Eddie Mannix (Josh Brolin) a filmstúdiók dörzsölt kijáróembere, a mutyi mestere, aki mindent meg tud oldani okosba. Munkája kora hajnalban kezdődik, ha éppen az a dolga, hogy a Capitol Studios egyik jól fizetett sztárocskáját hazacipelje, mielőtt megérkezik a rendőrség és letartóztatja erkölcsi kihágás miatt. Feladatai soha nem unalmasak, és sosincs megállás. Amikor eltűnik a világ legnagyobb filmsztárja, és elrablói hatalmas összeget követelnek a szabadon bocsátásáért, Hollywood legfontosabb húzónevei szállnak ringbe a megmentése érdekében.

Sajnálatos módon moziban nem láttam elég potenciált az Ave, Cézár!-ban, de annak nagyon örülök, hogy utólag hagytam magam rábeszélni, mert ugyan a Coen fivérekkel nem mindig találkozik az ízlésem, viszont itt annyira helyén volt mindent, hogy csodálkozom is. Nyilván nem az a meglepetés, hogy minden smakkolt, hanem, hogy nekem is tetszett. Ethan Coen és Joel Coen fura páros, de egy biztos, hogyha ők elkezdenek dirigálni, akkor abból minden egyes alkalommal valami egyedi sül ki, és jelen esetben is eléggé helyén van az eredetiségfaktor.

Eleve, filmrajongóként remek élmény, amikor eljuthatunk egy picit a színfalak mögé, ráadásul mindez érdekesen bemutatva, közel nem kulisszafilm jelleggel tálalva. A Törtetők tévésorozatban már nyílt rálátásunk, hogy mennyire nehéz összehozni egy-egy produkciót, és mivel a főszereplőnk amolyan problémamegoldó, így nyilván itt is ennek a vonalnak a vasát ütik a rendezők. Leleményes lett a forgatókönyv, ami több ponton ütött, de számomra nagyon sokat tett hozzá a magyar szinkron, és nem vagyok benne biztos, hogy eredeti nyelven is ennyire szórakoztató lett volna.

Sose fogom elfelejteni Alden Ehrenreich szájából a "bár vóna ój eccerű" szavakat, de ő egyébként is feledhetetlen, és klasszikus karaktert kapott. Nem sima egydimenziós figuráról van szó, ez pedig szórakoztatóvá tette őt minden egyes felbukkanásánál. No, de jól előre szaladtam a színészek terén, pedig rettentően fontos, hogy az Ave, Cézár! azért tudott ekkorát ütni, mert igazán nagyszerű főszereplőkkel hódít. Josh Brolint imádtam, ahogyan ténykedett, tett-vett, és intézkedett, elsimította a dolgokat, és tárgyalásokra rohangált. Tisztára olyan volt, mint egy ügynök, csak épp egy stúdióval és annak összes gondjával maga mögött.

George Clooney is kipróbálhatott valami nem egészen megszokottat: egy római vezért kellett eljátszania egy nem a korabeli Rómában játszódó filmben. Mondjuk eleve zseniális döntés volt, hogy az 1950-es évekbe helyezték a cselekményt, imádom ezt az időszakot, az akkori öltözeteket, az autókat, és úgy mindent. Nyilván pedig magát a filmet sikerült annyira jól összerakni, hogy ezen a fronton sem okoz minőségi csalódást. Ralph Finnes, a másik nagy kedvencem is odatette magát, bár ez neki és Clooneynak is gyerekjáték lehetett. Tilda Swinton nem sokat szerepelt, de a szőr felállt tőle a hátamon, és ez pozitívan értendő, tehát ennyire jól adta vissza a kiállhatatlan újságírónőket.

Scarlett Johansson is bevillogott, ahogyan szokott, és a figurájának hála megismerhetünk egy új szakszót az öltözetéről. Hatalmas duma, hatalmas! Channing Tatumra már nem is emlékeztem, olyan régen foglalkoztam a stáblistával, pedig ő is elég jól tolta, és nem hazudtolta meg magát, azt csinálta, amihez ért, és olyan volt, amilyen a való életben is. Esetleg még Frances McDormand nevét írom ide, hogy emeljem a színvonalat, de számomra már Jonah Hill is a megbecsülendő színészek közé tartozik.

Jobban belegondolva, nagyon erős volt a háttérstáb is, vagyis a mellékszereplők, akiket nem nevesítenék, viszont az a köntös mindegyikükre illik, hogy egyiküket sem nagyolták el sem külső, sem pedig dialógusok terén. Az egyik abszolút kedvenc Veronica Osorio, aki jött, látott, s meggyőzött. De nagyon komoly arcok kerültek az írók társaságába is, és a Coen tesók azt is jól kitalálták, hogyan lehet eladni egy ilyen szituációt úgy, hogy az ne olyan legyen, amilyet már ezerszer láthattunk. A részletekbe nem mennék bele, hogy spoilermentes maradjak, de maradjunk annyiban, hogy jól megválasztott helyszín volt az a tengerparti villa.

Mielőtt zárnám soraimat, és kitérnék a pontozásra, mindenképpen említést érdemelnek az aprólékosan kidolgozott díszletek, a korahűen megalkotott stúdió, és annak vonzáskörzete, valamint ott vannak a színészek ruhái is. Minden a helyénvaló volt, ahogyan azt illik, és tényleg nehezen hiszem el, hogy a Nem vénnek való vidék után végre megint igazán kedveltem egy Coen-fivérek által készített filmet. Így ugrik is rá a 9/10.