Jack Sparrow kapitányt (Johnny Depp) Davy Jones csapdába csalt. Három régi szövetségese elindul, hogy megmentse őt: Szingapúrtól a világ végéig, azon is túl tart az üldözés, a harc és az átverések hosszú sora.

Felhangzott a dal: Yo, ho, yo, ho, kalóznak lenni jó… szóval úgy látszik, Gore Verbinski komolyan gondolta A Karib-tenger kalózai franchise-t, mert iszonyat jó trilógia kerekedett ki belőle. Ehhez kétszer volt szerencsém moziban, és emlékszem, hogy a játékideje miatt még szünetet is tartottak. Kevés az olyan franchise, ami elmondhatja magáról, hogy részről részre fejlődő tendenciát mutat fel, és ez ilyen lenne. A történet ugye adott volt, mivel a második és harmadik felvonást nem csak hogy egyszerre forgatták le, de össze is kötötték őket, így az előző résznek elég felcsigázóan lett vége. A sztori természetesen már nem okozott meglepetést, mivel nem először látom, de emlékszek, hogy anno jócskán csavarosnak és előre kibogozhatatlannak tartottam. Olyan epizódról van szó, amivel simán lezárták a trilógiát, és ha esetleg nem készítették volna el a negyedik kalandot, akkor is méltó befejezést kaptunk volna. Már csak az a kérdés, a negyedik felvonás mennyire fog kapcsolódni ehhez a trilógiához egy-két régi karaktert leszámítva.

Mesés a világ végéig vezető út, legalábbis nálam baromira bejött Szingapúr vászonra álmodása, ami elképesztően ötletgazdag már önmagában, nem beszélve képi világáról. Ugyanilyen véleménnyel vagyok a fagyos részről, vagy amikor csak simán hajóznak az sötétben. 2007-ben a vászon előtt ülve bámultam ki a fejemből a hajós résznél, amikor fogalmam sem volt, mit akarnak belőle kihozni, és az egész megvalósítás, ahogy tovább mennek a világ végén, valami eszement remek ötlet, amely csak egy lángelme fejéből pattanhatott ki. Ha már látványról esik szó, mindent visz a sivatagos jelenet a rákokkal és a Jack Sparrow kapitányokkal. Remek ötletnek bizonyultak a rákok, melynek egyediségével rögtön meggyőztek anno és most is.

Kilóra megvettek a használt nyelvezettel, ami dukál a korhoz, és nem csak elnagyolták a dolgokat, ami ugyanúgy jellemző mindhárom részre. Nagy figyelmet fordítottak még a néha felhangzó dalok lemagyarítására, ami a szinkront dicsőíti. Látszik, hogy mozira készült, és hogy a Disney ott lapul a háttérben, mert náluk mindig is megkövetelték az igényességet, még ha most nem is csak a szinkronra gondolunk.

Johnny Depp önmagával, illetve rákokkal való küzdelme megannyiszor megnevettetett, és újra rádöbbentem, hogy határtalan a színészi tehetsége. A fő-fő karakterek mindegyike nagyot fejlődött az előző részekben, amit itt ki tudtak teljesíteni. Geoffrey Rush első részbeli alakításához képest mostanra már sokkal intenzívebb színészi játékot és grimaszokat láthattunk tőle. Az egyik fő vidámságforrást számomra Barbossa és Jack Sparrow kapitány szópárbajai okozták. Sao Feng kapitány (Yun-Fat Chow) egy nagyon jó jellemvonásokkal rendelkező karakter, csak sajnos elég kevés szerep jutott neki. Ebben a trilógiában egyedül a Turner és Swann közötti románc nem igazán tetszett, amit végül Orlando Bloom akkor tett csak igazán nyálassá, amikor megkéri a kezét, de legalább a végkifejlet tetszett Turnerrel kapcsolatban. Ám mindez elenyészik annak a ténynek a fényében, hogy tényleg egy hatalmas és epikus záró darabot készítettek.

Egy trilógia mindig kockázatos vállalkozás, mert általában, ahogy követik egymást a részek, a színvonal úgy csökken, viszont A Karib-tenger kalózai nem veszi fel ezt az inget. Jár érte a 10/10, mert maradandó élmény. Leginkább az utóbbi két szóval tudnám jellemezni a trilógiát.

„A világ egyre jobban zsugorodik… A világ nem lett kisebb, csak kevesebb.”