Minden kalózok legkeresettebbje, Jack Sparrow kapitány (Johnny Depp) sem térhet ki egy régi, vérre menő adósság rendezése elől: a lelkével tartozik a legendás Davy Jonesnak, az óceán kísérteties urának! Az örvénylő kalandok az ellenállhatatlan Will Turnert (Orlando Bloom) és a szépséges Elizabeth Swannt (Keira Knightley) is magukkal ragadják. A tét hatalmas: Jacket az örök kárhozat fenyegeti. Mindannyiunk kedvenc kalózkapitánya persze nem adja fel könnyen – a lelke megmentéséhez meg kell szereznie a holtak kincsét!

Úgy vélem, a trilógia majdnem legjobb darabja előtt állunk. Gore Verbinski másodjára is visszacsücsült a direktori székbe, és keményen lenyomta a második és harmadik részt egyben. Ennek, vagy nem ennek köszönhetően méltó folytatás született, ami felülmúlta elődjét. Veszedelmesebb kalandok, összetettebb történet, viszont az eredetiség hatása már nincs jelen, mint az első felvonásnál, de mindezek ellenére az izgalomfaktora emelkedett.

Johnny Depp számomra megunhatatlan a szerepben, aki ezúttal még hangsúlyosabban beszél, amivel nagyszerűvé varázsolja a hangulatot. Ebben egyértelműen nagy szerepet játszik a magyar szinkron (ezt kivételesen sose próbáltam eredeti nyelven), és ezáltal még több szereplő kap hasonló lehetőséget. Például ide sorolnám Tia Dalma (Naomie Harris) karakterét, aki eleve titokzatos, és kíváncsivá tesz, amit a magyar szinkronnal nagyobbá tettek. A korábban megismert Gibbs (Kevin McNally) erőteljesebb szerepet kapott Sparrow kapitány legénységével együtt, akik számtalan lüke poént szállítanak, de a kardforgatás sem áll messze tőlük, mint ahogyan a rummal is elég jó barátságot ápolnak. Keira Knightley kifinomultabb és bájosabb lett az előző részhez képest, és a hőn szeretett kedvesét alakító Orlando Bloom is feljebb lépett egy lépcsőt, és érezhető volt köztük az a szakadék, amit a történet megkívánt.

A csontvázhadsereget ugyan nem pótolja Davy Jones ördögi legénysége, viszont látványban nem marad alul, és tetszett az a tény, hogy Sparrow kapitányban volt némi félelem, amit Davy Jones miatt érzett. Ez kicsit emberivé tette, de Jack még mindig uralta a vásznat, nincs mese. Megint elő kell hozakodnom a szinkronnal, mert még arra is ügyeltek, hogy minden lény olyan szuperül szólalt meg, hogy abszolút illett hozzájuk, és egy pillanatra sem gondoltam, hogy ez így nem kafa.

Klaus Badelt helyett a második rész betétdalait egy még legendásabb zeneszerző, Hans Zimmer komponálta, és az eredmény természetesen ínycsiklandó lett. Nagyjából ugyanarra az alapokra épít, és tényleg nagyon sokat számít egy filmnél, hogy milyen a zene.

Sokkalta izgalmasabb, több és látványosabb kalandot vonultat fel. Hatalmas élmény például az indiános rész a film elején, vagy az óriáskerék, amit párszor visszatekertem, nem említve a paprikás-reformkonyhás mozzanatot.

Ennél a résznél ugyancsak megmaradtak az egzotikus helyszínek, de a fényképezés ott éri csak el igazán a csúcspontját, amikor arra a kis szigetre mennek azért a bizonyos ládáért, ahol egyben az egyik legjobb kardozós jelent tanúi lehetünk.

Eljött az a pillanat, hogy valami jót tegyek, így tolok is rá gyorsan egy 9/10-et, míg meg nem szárad a tinta. Gyere harmadik rész, gyere!