtam még azt a felfogást, amivel a rendőrök dolgoztak, és eléggé úgy tűnik, hogy bejön nekem ez a vidék. Persze a való életben lehet, hogy nem egészen így lenne, meg hát hozzá kell szokni ehhez az életformához, és az ott uralkodó időjárási viszonyokhoz.

A végére kellőképpen elszabadultak az indulatok, na meg az emberek is, és basszus, ezt még tudták tetézni a lövöldözős jelenettel, ami egyszerűen epikus, és olyannyira majdnem komikus, hogy csak na! Szeretem a havas filmeket, de jelen esetben ettől többről van szó, hiszen minden harmonikusan működött együtt. 9/10.